Varga Dezső: Espersit János és baráti köre. A Makói Múzeum Füzetei 23. (Makó, 1979)

„MAROS MENTI KONSTANTINÁPOLY" - A Köztársasági Párt makói közgyűlése

Ilyen nálunk a közszabadság, hol az idegeneknek még enni sem szabad. Azt hisszük, hogy jövőben úgy fog intézkedni Rákossy, hogy minden idegennek köteles­ségévé teszi, hogy tőle engedélyt kérjen az étkezésre, mert ha engedély nélkül mer valamely vendéglőben étkezni, államellenes izgatást követ el, melyet szigorúan bün­tet a törvény. Ezekkel azonban még nem ért véget a rendőri hatalom önkénye, brutalitása. A java, amiért még Oroszország előtt is pirulnunk kell, ma délelőtt folyt le Espersit János dr. ügyvéd, a Köztársasági Párt alelnökének lakásán. A közgyűlés megtartását a párt úgy tervezte, hogy Espersitnek magánlakásán tartja meg, hova törvényeink értelmében fegyveres hatalomnak betolakodnia nem szabad. Ebben is nagyon tévedtek. A párt tagjai délelőtt 9 órakor helyet foglaltak Esper­sit három szobájában, és dr. Nagy György megnyitotta a közgyűlést. Már a páit programjának tárgyalására került (sor), mikor Bóna Pál megjelent kíséretével és felszólította a jelenvoltakat távozásra. Aki távozni vonakodott, azt a csendőrök és rendőrök karhatalommal hurcolták ki. Hasztalan volt hivatkozás a törvényekre, a magánlakásra. A csendőr, a rendőr nem ismer törvényt nem tudja mi a magánlakás. Ők csak egyet tudnak, csak egyet ismernek: az erőszakot. Ezt alkalmazták is a leg­nagyobb mértékben. Dr. Nagy György mellének szuronyt szegezett az egyik kakas­tollas, és követelte tőle az iratokat. El is vették tőle. Azonban még ez sem volt elég. Minden ok nélkül letartóztattak 4 idegent: dr. Papp Gyula kiskunhalasi és dr. Makay Márton szeghalmi ügyvédeket, Perl Gyula budapesti ev. ref. papnövendéket és Lövi Jakab kereskedelmi utazót, és egész napon át a rendőrségen vallatták őket. Különben az nem is újság nálunk, hogy a rendőrség ártatlan embereket letar­tóztat, és személyes szabadságuktól megfosztja. Tette ezt már számtalanszor. De az az érthetetlen, hogy miért éppen ezt a négy embert tartóztatták le. Lehet, hogy ezek­nek az volt a bűnük, hogy meg tudták enni az esti paprikást, és ez nagy bűn. Izgatás az állam ellen Makón. A rendőrség a letartóztatott idegenekkel szemben a késő esti órákban hozta meg az ítéletet. Lővy Jakabot 15 napi elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. Hasonló­képpen 15-15 napi elzárásra és 200-200 korona megfizetésére ítélte kihágás miatt a rendőrség Makay Márton és Papp Gyula ügyvédeket, Perl Gyula ügyében ma nem ítélkezett a rendőrség, ő továbbra is fogoly maradt. Mikor az egybegyűlt köztársasági pártiak megunták várni bajtársaik kiszabadítását, elhúzódtak a Koronának 18. számú szobájába és ott mind letárgyalták a napirendre kitűzött ügyeket. Röviden ezekben vázoltuk a Köztársasági Párt nagygyűlése alkalmából elkövetett rendőrhatósági brutalitásokat. Még csak azt jegyezzük meg, hogy nagyon helyesen tették a rendőrök és a csendőrök, amit tettek, mert a köztársasági eszme terjesztésé­nek nincs alkalmasabb eszköze, mint a tobzódó hatalom önkénye. Ez csak híveket gyűjt a zászló alá, és ha sokáig így megy Magyarországon a dolog, nemsokára telje­sen megérik a köztársaság eszméje, melyről tagadni nem lehet, hogy minden kormány­formának egészséges betetőzése. Makói Független Újság 1913. április 15. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom