Szirbik Miklós: Makó városának leírása 1835–1836. A Makói Múzeum Füzetei 22. (Makó, 1979)

Makó Várossában lévő Reformata Ekklésiáról különösen - A Kurátorokról, s valamint az Egyházfiakról

nek lerontása után egy konyhát, és egy szobát. Építtette a belső Leányoskolát, készít­tette a Templomban a Prédikálló széket. A Parochiákat, és Oskolákat deszkával békeríttette. Dobsa Jósef 1803. A két új Prédikátort ide szállította, az ifjabbikat meg is háza­sította. Nagy István 1804—1807. A középső Leány Oskolát építtette, Tornyot reparál­tatta, meszeitette, gombját Aradon újra aranyoztatta; mind a két Parochián új kutat, a kis Parochián színét is, és ólat készíttetett, sok más reparátiókat is tétetett. A Prédi­kátoroknak még Spanyolviaszt is vett, sőtt az Insurrectionale Subsidiumot is 27 f. 50x. helyettek kifizette. 3 0 Fűtenivaló szalmára is tetemes költségeket tett. Mint folyt akkor ki a pénz, megítélhetni ez egy példából — a gomb aranyozására — melly újjonnan, mint a Diós István számadásából megtetszik, 74 forintba került, — ekkor levétellel, feltétellel, bádogosi kiigazítással, s uti költséggel együtt, 400 forintnál vala­mivel több ment. Csupán az Áts Pallérnak a levevésért, feltevésért 100, áldomásra, s kendőkre az Áts Legényeknek 30 f. fizetődött. Gera György 1808. Raparátiókon kívül semmi nevezetest nem tett. Gera István 1809—1811. Hivataljának első esztendejében a kis Parochialis udva­ron a pintzét, harmadikban arra a Tanulóházat építtette. Szemes János 1812. A nagy Oskola építését elkezdette, s hozzá materiálékat szerzett. Víg Ferentz másodszor 1813. 1814. Az Oskola építését szorgalmatosan folytatta, már első esztendejében az akkor — valamint már most is, a nagynak készülte után — második harangot, mint feljebb is érintetett, újra öntette Pesten. Jó Ferentz 1815. Az Oskola építését folytatta. Kováts István 1816. Az Oskola munkájában annyira haladt, hogy Őszszel, az alsó részébe bele lehetett költözni. Márton Mihály 1817—1819. Az Oskola munkáját a pénz nem léte miatt, meg­szüntette első esztendejében: de a másodikban, s harmadikban folytatta. Ugyan az ő második esztendejében készült az Orgona a Templomban, s egy úttal a Templomnak régi menyezetje lehányódván, a padlás Stukaturra készíttetett; a két végső kar is kij­jebb hozódott, s készült ez az új toldás egészen fából, fa oszlopokra, s az eleje Stu­katurra. Kováts István másodszor 1820—1825. Hivataljának három első esztendejében a nagy Oskolának hátra lévő munkáját, mellynek felső része még haszonvehetetlen volt, elvégezte; a classisokba székeket készíttetett; az udvaron téglából palints Pádi­mentomra a nagy Árnyékszéket építtette; az udvart téglával körül keríttette. Egyszer­smind ezen munkáknak folyta alatt az Újvárosi Leány Oskolát építtette, Templo­mot, Tornyot reparáltatta, meszeitette, a Kántori házat nagyobbította, a középső Leány Oskolát mostani helyére cserélte, és a cserélt épületet Oskolának alkalmatossá készítette. Utóbbi esztendeiben új Templom építéséhez készületet tett, téglát égettet­vén, és meszet szerezvén; de a mellyek osztán a következő Kurátor idejében a régi Templom kitoldására fordítódtak. Balogi Jósef 1826-—1829. Öntette a nagy harangot Pesten, s a Toronyban új ha­ranglábakat, az ablakokra salukat, a Templom felől vastáblát készíttetett; a már ké­szen lévő téglához újonnan sokat veretett, a Templomot egy tágas, s annak falával egyforma magosságú Czinteremmel kitoldatta; abba, valamint a Templomnak északi oldalába kart, és az egész Temlomba vastag deszkákból, kemény fa oszlopokra új székeket készíttetett; a nagy Oskolától fogva a kis Parochiáig kőfalat húzatott; sok régi ágybér restantiát beszedett, mellyből nem tsak az adósságokat fizette ki, hanem fen is maradt annyi, hogy interesre valami 4000 forintot kiadhatott. Ugyan az ő ide­66

Next

/
Oldalképek
Tartalom