Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2005 (Szeged, 2006)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - N. Szabó Magdolna: Adatok az alakor (Triticum monococcum L.) székelyföldi termesztéséhez

Kézzel vetik, ősszel, vagy tavasszal, a többi gabonával egy időben. Úgy tartják, hogy ügyelni kell földjére, ne legyen zsíros, trágyázott, mert akkor szára nagyon megnyúlik, elvékonyodik, könnyebben ledől.

24 „Megszántjuk a fődet, csak ne legyen nagyon ganés, mert akkor az alakor lerothad. Elvetjük ősszel, vagy tavasszal, kora márciusba, ősszel, mikor a búzát vetik. Meggyomláljuk a tövistől, vagy a burjántól. Erősen ne érjen el, ne hajoljon le a feje, szép sárga kell, hogy legyen." (Kőrispatak) Mint minden fonni faló szalmát, az alakort is fél érésben aratják, amikor a magva még tejes. Sarlóval aratnak, hogy minél hosszabb feldolgozható szárat nyerjenek. Ezt a munkát főként asszonyok végzik, akiknél a kölcsönös segítség a szalmaszedés szezonális munkálataiban elengedhetetlen. A learatott alakort, vagy búzát kévékbe rakják. „A kévét belerakjuk a szalmából csavart kötélbe, hazahozzuk szekérrel a színbe, s a többit itthon csináljuk...A marokszedéshez a kévét fölütjük s így fennállva a szálakat mind kihúzzuk...A szélin kezdjük, s ami nem odavaló, azt lehajtjuk" (Kőrispatak). A marokszedés is kollektív munka, az asszonyok összefognak, és egy helyről szednek annyit, amennyit a következő szezonig meg tudnak kötni, ez akár 50-100 marok is lehet. Az egybefogott kalászfejeket levágják, ponyvára terítve kicsépelik. Ekkor teszik félre a következő évi vetőmagot, a maradékot feletetik a jószággal, vagy hozzáőrlik más takarmányhoz. A kalász nélküli szálakat a napon kiszárítják, úgy, hogy az összefogott, bekötött kévét megcsavarva lábra állítják, ez a ,Jcikecskélés". A megszáradt, zsúpba kötött szalmát a padlásra, vagy melléképületbe viszik, itt várja meg a tisztítás, „pucolás" folyamatát. Akinek ideje van, nyár végén, mások télen a gazdasági munka lejártával kezdenek el foglalkozni vele. A szalmát megszabadítják a külső „tok"-tó\, a „bog"-ná\ elvágják, s a feldarabolt szárakat vastagság szerint osztályozzák, „megválasztják". Az ily módon szétválasztott szalmát külön dolgozzák fel, amiből más-más minőségű kalapot varrnak a fonatok felvásárlói, a kalapkészítők. Az előkészítés és feldolgozás munkafolyamata is a legtöbbször társas. Korcsoportonként fogtak össze régen a kalapkötők, s mindig más háznál összegyűlve végezték az egyébként hosszadalmas kalapkötést. Nyáron a nap fénye és melege csapatostul csalja utcára a kalapkötéssel foglalatoskodókat. A szalmafeldolgozó háziipar tehát egy olyan archaikus búzafélét tartott életben napjainkig, amelyről Európa nyugati felén úgy tudják, teljesen eltűnt a mezőgazdasági növények palettájáról. Kelet-közép Európában is csak Itt érdemes megemlíteni a kísérletet, ami ezt igazolja. Próbavetésként rábeszéltünk egy hajdúnánási (Hajdú-Bihar megyei) szalmafeldolgozással foglalkozó asszonyt, hogy a Kőrispatakról szállított vetőmagból próbáljon a háztáji parcelláján vetni alakort. Az egyébként is jó minőségű földdel bíró területen a szokásos módon trágyázott talajon túlzottan megnyúlt a növény szára, ami a kalapszalmánál kevésbé előnyös.