Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2005 (Szeged, 2006)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Tandari Erzsébet: A martonosi kosárfonás története

2. Aranyfüz (Salix alba var): Aranysárga nemesített füz, itt-ott vöröses árnyalatú vesszőiről messziről felismerhető. Puha, hajlékony, kötésre és csavarásra a legalkalmasabb veszszőfajta A kosárfonónak saját asztalos műhelye is volt, ahol az asztalos mesterek elkészítették a vesszőből készült székek, asztalok, kosarak formálását megkönnyítő famodelleket (kaptafa). Az 1950-es években élte a kosárfonó a fénykorát 150-200 dolgozója volt. Négy teremben folyt a munka: háromban dolgoztak a munkások, egyben pedig a tanoncok. Két raktáruk volt egy a csomagolásra és az árú készletnek, a másik pedig a mintaáruknak. Volt asztalosműhely, kazánház, terem a vasmunkákat végző dolgozóknak. Volt egy olyan hely, ahol mosták, kénezték és lakkozták a kosarakat. Egy másik, ahol húzták (hajalták) a veszszőt. A három vesszőgyaluló gép is külön termet kapott. A lehúzott (hajalt) és szárított vesszőt a padláson tárolták. Egyre többféle bútor és kosár készült. Sőt állat figurák is, mint pl.: kacsa, teknős, malac, gólya. De mégis a legbüszkébbek a Martonosi székre, amelyet a 60-as évek elején egy Amerikából érkezett megrendelésre terveztek. A mintadarabot Simon Mihály kosárfonó mester készítette el és a szövetkezet vezetősége a Martonosi szék nevet adta neki. Azóta is ezen a néven jegyzik. Sikeresen vettek részt több kiállításon is Belgrádban, Újvidéken, Zágrábban, Zentán stb. A 60-as évek elején elkészül egy kazánház a vesszőfőzéshez. Hamarosan megjelentek a villanyárammal működő vesszöhúzógépek (hajalók). Ezek megkönnyítették, és jelentősen felgyorsították a munkafolyamatokat. Azelőtt azt kézzel végezték. A kosárfonónak saját kultúrcsoportja volt, amely népszínműveket adott elő. A rendező Juhász Rózsa óvónő volt. Önkéntes tűzoltó és ifjúsági csoport is működött, de volt saját foci, teke és birkózó csapata is. Különböző rendezvényeket és bálákat szerveztek, pl. május 1. alkalmából. 1963. október 18-án az 1959-től működő martonosi Söprükötő Szövetkezetet és a kosárfonót egymáshoz csatolták, mivel mindkét üzem termékei iránt csökkent a kereslet. Úgy gondolták, hogy kisebb tisztviselő káderből is meg tudják oldani az irodai munkákat. A nevük Reform Söprűkötő és Kosárfonó Szövetkezet lett. Egyre kevesebb munkájuk volt. 1966-ban felutaztak Belgrádba, de nem sikerült újabb rendeléseket szerezni. Közben az építőiparba is sokan átvándoroltak a jobb kereseti lehetőség miatt.