A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - Az erdősítés és a lakossági fásítások kapcsolatairól

A tömérdek homoki gyümölcs megtermeléséhez hely és gazdák kellettek. A „városi számvetőség" adatai szerint ebben az időben már 20333 tanyasi ház létezett 9860 lakossal (Palugyay 1853). A gyümölcsfák kisebb része volt a tanya körül, vagy alkotott attól kissé távolabb önálló gyümölcsöst (lásd a II. Katonai Felmérés térképeit, -1863/64 Sect. 62. Col. XXXVI. és 1860/61 Sect. 61., Col. XXXV.-). Legtöbbjüket a nagyobb tömbökben lévő szőlőkben telepítették (Palugyay 1853, Szüts 1914), ahol legfeljebb a csősz lakott. Bíró Marianna és Gulyás Györgyi (1999) élőhelytérképén (készült a III. Katonai Felmérés -1883-1884- alapján) Szegedtől nyugatra, a Domaszéktől Mórahalomig tartó sávban nagyon sok ilyen szőlősgyümölcsös kert ábrája látható. A zóna délen az egykori városhatárnál kezdődik, északi határa hozzávetőlegesen Szatymaz térsége. Változások az elmúlt 150 évben Az elmúlt 150 évben Szeged környékén a homoki haszonfa választék alaposan kibővült. Kiegészítő fajként polgárjogot nyert a diófa (Juglans regia), a meggyfa (Prunus cerasus), a szilva (Prunus domestica), a körte (Pyrus communis) és a mogyoró (Corylus avellana). A szőlőt nem számítva, kiemelkedő gazdasági jelentőségűnek csak az őszibarack (Persica vulgaris) és (talán) az alma (Malus domestica) mondható. A többi gyümölcs szinte kizárólag a helyi fogyasztást szolgálja. A fenti megállapítás kiváltképp igaz az ún. „hobbikertekre", melyek faj- és fajtaspektuma lényegesen szélesebb a hagyományos gazdaságokénál. Könnyen belátható, egyszerűbb dolog néhány különleges fát pátyolgatni, mint a gyümölcstermelésből megélni. (A recens gyümölcskultúra ismertetése és értékelése más tudományágak feladata, ezért erre kísérletet sem teszünk.) Az erdősítés és a lakossági fásítások kapcsolatairól Szeged (akkori) birtokterületén a lakossági fásítások a XIX. század elejétől (legalábbis az erdőalkotó fák esetében) nehezen választhatók el a csemetekertek fakínálatától. Ez a kölcsönhatás az alfajokra (jegenyenyár -Populus nigra ssp. pyramidalis), valamint a kultúrváltozatokra (korai nyár -Populus x canadensis cv. Marylandica-) is igaz. Füzek a homokvidéken Nedves, mocsaras vidéken (amilyen Szeged környéke volt abban az időben) a Mária Terézia-féle 1769. évi erdőrendtartás fafaj ajánlása minden szempontból megfelelt a termőhelyi adottságoknak. Ezért írhatta a fűzfákról (feltehetőleg a folyók árterein tenyésző fehér fűzekről) Vedres István (1825) a következőket: