Varga Dezső: Espersit János és baráti köre. A Makói Múzeum Füzetei 23. (Makó, 1979)

„VAN ITT MÉG NÉHÁNY JÓ IDŐS KOMÁM" - Dr. Könyves Kolonics József búcsúztató beszéde dr. Espersit János temetésén - Péter László: „Voltak férfiak"—Emlékezés Könyves-Kolonics Józsefre—

11. Péter László: „Voltak férfiak' — Emlékezés Könyves-Kolonics Józsefre — Mi ád értelmet az emberi életnek? Sokan keresték már erre a feleletet. Azt hiszszük, akkor válik egy emberélet értékessé, ha hozzájárul egy téglával az emberiség haladásához, ha példát ad emberségből, becsületből, s méltóvá válik az utókor emlékezetére. Az ember addig él, amíg emlegetik. S meddig emlegetik? Ha világtörténelmi személyiség, ha nagy költő, író, gondolkodó politikus, — az emberiség művelődéstörténete számon tartja. Ha egyszerű tagja az emberiség nagy táborának — néhány nemzedéken át őrzik emlékét az unokák, dédunokák. E két véglet között azonban ott a helyük azoknak a becsületes embereknek, akik nem váltak ugyan világhírűvé, még csak országos nevet sem vívhattak ki, de a maguk szűkebb családján túl egy nagyobb emberi közösséget, — falut, várost, megyét— melegítettek át szívük elégő vérével, építettek saját testük tégláival, védték viharoktól, küzdöttek önzetlenül, áldozatosan ígéretesebb holnapjáért. Az ilyesfajta hősök nem a szocialista munka hősei ugyan, de hősök abból a fajtából, amely évezredek óta népesíti be a földet; megbecsülni való elődei ezek a mi szocialista hőseinknek, a ma és holnap hőseinek. Ilyen ember, ilyen hőse volt a kis magyar életnek május 29-én egy éve elhunyt Könyves Kolonics József is. Szegény emberek gyerekeként látta meg 1884. január 23-án Nagylakon a napvilágot, s szegény maradt holtanapjáig. Nevelőapja taníttatta. Ügyvéd lett, Makón, később Szegeden, majd 1911-től Nagylakon. Ifjúságától kezdve a nemzeti függetlenség és társadalmi radikalizmus lelkes híve, s mihelyt önálló szabadfoglalkozásuként keresi meg kenyerét, rögtön bekapcsolódik a poltikai életbe. Már 191 l-ben Justh Gyula függetlenségi pártja nagylaki kerületének elnökévé választják, s az 1912. évi időközi választáson a csanádpalotai, 1913-ban a nagylaki választókerület köztársasági programmal küldi őt be a megyegyűlésbe. Ettől kezdve évtizedeken át egyik vezető férfia Csanád megye parlamentjének, vezére az ellenzéki politikának. 1913-ban, a Nagy György-féle köztársasági mozgalomban való részvétele miatt őt is fogházbüntetésre ítélték: 1914. júniusában Espersit Jánossal és Bittó Gyulával együtt ülte le büntetését a makói járásbíróság börtönében. Az októberi forradalom idején jelentős szerepe volt Nagylakon és Csanád megyében általában a progresszív mozgalmakban. Espersittel együtt ő képviselte a megyét a köztársaság kikiáltásakor, november 15-én Budapesten, hol örömmel láthatta, hogy a proklamációt régi küzdőtársa Nagy György olvasta föl... Az ellemforradalommal, — elveihez híven — rögtön szembefordul. Nagylakról 1919-ben Makóra költözik, s ettől kezdve a városi politikában is jelentős szerepet küzd ki magának. Háromízben (1920, 1922, 1926) országgyűlési képviselőjelölt, októbrista programmal. 1920-tól tagja a város képviselőtestületének, majd később ismét törvényhatósági bizottsági taggá választják. Makón az ellenforradalom ellen pártszövetség létesült a szociáldemokraták, radikálisok és a Kossuth párt között: e pártszövetség 1926-tól 1935-ig, a fasiszta túlerő helyi túlsúlyra jutásáig mindig őt jelölte országgyűlési képviselőjéül. A munkássággal való kapcsolata ezekben az években elmélyült: nem csupán rendszeresen eljárt a makói munkásotthonba, résztvett a május elsejei fölvonulásokon, anyagi támogatást adott a mozgalomnak, de 1927. júniusában ő maga is belépett a pártba. 1928. elején a királyság intézménye elleni lázításért ismét vád alá helyezték s csak közkegyelem útján szabadult meg a súlyosabb következmények alól. Nem sokkal később Makó képviselőtestülete őt bízta meg azzal, hogy a New York-i Kossuth szobor leleplezésén a várost képviselje, s 23