Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom adott feltételei - I. Természet. Táj — Föld — Víz — Éghajlat — Növény- és állatvilág

A marosmelléki táj mai arculata lényeges jegyekben különbözik mind a török előtti dúsabb vegetációjú tagoltabb tájtól, mind a török utáni mocsaras pusztaságtól. Erdő, legelő és nádas csaknem semmivé zsugorodott, s a szántóföld lett a táj legfőbb eleme. A hajdani falvak helyét tanyák foglalják el, ámbár Csanádban a falvak sem oly ritkák, mint a legtöbb alföldi megyében. A folyószabályozások folytán a szántóföldek között kanyargó erekből a víz és a mocsaras rét eltűnt és a víz általában annyira háttérbe szorult, hogy ma a vízhiány a táj egyik legerőteljesebb jellemvonása. A megváltozott természeti táj lassan ölti fel az adott feltételekhez simuló igazi kultúrtáj arculatát. A szántóföldi kertészet kifejlődése, az erdő- és gyümölcstelepítő törekvések ugyan egyre közelebb viszik a csanádi tájat a lehetséges kultúrtáj képéhez, de a fejlettségnek attól a fokától, amelyet Mezőhegyes példáz, még messze jár. A FÖLD elsősorban mezőgazdasági használhatóságán keresztül alakítja a társadalom képét. Általánosságban az Alföld legtermékenyebb földjei közé tartozik; részeiben pedig túlnyomóan humuszos vályogtalaj, mely a nyugat—keleti irányban vonuló löszhát felső rétege. Makón feketeföldnek hívják ezt a talajnemet, mely a legjobb hagyma és zöldség termő föld. A Maros árterületében úgynevezett réti agyag és iszaplerakódás képezi a termőtalajt, mely nem annyira a gabona és hagymafélék, mint inkább takarmánynövények és fák termesztésére alkalmas. A szik aránylag kis területet foglal el, bár túlságos vízlevezetés révén nagyobb mértékben terjed, mint amennyire a javítás következtében csökken. Makó termékeny földje hozza magával, hogy a lakosság nagyrésze földművelő és a társadalom jellege is ennek megfelelően agrárius. Ugyancsak ez a termékeny föld, mely hagymatermelésre mindenek fölött alkalmas, hozott létre egy különleges termelési ágat és — a közönséges alföldi földművelő társadalmaktól — eltérő karaktert. A föld minősége nemcsak a mezőgazdaságon, hanem két iparágon keresztül is befolyásolja a társadalom életét. Az alsó földréteg agyagja szolgáltatja a fazekasipar nyersanyagát. Ebből készült régebben a használatban levő edények legnagyobb része, ma már inkább csak a vizes- és tejesedények, azonkívül a dísztárgyak. A makói agyag azonban finomabb munkára nem alkalmas, ezért a város agyagipara közel sem jár a hódmezővásárhelyihez, a mezőtúrihoz vagy a szentesihez. Sokkal nagyobb jelentőségű, mint építőanyag. A házak régebben kizárólag, de ma is főképpen nyers agyagból épülnek. A város 8731 lakóházából 5725 (65,5%) teljesen agyagból, 2040 (23,5%) pedig tégla alapon álló agyagból épült (összesen 89%). A vakolat készítéséhez ugyancsak agyagot használnak, másik helybeli termésű anyaggal, a búzapolyvával keverve. A téglának és cserépnek újabb időben megnövekedett használata kifejlesztette a tégla- és cserépipart s ma a városban 952 lakóház téglából épült (10,9%). A határ nagy kiterjedése egy társadalmi szempontból is igen figyelemreméltó jelenséget hozott létre: a tanyarendszert. Makó határa a török s kuruc—labanc háborúk után pusztákba vesző vármegyényi nagyságú terület volt. Később a szomszéd községek megalakulásával pontos határ jelöltetett ki 46 709 kat. hold területen; a várostól legmesszebb fekvő határrész ma északkelet felé 30 km-re esik. A MAROS, A HATÁR FOLYÓVIZE, a város déli szélétől 1 km-nyire folyik. Szerepe a város életében ma jóval kisebb, mint egy évszázaddal ezelőtt. Régebben mosó- és ivóvizet szolgáltatott, malmokat hajtott, fontos só- és gabonaszállító út volt, s kiterjedt halászatnak nyújtott lehetőséget. Makó is a Marosnak köszönhette keletkezését: kezdetben annak volt legforgalmasabb átkelőhelye, és települési szer4