Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)
A makói társadalom adott feltételei - I. Természet. Táj — Föld — Víz — Éghajlat — Növény- és állatvilág
kezete is teljesen a folyóhoz idomult. Később azonban a kiöntéseivel mind több és több kárt okozott s ez a körülmény tette szükségessé szabályozását. A szabályozás óta a helyzet megváltozott: a város majdnem teljesen elszakadt a folyótól. Településileg és helyrajzilag nem idomul többé hozzá, energiájából egyáltalán semmit sem használ fel, s mint közlekedési út is csak a tutajosoknak és evezősöknek szolgál. Jelentősége ma kizárólag mint homoktermő helynek és mint fürdőnek van. A szabályozással a folyómeder és a védőtöltés között keletkezett (meglehetősen nagy hullámtér) ma is közlegelő s mint ilyen fenntartója az egyetlen élő jobbágykori agrárközösségnek. Egyéb természetes vizek ma már nem jönnek számításba. Régente a határt átmeg átszeldelő erekben állandóan volt víz, melyben annyi nád termett, hogy ellátta az egész községet mennyezet- és tetőfedő anyaggal. Volt két természetes tó is, mindkettőben haltenyésztést folytattak, ma már azonban csak az egyik van meg, azt is csak mesterséges forrás táplálja. Gyilkos tónak hívják, halat tenyésztenek benne s emellett nyáron fürdőhelyül, télen korcsolyapályául szolgál. A város vízszükségletét mesterséges vizek elégítik ki, de magasnyomású egységes vízvezeték nincs. A belterületen ivásra és mosásra kizárólag csak az ártézi kutak vizét használják. Ilyen kutak elég sűrűn vannak a város területén, a külső részeken azonban gyakori, hogy a ház 2 kilométernyire esik a kúttól. Vannak közkutak egy vagy két, esetleg több utcai kifolyóval és vannak kúttársaságok, amelyek közösen fúratnak kutat, s a vizet itt is csak az udvarokra vezetik, csupán 1—2 újabb épületben jut el a vezeték a lakásokba. A külső rész az utcai közkutakból kapja a vizet, de ott szinte kivétel nélkül minden háznál nyitott gémeskút van. A tanyák között ismét más a vízellátás. Ott az ivóvizet is legnagyobbrészt a felszíni kutak szolgáltatják s ahol ez a víz ihatatlan, oda messzi ártézi kutakból tartályokban hordják a vizet. Makó külterületén 7 ártézi kút van, mind magánhasználatban s más tanyákra való elvezetésükről a nagy távolság miatt szó sem lehet. Az eső és a szennyvíz elvezetése teljesen kezdetleges: nyitott csatornák vannak s ezekbe torkollnak a házak kifolyói. Mindössze a Főtéren és néhány főbb utca elején találunk fedett csatornákat. Az egyes utcák vízlevezetői egy nagyobb csatornába: a Nagyérbe vezetnek, mely a város közepén kanyarog át és csak egy egészen rövid szakaszon fedett. AZ ÉGHAJLAT országokra szóló nagy egységeiben a kisebb tájegységek vagy éppen községnyi területek alig mutathatnak különös vonásokat. Mindamellett Makó példáján tanulsággal szemlélhetjük azokat a társadalmi jelenségeket, amelyeket a mérsékelt klíma évszakváltozásai és az alföldi éghajlat szélsőségei idéznek elő. Az évszakváltozások jellemző népáramlást indítanak meg a város és a tanyák között. A tanyák elsősorban termelő- és munkahelyek lévén, nyáron népesebbek mint télen. Olyan tanyák nincsenek Makó határában, amelyek télen üresek, nyáron lakottak lennének, de olyan igen sok van, melynek birtokosa, illetve annak családtagjai télen városi házukba költöznek. Ilyen tanyákon télen csak a legszükségesebb munkaerő marad kint, a többi családtag pedig a városba húzódik. Ugyancsak népesebbek nyáron azok a tanyák, melyeknek állandó szerződéses cselédek a lakói: itt a gazda csak nyáron, munka idején tartózkodik kinn. Összesen mintegy 800— 1000-re tehető azoknak a száma, akik az évszakok változásával a város és a tanya között váltogatják tartózkodási helyüket. Az alföldi klíma szélsőségei olyan mezőgazdasági termelésbeli nehézségeket jelentenek, amelyeket csakis a társadalom alkalmazkodása és megfelelő berendezkedése hidalhat át. A csapadék szélsőséges megoszlása ősszel és télen, esőzések idején 5
