A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - Erdősítés és állományvédelmi stratégiák a Délkelet-Kiskunságban az 1700-as évek végétől 1879-ig

Sajnos munkássága elszigetelt maradt, eredményei nem mentek át a szakmai „köztudatba". Magyar Pál (1961) ennek legfőbb okát abban látja, hogy Hubeny németül publikált. A nagy munkaerő igényű homoki erdősítések gépesítését a XIX. században néhány hazai találmány is segítette. Helyi vonatkozásai miatt, egy kifejezetten ötletes szerkezetre mindenképp szeretnénk felhívni a figyelmet. A peszéradacsi pusztán Praxa Béla ráckevei uradalmi erdőmester 1862— ben kezdte el az erdőtelepítést (Kolossváry 1975). Korszakalkotó találmánya volt, a később róla elnevezett, és számos korszerűsített változatban sokáig használt „Praxa-féle akácmag sorvetőgép". 1983-ban, az egykori Királyhalmi (ásotthalmi) m. kir. Erdőőri Szakiskola szertárának felmérésekor, egy ilyen gép makettjére bukkantunk. Okkal gondolhatunk arra, hogy ennek az eszköznek a megismerése beletartozott a kötelező tananyagba. A szóban forgó makett a hajdani intézmény jogutódjának -a Bedő Albert Szakiskolának- a kiállításában, jelenleg is megtekinthető. Erdősítési és állományvédelmi stratégiák a Délkelet-Kiskunságban az 1700-as évek végétől 1879-ig A Délkelet-Kiskunságban az erdőtelepítések serkentése, valamint a meglévő állományok védelme érdekében két, alapelveiben eltérő stratégia különíthető el. Az egyik a kényszerintézkedéseket helyezi előtérbe, a másik inkább a várható nyereségre koncentrál. A kiskunhalasi fásításokat a XVIII. század végén és a XIX. század elején a kifejezetten szigorú rendszabályok jellemezték. A kun városban, 1777-ben 4.000 szál fűzfát osztottak szét a gazdák között. Aki az ültetést elmulasztotta, azt 6-12 forintra büntették. Kötelezővé tették a vadászatot is, nehogy az állatok megrágják a fiatal növényeket. Minden kivágott fa helyébe újat kellett ültetni (Janó 1965). —Erre napjaink gazdasági életének „hivatásos érdekérvényesítőit" is kötelezni kellene!.— A csőszöknek és a szegényeknek megengedték ugyan a köztes területek mezőgazdasági hasznosítását, de ha kárt tettek a fákban a területüket másnak adták. 1800-ban a Jászkun Kerület parancsára a város erdősítés céljaira fölosztotta Felső-Balota egy részét. A gazdák 1 redempcióra 1 öl széles 100 öl hosszú földet kaptak (Janó 1965). 1806-ban Kiskunhalason újabb tanácsülés foglalkozott az erdők kérdésével. Megengedhetetlennek tartották, hogy a fa drágulása miatt a lakosság szalmával tüzeljen, mert ennek „a jószág látja kárát". Az erdőtelepítést pénzbüntetésekkel serkentették. Az így befolyt összeget a szorgalmasan dolgozók kapták. Az erdőterület elvétele és a pénzbüntetetés együtt is fennálltak. 134