Hegedüs Géza – Péter László: Dobsa Lajos emlékezete. A Makói Múzeum Füzetei 13. (Makó, 1974)

PÉTER LÁSZLÓ: A februári forradalomban

A mai embernek óhatatlan érzése: nem a romantika korának irodalmi motívumai ezek csupán? Bizonyára nem: a kor maga volt romantikus, a hősöket kitermelő idők magyarázzák a számunkra már-már hihetetlen epizódok hitelességét. Február 23-án este híre járt, hogy Guizot miniszterelnököt menesztette a király. A fölkelők a győzelemtől ittasan hagyták abba a harcot. Ám másnapra kiderült, hogy újabb ármány akarta léprevinni a népet. „Az eddig történtek — írta Dobsa — nem egyéb, mint fényes demonstráció, s e pontnál, hol állunk, kezdődik a szabadsági harc, a revolúció. Az eddigiek a minisztérium ellen intézvék csupán, de a következők a királyt űzik el, szétszaggatják a trónust, s darabokra törik a koronát."

3

7 A csalódott nép másnap még elszántabb harcba kezd. Dobsa írja: „Egész kapukat tépnek le barikádnak, a kövezetet szaggatják, a gyógyszertárakban puskaport csinálnak, s míg egy részök a templomok tetejéről leszedett cink- és ónból önt golyót, addig mások, előre is, láncdarabokkal, rozsdás szegekkel töltik meg puskájokat. Függönyt, zsebkendőt, sok ingét tépi fojtásnak. A notredame-i toronyban megszólal az öreg bourdon

3

8 harang, s ez oly jel, melyre a félholt francia megfordul ágyában."

3

9 „A boulevardokon

4

0 kifűrészelik a fákat, s százával építik a barikádot. A vasutakat fölszedik, nehogy a vidékekről még több katona jöjjön a nyakukra. Az asszonyok se maradnak el. Sok háznál üstökben forr a víz. Égő szuroklabdákat, oltatlan mészport, kénsavanyt, választóvizet, márvány asztallapokat, díványt, szekrényt, zongorát, szóval egész bútorzatot zúdítanak a barikád előtt összetorlódott katonaságra. Sok szegény család, kinek alig volt mit ennie, s kit álmából vert föl a lárma, kidobta nyoszolyáját, ha nem volt más bútor."

4

1 Azt, hogy a forradalom miként fejlődött tovább, a monarchián belüli reformok követelésétől a köztársaságig, érdekes esettel jellemzi Dobsa. Egy őrálló fiú a jelszót követeli a közeledő nemzetőr csapattól. „Vive la reforme!"

4

2 — feleli a kapitányuk. „A bas!

4

3 Tegnap még megjárta, de ma már kevés!" S miután heves szavakkal átkozta Lajos Fülöpöt, a gyilkos, hiéna királyt, így fejezi be a forradalom új programját: „Pokolba a reformmal, az ma már nem elég. A jelszót, polgártársak? Le Lajos Fülöppel !"

4

4 S a nép tovább harcolt, míg az elvakult, hatalmához görcsösen ragaszkodó király végre meg nem rettent a Tuilleriákhoz közeledő fölkelők morajától, és szégyenletesen el nem kotródott a fővárosból. A nép betódult a királyi palotába. Egy utcagyerek Lajos Fülöp ruháját húzta magára, trónjára ült, és társaival kigúnyolta az ostoba hatalmat. Dobsa újra fölhasználta az alkalmat, hogy a forradalmi nép nagyszerűségének dicséretét hirdesse. „A királyné szobájában egy gyöngyszekrényt találtak, tele drágakövekkel. Hiány nélkül viszik a harmadik kerület hatóságához. Egy teremben 331 000 frankot találnak, rögtön megolvassák, s egy munkást bíznak meg, hogy a bankba vigye. A kéküngös ember lelkiismeretesen felel meg a bizodalomnak, átadja a pénzt, s midőn későbben megolvasták, az összegből egy krajcár sem hiányzott."

4

5 A trónust diadalmasan vitték a Bastille térre, s ott ünnepélyesen elégették. Ezzel a jelképes tettel vélte teljesen elintézettnek Párizs népe a királyságot, s mindazt a roszszat, amelyet a monarchiának, a királynak tulajdonított. 3

7 Uo. 32. ]. 3

8 nagyharang 3

9 Uo. 35. 1. 4

0 körutakon 4

1 Uo. 36. 1. 4

2 Éljen a reform! 4

3 Le vele! 4

4 Uo. 40—41. 1. 4

5 Uo. 45. 1. 9