A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - Néhány gondolat a homokfásítás előtérbe kerüléséről különös tekintettel Szeged birtokterületére

sa rendkiviili haszonnal van a közjóra és tehát az egyes polgárokra is, mint az állam egyes tagjaira. " Nem véletlenül kérte Rosinszky Béla (1881) Szeged városától a következőket: „Mindenek előtt szükséges azonban a futóhomokos, úgy az ártéri területeket, a melyek más mezőgazdasági célokra nem alkalmasak, viszont a homok kötése közgazdászán szükséges beerdősítése végett: bizottságilag kijelölni és az. erdőhivatalnak átadni. " A törvény szorgalmazása ellenére, ezeknek a természeti szempontból rendkívül értékes területeknek a felszámolása csak részben tudható be a fásításoknak. 1886 után a helyi erdészet (Kiss Ferenc irányításával) az extenzív, területi fejlesztések helyett, inkább az erősen leromlott állományok szakszerű felújítására koncentrált (Kiss 1939). Ezzel párhuzamosan fokozatosan előtérbe került a síványok mezőgazdasági célú hasznosítása (részletesebben lásd Juhász -1989-). A homokfásításokról ekkor már az egész országra kiterjedően, pontos adatokkal rendelkezünk. Ezeket (Káinoki) Bedő Albert Országos Főerdőmester 1885-ös erdőkatasztere (Bedő 1885) tartalmazza. Eszerint: