Varga Dezső: Espersit János és baráti köre. A Makói Múzeum Füzetei 23. (Makó, 1979)

„MAROS MENTI KONSTANTINÁPOLY" - Juhász Gyula levele Pénzes Zoltánnak - Juhász Gyula levele Saitos Gyula szerkesztőhöz

11. Juhász Gyula levele Pénzes Zoltánnak Szeged, 1926. jan. 21. Kedves Zoltánom, mostanság nem annyira író, mint inkább írógörcs vagyok, éppen azért talán nem egészen elkésve sietek ezt a kis jelképes prológust küldeni nektek. Leveleid nagyon jólestek, vigasztaltak és fölemeltek. Sokat gondolunk rád, és beszélünk rólad Makón, ahol én írni szoktam, és ahol egészen megszoktam, mióta pedagógia istenanyánk helyett poézis istennővel barátkozom. Örülök, hogy „megvagy", hiszen ma, ha „megvan" az ember, az már valami. De lesz még egyszer (nemcsak hivatalos) ünnep a világon, szőlő, lágy kenyér, kutyára dér, és nekünk nem csupán bér, de babér! Addig is meleg, régi, változatlan, sőt növekvő szeretettel ölellek: Juhász Gyula Somogyi-Könyvtár, Kilényi-gyűjtemény. 3. Juhász Gyula levele Saitos Gyula szerkesztőhöz Makói emlék A szerkesztő úr kér, hogy írjak valamit a lapja húsvéti számához. Nagyon szívesen. Makó úgyis igen kedves emlékem nekem, (az emlékek mindig kedvesek, ha szomorúak, talán még inkább), itt voltam fiatal többek között, bár az is igaz, hogy itt rokkantam meg először, a háborús tanárkodás vesződségeiben. (Azóta megint visszacsináltam ezt a rokkanást. Az ember egyszer hal meg, ám többször is letörhet életében.) Hogy mire gondolok vissza legszívesebben, nehéz megmondani. A jó Papp nénire, akinél barátságos otthont és pompás kosztot találtam, a jó tanítványaimra, akik közül Kecskeméti György máris jelentős poéta lett (ha eddig kevesek számára is), a jó kollégákra, akik közül többet nem igazoltak a jelenben (se baj, a jövő is valami ám), a jó Espersitre és Petrovics polgármester úrra, akik első megértőim között foglaltak helyet (a szívemben is az elsők között) a kis színházra, amelyben először láttam meg Herminát, akihez néhány elég szép szonettet írtam, de minek folytassam, hiszen még kifelejteném a dicsőült Návay Lajost, akinek ajánlására helyeztek át a messzi Szakolcáról a közeli Makóra. Nem folytatom. Mikor utoljára voltam Makón, olyan ovációt kaptam, olyan vendégszeretet várt, amilyenben csak azok részesülnek, akiket ugyancsak szeretnek. Hát igen. Most jut eszembe, hogy Gergely Sándorral ezzel a hatalmas, őserejű szobrászművésszel is itt hozott össze a jósors s együtt üldögéltünk az Otthon asztalánál és együtt csatangoltunk a Cigánybécsben, szobrokról beszélve, amelyek azóta Gergely Sándor és Makó dicsőségét hirdetve megszülettek. Még valamit, de ez diszkrét dolog. Egy szép. és finom kisasszonyra is gondolok, akinek olyan gyönyörű bokái voltak, hogy még verset sem mertem írni róluk. Most már szép csöndesen megöregszem, hát nyugodtan gondolok vissza. A viszontlátásra! Juhász Gyula Somogyi-könyvtár, Kilényi-gyűjtemény. Közli Péter László: Espersit János Bp. 1955. 30—31. 1. 9