A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - Régi idők gyümölcsösei, az első „divatfa”

Bár gazdasági jelentőségük már nem indokolná, az eperfák népszerűsége alig csökkent. Valamirevaló délkelet-kiskunsági tanya napjainkban sem képzelhető el nélkülük. Aligha tévedünk nagyot, ha a szegedi homokvidéken a fehér- és a fekete epret a török idők utáni újratelepülés első haszonfáinak tartjuk. Elterjedésük valószínűleg már a XVIII. század végén elkezdődött. Ezt támasztja alá az a jegyzőkönyv, amit a csengelei Baromjáráson (1805-ben és 1806-ban) létesített erdő növekedése kapcsán 1808-ban felvettek. A dokumentum nyolcadik pontjában azt írták az eperfák „fiataljairól" hogy azok jól fejlődtek a homokon (Kiss 1939). Erdő és gyümölcsös A gyümölcsös sok tulajdonságát tekintve speciális (külső szabályozású) erdőnek tekinthető. A homokkötésben ugyan a gazdasági erdőkhöz és a szőlőkhöz képest mindvégig alárendelt szerepet játszottak, de jelentőségüket kár lenne lebecsülni. Vedres Istvánt (1825) idézve: „Gyümölts fákat szinte úgy lehet szaporírtani, mint a vad fákat; Ezek: ha nem nevelkednek is olly szaporán, és ha nem nyőlnek is olly nagyra, még is tsak hellyt álanak ők; " Az erdészek számára napjainkban is kissé utópisztikus elképzelésnek tűnik a „gyümölcsös erdő". Bár Vedres István (1825) ezt szorgalmazó terve papíron maradt, egyáltalán nem biztos, hogy nincs benne ráció. Nézzük meg miről is volt szó. „ Gazdaság azomban az, és pedig nevezetes, ha az. erdők gyümölts fákkal is díszeskednek! főképpen az. útak, sorok és nyílások mellett; az Erdők szélein, s árkok Partyain mindenütt; a Tsőszök házainál, kertyeikben; és a múlató helyek körül s. a t. -Mert ezen gyümölts fák, főképp ha téliek, és jó fajtájúak, nem tsak minden esztendőben sok pénzt adnak jövedelműi; hanem: főképp a drága üdőkbe, közönséges eledelül is, legalább a szűkölködőknek szolgálhatnak. " A termeszthető gyümölcsök fajspektrumát az éppen aktuális keresleten és kínálaton kívül, az adott tájegység természeti környezete határozza meg. Palugyay (1853) a XIX. század közepén így látta a szegedi piacot: „... husz év előtt még a szegedi piaczon alig volt látható valamelly becsületes gyümölcs; midőn most szebbnél szebb között a választás szinte nehéz. Cseresnye, sárga baraczk, de kivált az őszi baraczkok, kitűnők; alma tömérdek s igen szép, ez mind a homokon terem;... "