A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - Az erdőgazdálkodásra visszavezethető természeti értékvesztés - Törvényi szabályozás

fitoinhibítorok alkotta gátat, hatalmas egyedszámban terjed el. Megállapításunkat egy, a védett növények köréből vett példával kíséreljük meg bizonyítani. A hajdani Tisza- és Maros ártér területén, nemesnyár ültetvényekben sokfelé rábukkantunk a széleslevelű nőszőfüre (Epipactis helleborine). A makó-landori és a csanádpalotai hullámterek néhány erdőtagjában e fajnak egyenként is több tízezer töves populációi élnek, melyek számottevő természeti értéket jelentenek. Az erdőgazdálkodásra visszavezethető természeti értékvesztés Törvényi szabályozás Az erdőgazdálkodás törvényi szabályozása már a múltban is sok természetvédelmi kezdeményezést hiúsított meg. Az 1886-ban állami kezelésbe vont szegedi erők egy részét (föltehetőleg a természetközeli szürke- és fehérnyár állományokat) Kiss Ferenc szerette volna homoki véderdőnek nyilváníttatni, mert ez a kategória „kvázi védelmet" jelentett. A „Szeged erdészetében" (Kiss 1939) a tervről az alábbiak olvashatók: „A fent kijelölt 6583.8 k. hold erdőből még 1884. évben a Pálfy, Alsó- és Felsőcsorvai erdőben 546.0 k. holdat véderdőnek nyilvánítottunk. Ezeket a területeket azonban a véderdők sorából töröltük, mert a helyi viszonyok megismerése után kiderült, hogy az erdőtörvény által megjelölt véderdő fogalmának nem felelnek meg. (Mivel t. i. az erdőtörvény az irtást az ilyen területeken tiltja, sikeres felújításuk lehetetlen lett volna.)" Az a legszomorúbb, hogy amit segítségnek szántak, ellenkező hatást váltott ki. Ha Kiss Ferenc nem homoki véderdő kialakítását tűzi ki célul, hanem ugyanazt az alapelvet követi, amint később az Emlékerdőnél, (talán) sikerült volna az utókor számára megmenteni környékünk legszebb fás társulásait. Mivel a természetközeli szürke- és fehérnyarasok védelmét később is (Kiss 1939) szívügyének tartotta, feltételezhetjük, hogy (akkor, új emberként) még nem rendelkezett a kellő érdekérvényesítő képességgel. Itt szeretnénk megjegyezni, a későbbi, meghatározó jelentőségű erdőtörvények (1935. IV. tc, 1961 évi VII. tc, 1996. évi LIV tc.) a véderdők vonatkozásában már nem tartalmazzák a tarvágás kategorikus tilalmát. Az 1996. évi LIII. (természetvédelmi) törvény értelmében, napjainkban a nemzeti parkokban és az egyéb országos jelentőségű védett területeken elvileg természetközeli erdőgazdálkodást kellene folytatni. Amennyiben a természetvédelem szakemberei bizonyos megkötéseket (például fafaj összetételt, az állományok vágásforduló utáni fenntartását stb.) bele kívánnak tetetni az erdőtervekbe, úgy