Kelemen Ferenc: Régi idők – Régi emberek. Karcolatok Makó múltjából. A Makói Múzeum Füzetei 18. (Makó, 1976)

Régi emberek - Dr. Espersit János

lyiséggé magasodott. A középiskola alsó osztályait helyben, a felső osztályokat pedig Hódmezővásárhelyen végezte. Érettségi után különböző közhivatalokban vállalt munkát. Jogi tanulmányokba kezdett, majd 1901-ben a hódmezővásárhelyi Híradó munkatársa lett. Ebben az időben kötött életre szóló barátságot az egyre ismertebb nevü vásárhelyi festőkkel: Tornyai Jánossal, Endre Bélával, Rudnay Gyulával, és Pásztor János szobrásszal. A velük való érintkezés során előbb lelkes műbaráttá, majd avatott műértővé csiszolódott. A közéletben már fiatalon érvényesült. 1903-ban a vásárhelyi Kossuth Népkör elnökévé választották. 1907-ben Makóra költözött, ahol 1912-ig ügyvédjelöltként működött, amellett a Justh-párti Makói Újság szerkesztésében is részt vállalt. Itt kezdettől fogva élénk kulturális és politikai tevékenységet fejtett ki. 1909-ben Tornyai János alkotásaiból rendezett kiállítást, mely meglepő siker jegyében zajlott le. Később Endre Béla is az ő serkentésére jelent meg a makói műpártolók előtt olyan fényes eredménnyel, hogy a tárlaton 27 képe kelt el. 1912-ben ügyvédi irodát nyitott. Ugyanabban évben a Hódmezővásárhelyen zászlót bontott Nagy György-féle köztársasági mozgalomhoz csatlakozott, és annak alelnöke lett. Az új párt első közgyűlését 1913. április 14-re Makóra hívták össze, amit a küldöttek Espersit lakásán akartak megtartani. A rendőrség durva közbelépése azonban a szándék valósítását megakadályozta. Az erőszak híre országos megbotránkozást keltett, amelynek súlyát Ady lelkes hangú verse is fokozta. Ebben az évben törvényhatósági bizottsági taggá és városi képviselővé választották. Ilyen minőségben erőteljes hírlapi kampányt indított a szoruló helyzetben levő kishagymások érdekében, állami támogatást és olcsó haszonbéres földet követelt számukra. Az 1914-es mozgósításkor bevonult, és az összeomlásig katonai szolgálatot teljesített. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom kitörése után érkezett Makóra, és másnap népes politikai gyűlésen nagy beszédet mondott. Sikere akkora volt, hogy megválasztották a városi Nemzeti Tanács, majd a megyei Nemzeti Tanács elnökévé. Ezeket a tisztségeket azonban nem sokáig viselte, mert nem értett egyet a forradalmi pártok egyes tényezőinek magatartásával, sőt 1919. januárjában a közélettől is visszavonult, bár a forradalommal nem helyezkedett szembe. Azt is megérte, hogy a Makóról eltávozó tanácsköztársasági szervek túszként magukkal vitték Budapestre. 1920. júniusában tért vissza Makóra, csakhamar új életre hívta az addig szünetelő Makói Újságot, melynek hasábjain a polgári demokrácia és haladó radikalizmus eszméit hirdette a reakciós kormányzattal szemben. Sűrűn tartott előadásaiban maró gúnynyal ostorozta a „keresztény kurzus" vadhajtásait, a feudális és nagytőkés osztályuralom vérengző és jogtipró bűntetteit. Harcostársaival — Kolonics Józseffel, Diósszilágyi Sámuellel, Fried Árminnal együtt — többször tartott agitációs előadásokat az akkor még meglevő 48-as olvasókörökben, és megfordult ilyen célból a szervezett munkások otthonában is. Nem volt kisebb jelentőségű kulturális tevékenysége sem. Ismeretes, hogy Espersitet Juhász Gyulához forró baráti vonzalom fűzte, amit politikai nézeteik hasonlósága is erősített. Espersit 1920—26 között Juhászt évente egyszer—kétszer vendégül látta otthonában, ahol a költőnek munkás magányt és mecénási szíveslátást biztosított. A Kazinczy utcai házban Juhász-vers, regény és más mű is fogant, melyek talán meg sem születhettek volna Espersit közbejötte nélkül. Az irodalomtörténet azt is feljegyezte, hogy József Attilát elhagyatottságában Espersit János vette oltalmába, és baráti körének támogatásával biztosította az árva diák életfeltételeit. Az elhagyott fiút atyai szeretetének palástjába burkolta, és lehetővé tette számára, hogy az ő hajlékából induljon el a költői nagyság csúcsai felé. A szárnyát bontogató költő verskö13