Tóth Ferenc: Gilitze István és az 1821-es árvíz. A Makói Múzeum Füzetei 9. (Makó, 1972)

művelték e földeket, illetve rendszeresen ugarnak hagyva a belső legelőkkel együtt legeltettek rajta. Az „ugarföldeken" túl következtek a tanyaföldek, amelyeket a XVIII. és a XIX. század fordulóján osztottak ki, s ebben — a várostól 5—15 km-re e

ső — zónában települtek a tanyák, kezdetben időszaki megszállással, később tartósabb kintlakással. Végül a legtávolabbi zóna volt a „puszta", a külső legelők öve, amelyen juhtartás és a rideg marhatartás folyt."

7 Gilitze Margita felől közelítette meg a várost: Mint a kit ellenség valahonnat kerget, Ugy jött a sok kotsi mint a sebes felleg; De a Margitai híd és töltéseket, El vette a nagy víz, járni nem lehetett. Margitát a külső szállásföldekről az Igási úton lehetett megközelíteni, szállásföldje tehát Igáson volt. A gátszakadás hírére ,,mint sebes felleg" rohannak haza, de Margitánál megtorpan a hosszú kocsisor. ...a víz partyánál Sokan úgy állottunk, mint egy nagy bástyánál."'' A megdöbbenést nemcsak a tengernyi víz látása okozza, de az is, hogy megjelennek a nehéz idők első vámszedői, akik csak azokat szállítják át a túlsó partra, akik fizetni tudnak. Hajón hordták által a'ki fizetheti, De hogy felinek is pénze nem lehetett, A' ki a' hajóba bé nem eresztetett; Könyves szemeivel város felé nézett. Némellyek igy szólván: átt úszók a" vízen, A' szállásról jövök, nintsen nálam pénzem Itt meg nem tudhatom hogy van a' tselédem Elé, avagy meg halt az én Feleségem. A vakmerőségnek ülvén tsajkájára, Négyen hogy átt úsznak a' víznek partyára; Ugyanezt a körülményt egy másik szemtanú, Szirbik Miklós a következőképpen írja le: ,,A' Városon kívül lévő Margitai, és Mikótsai erek is tele telvén, a' szántóföldeken dolgozók az itthon lévőktől elszakasztattak. Azok veszedelemben forgó Kedveseikhez siettek, 's által hordásukra komp, és tsónakok rendeltettek: de minekelőtte ezek előállottak volna, sokan úszva, vagy lóháton a' víznek neki menvén: néhányan közzülök életeket vesztették."

8 Gilitze legfőbb költői hitvallása a megtörtént eseményekhez való ragaszkodás, mely romlatlan paraszti becsületességéből ered. A történelmi hűség tekintetében Tinódihoz mérhető. Erről a költemény végén így vall: 7 Erdei F., Makó város történeti pályája = Makó az első felszabadult magyar város. Szerk. Tamasi Mihály [Bp. 1969] 161. 8 Szirbik i. m. 33 1. 155