Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom élete - II. Vezetés és ellenőrzés. Vezető eszmék — Vezető csoportok — Társadalmi ellenőrzés — Morális konvencionális értékelés— Bűncselekmények

nyos kultúra, de ez nem ismert eszmeáramlatokat. Feltételei oly változtathatatlanok és szorosak voltak, hogy produktumai egyszer s mindenkorra szóltak, minden változását a termelés szakaszai, az évszakok reymonti váltakozása szabták meg. Ennek a parasztkultúrának minden megnyilatkozása tökéletesen a termelés mozzanataihoz simult, annak szükségleteihez és hézagaihoz igazodott. Makó fejlődése az 1710-es esztendőkben indult meg. Romokból és mocsaras pusztaságból kellett várost és mezőgazdasági kultúrát teremteni, érthető, hogy a makói parasztság nem jutott el a parasztkultúra minden feltételének megteremtéséhez. A XIX. század közepére érkezett el arra a fejlődési fokra, amikor a gazdasági beruházásokat megtette és megteremtette a parasztkultúra feltételeit, tehát kultúrája olyan termékeny lehetett volna, mint a török által meg nem szakított fejlődésű dunántúli, erdélyi vidékeké. Azonban ebben az időben már külső tényezők szóltak bele a fejlődésbe, és irányát egészen más felé fordították. Egyfelől a termelés vezető eszméjének mindenhatósága, másfelől a parasztkultúra közösségi, s ember- és anyagtermeléshez idomuló természete azt eredményezte, hogy a parasztság társadalmi élete nem ismert válságokat és tespedést. Valahányszor új helyzet állott elő a társadalom feltételeiben — új területet kellett művelés alá venni, járvány, háború ütött ki stb. — a primitív-kultúra rugalmasságával mindig megtalálták a szerep előírásainak megfelelő megoldásokat. A termelő szerep végtelen lehetőségeket nyújtott, kimeríthetetlensége állandóan ébren tartotta a törekvéseket és tartalommal látta el. A parasztkultúra viszont annyira mostoha gazdasági és társadalmi feltételekhez idomult, hogy bármiféle újabb kényszerűség sem vehette el fejlődése erejét. Egészben véve a parasztság társadalmi funckiói egy örökké eleven vezető eszmének a nyomában haladtak, s ezért mindenkor céltudatos és tartalmas küzdelmek voltak. A vezető eszmék válságát egészen napjainkig nem ismerte a parasztság. Az új rend — minden egységesítő tendenciájának ellenére — a vezető eszmék vonatkozásában változatlanul két különálló tartományt képez. A polgárság a társadalom felszíne, épp olyan helyzetben van, mint a nemesség volt. Gazdasági és társadalmi föltételei biztosítják számára az eszmeáramlatok átélésének szabadságát és lehetőségét. A mezővárosi társadalom természetesen nem nyújt teljes szabadságot és teljes lehetőséget, annyit azonban ád, hogy napjaink eszmeáramlatait valamiképp ez az osztály éli át. A kispolgárság és munkásság vezető eszméi viszont éppúgy kötöttek, mint ahogy a parasztságé volt. De amíg a parasztság mindenható vezető eszméje a szerep jó betöltése: a termelés volt, addig a kispolgárság fölszín alatti tartományában a vezető eszme a szerep ellen való tiltakozást, a fölszínre való törekvést jelenti. Minden magatartást ez az eszme irányít és rendel maga alá. A felszín eszmeáramlatai csak távoli hatásaikban jutnak el a felső szintre: napjaink eszmeharcai a fölszín alatti régióktól távol esnek; demokrácia vagy diktatúra, anyag vagy szellem és a többi nagy dilemmák csak a Tolnai Világlapja képein jutnak el ide. Ezeken a lapokon szemlélheti diktátorok és forradalmárok, boxbajnokok, traktortervezők és vallásalapítók képeit anélkül, hogy közelébe jutna a képviselt eszméknek. De annál nagyobb erővel munkál a maguk különös vezető eszméje: mindenképpen feljutni a felszínre, megteremteni az eszmék változatainak átéléséhez szükséges feltételeket, a polgári szintet. A fölfelé törekvésben nincsen hézag, nincsen pihenés, és nincs többé felszín alatti kultúra sem: a parasztságé kihalóban van, a munkásságé pedig Makó mezővárosi társadalmában ki sem alakult. Dogmákba kövülten határozott és világos a munkásság öntudatos és osztályharcos részének vezető eszméje: általános érvénnyel kiharcolni az emberség kifejté62