Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építészetében. A Makói Múzeum Füzetei 24. (Makó, 1979)

gazda maradt mindig a helyén. A deszka magasságot háromszori terítéssel érték el, egy-egy döngölés 8—10 centiméterrel növelte a falat. Az egyes döngölési rétegek közé polyvát, szalmát szórtak, deszkaemeléskor pedig nádat, fűzfavesszőt, gallyat, újabban a fal külső színére futóra téglasort raktak. Ha puha volt a föld, szalmával, polyvával szívták ki belőle a nedvességet. A sarkokat és a közfalakat karvastagságú kb. másfél méter hosszú kötőfákkal is megerősítették. Ilyenkor két egymásra merőleges fát durva fészekcsapolással illesztettek össze és szeggel is megerősítették. A kötőfákat általában két helyen — a fal harmadánál és kétharmad magasságban — alkalmazták. Emeléskor a gerendákra hurkolt istrángokat fellazították, a deszkákat átfordították, hogy a külső száraz oldala kerüljön belől, mert a nedves deszkához hozzá ragadt a föld, másrészt így a nap melege nem homorította meg a fát. Emeléskor soha sem rakták a deszkát a fal színéig, nehogy a sarka lepördüljön. Terítéskor a bandagazda lábával durván elegyengette a földet, és azt tömőfával mindig a deszka mellett verte. A második tömős beljebb haladt 6—8 centiméterrel, a harmadiknak a közepe jutott, a furkós pedig az egészet döngölte. Este a deszkákat teliverve kissé bogárhátúra hagyták, hogy az esetleges esővíz ne álljon meg rajta. Eső esetén egy emelésnyi földet gyakran le kellett dobni. Falveréskor az ajtó helyét kihagyták, egy deszkadarabbal, suberrel zárták le a kalodát. Az ablak helyét sokan beverték és a nyers falból utólag ásóval vágták ki, mások meg újabban téglával rakták be. Az ajtó és ablak fölé falverés közben rakták be a szemöldökfákat. Szemöldöknek legjobb volt a szögletesre faragott akácfa oszlop, de bontáskor fenyőfa szelezék gerendák is gyakoriak. Ha az ajtó két méter magas volt, 2,10-re tették be a szemöldököt. Az épület későbbi esetleges süllyedése miatt az ablaknál is mintegy 10 centiméteres ráhagyással dolgoztak. A régi ablakok vasrácsát is a faltömők állították be. Ennek a kovács nagy füleket hagyott, így döngöléskor szilárdan lehetett rögzíteni. Az utolsó deszkaemelésnél vízimérték szerint is korrigálták a falat. Különösen gondosan kellett verni a fal alsó harmadát, felfelé már lehetett nagygyázni. Egy házat két ütemben vertek fel. Az abbahagyott falcsonkokat ferdén döngölték. Voltak, akik deszkaemelésenként lépcsőzetesen fejezték be a munkát, így rétegenként kötést képeztek ki. Egy-egy beugrás kb. 50 centiméter. A szomszédos Apátfalván és Csanádpalotán egyes faltömők a harmadik deszkaemeléskor a feszítőfából egy ujjnyit levágtak, a negyedik emelésnél ezt újból megismételték, ezáltal felfelé keskenyítették a falat. A faltöméskor a banda minden tagja saját szerszámát használta, a deszka viszont általában a bandagazdáé volt. Gyenge Miklós deszkakészlete 54 folyóméter. Az egyes szálak hossza helyiségek átlagos nagyságához igazodott. A 4,5 méterest az utcai szobánál, a 3,6-osat a konyhánál, kamránál, a 2-est, 2,2-st, 2,8-ast válaszfalaknál, az 5 és 6 méterest házhátuljánál használták. A rövid deszkákat szükség szerint megtoldották, ha viszont el kellett fürészelni, új deszkát kértek az építtetőtől. A deszka végeit vaslemezzel megpántolták, hogy ne repedjen meg. A gerendák összekötésére szolgáló istráng — amelyből 50—60 darabra is szükség volt — a banda tulajdonát képezte. Általában a lóistrángot használták, de az igényesebbek kötélgyártótól külön is rendeltek. Hogy erősebb legyen, kikötötték, ne kócos, hanem tiszta kenderből készüljön. A nagy feszítőerőtől hamar kirojtolózott és tönkre ment. Az idő is mögötte, mög a sok húzás. Egy-egy istrángot 3—5 ház felverésénél használtak. Szoba-konyha-kamrás ház felverése 8—9 napot vett igénybe. Elszámoláskor az épület hosszabbik oldalát mérték fel (véges háznál a ház hátulját, fordítottnál az utcafrontot) és csak ezután kellett fizetni. Voltak olyan bandák, ahol a ház hátulját és az egyik végét vették alapul. A közfalakért, a ház elejéért nem számítottak semmit. Kerek 180