Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építészetében. A Makói Múzeum Füzetei 24. (Makó, 1979)
1900 1910 1920 1930 1969 1960 1970 5. A ház alapozása alkura mönt a falverés, átajjában fogták fel a munkát. A tégla alapozást vagy tégla lábazat készítését úgy számították, mintha azt is földből döngölték volna. A két világháború közötti időben ölét két, két és fél mázsa búzáért verték, majd utóbb pénzben százötven forintért folyóméterét. Kialkudtak naponként egy-egy liter tejet és valamennyi pálinkát, szalonnát. Az alkunál az egész banda jelen volt. „Az is számított, hogy kivel álltunk szömbe — mondja Simon faltömő —, ha szögény osztállyal álltunk szömbe, akkor simábban mönt, ha gazdag embörrel, akkor vesézd ki az anyjábul a gyerököt." A deszka használatáért külön fizetett a gazda folyóméterenként 50 fillért és minden istráng után szintén 50 fillért. Alkun kívül igencsak minden gazda naponként vitt italt, a munka végeztével pedig kaptak egy ebédet. A rosszul vert fal morzsás. Ennek több oka lehet : rosszul döngölték, keveredés nélkül termőréteg került egy helyre. A jó fal fénylik, amikor a deszkát elveszik, és a nádszálat át lehet dugni a friss falon. A túl nedvesen, sárosan vert fal nem szorít, nem lehet furkózáskor mögszorítani, a száraz pedig kipörög. A falverés szezonmunkának számít. Az időjárástól függően május végétől szeptemberig dolgoztak. A faltömés nehéz munka. Különösen meg kellett dolgozni a magas, a 13-14 sukkos (3,90—4,20 m) házaknál. Ez csak úgy ötte a zsírunkat. Csanádon dolgoztunk egy Gergely nevű oláhnál. Hát ott 13 sukkra köllött fölhányni a fődet, de a fal aj'ját is mi 181