Kelemen Ferenc: Régi idők – Régi emberek. Karcolatok Makó múltjából. A Makói Múzeum Füzetei 18. (Makó, 1976)

Régi emberek - Dr. Könyves-Kolonics József

Több évtizedes politikai pályája során dr. Könyves-Kolonics József a Kossutheszmék színeiben harcolt a politikai szabadság és a szocialista igazság érvényesítéséért. Ezt a küzdelmet, létérdekeit is kockáztatva, imponáló bátorsággal vívta a hatalmon levők ellen. Feljegyzéseiből kitűnik, hogy a gazdasági válság tetőpontján, 1931-ben, a megyei gyűlésen nyíltan feltárta a nyomorgó, egyben forrongó nép jogos panaszát. Politikai fegyvertársának. Espersit Jánosnak temetésén (1931) így beszélt: „Te hódoló alattvalója voltál a népfelségnek. Rohamra sarkalló szellemed annak megteremtésére serkent minket is." A Horthy-korszak egyre fojtóbb légkörében ezeket írta az egyik lapban: „Parancsolni akarják, hogyan érezzünk és cselekedjünk. Pedig csak milliók akarata lehet parancs mások számára, nem az osztály-állam uraié, akik a szabadságért küzdőket üldözik és megalázzák." 1931-ben, egy megyegyűlési beszédében az 1929. évi választási törvényt bírálja, mert az csalási lehetőségekre ad alkalmat. A virilis és tisztviselő többségű törvényhatósági bizottságot pedig azzal vádolta, hogy nem a nép javát munkálja, hanem az úgynevezett történelmi osztályok hatalmi érdekeinek szolgálatában áll. Ezen pedig addig kell változtatni, amíg a mindenre elszánt elkeseredés ítélőszéket nem ül. Könyves-Kolonics József Kossuth Lajos nyomdokain haladó, nagy aktivitású, forradalmi vérmérsékletű politikus volt. Személyiségének, politikai felfogásának bizonyos korlátai akadályozták ugyan a végső politikai következtetés levonásában, de szocialista jövendőnk előkészítésében, főleg a helyi köztudat demokratikus átnevelése terén hervadhatatlan érdemeket szerzett. Csupaszív ember volt. Humanitásának palástjába ölelt minden szűkölködőt és elesettet. Ügyvédi minőségében a szegény emberek dolgát díjazás nélkül, nemegyszer még a törvénykezési bélyegek költségeivel is megtoldva, ingyenesen intézte. Szét tudta szakítani egyéni érdekeinek nyűgét, és emberséges érzelmeinek tüzében leolvadt róla az önzés minden salakja. A személyi kultusz éveiben kedvét vesztve elhallgatott. Egészsége is megtört és 1955-ben meghalt. Végső tisztességtételén a makói proletárok ünneplőbe öltözött tömege feketéllett. A sokaság megjelenése azt tükrözte, hogy egy nemes, tiszta szívű és hasznos vezető emberrel lett szegényebb Makó. Csongrád megyei Hírlap, 1969. október 1. 2 17