A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)
I. fejezet A természettudományi gyűjtemény - A megújult természettudományi részleg (1957-1974) - A dél-amerikai gyűjtemény továbbfejlesztése (1955 és 1989 között)
szertanilag a tüskésszárnyú madarak (Anhimidae) közé tartozik, amely a lúd- és récefélékkel áll rokonsági kapcsolatban 107 . Nem árt tudni, hogy Deák Motevideoban is szegény ember maradt. így nem meglepő, hogy közel 3 évtized elteltével hallunk ismételten róla. 1982-ben és 1983-ban újabb tárgyakkal lepett meg bennünket. Küldött néhány ásványt, 2 nandutojást, 2 tarisznyarákot, rovarokat, tengeri csigákat, 4 tatut, 7 fókafogat, 1 tengeri csillagot, 1 amazóniai ijjat, melyhez 2 vessző társul, 1, a pampákon használatos bolát és 1 Észak-Brazíliából származó porcoshal kövületet. Az utóbbi máig legféltettebb kincseink közé tartozik. Az 1986-ban kapott 22 tárgy 108 felsorolást ezúttal mellőzzük, mindössze 2 madárpreparátumra szeretnénk felhívni a figyelmet. A „Csak egy Földünk van' 1 c. állandó kiállításunkban, a látogatók tekintete először rendszerint a nandukakason (Rhea americana) akad meg. Mellette egy fióka és néhány tojás látható (valamenynyien Uruguayból származnak). A tűzföldi pingvin (Spheniscus magellanicus) azok számára is meghökkentő látvány, akik a különféle természetfilmekből jól ismerik ezt a fajt 109 . Deák Ábrahám Ferenc valamennyi adományát a Magyarok Világszövetségén keresztül juttatta el intézményünkhöz. 1988-ban e szervezet meghívására hazalátogatott szülővárosába. Szegedi programját Moldovay Gézáné és Gaskó Béla állí. 7. 110 totta össze. Hidasi József, a madártan professzora Makón született, 1950 óta él Brazíliában. Az általa létrehozott Museum de Ornitholgia Goiania egyike a legjelentősebb dél-amerikai madárgyüjteményeknek. 1969-ben félig cserébe, félig ingyen 37 délamerikai madarat küldött a Móra Ferenc Múzeumba. Ezt később kisebb volumenű cserék is követték 111 . Marián Miklós láthatóan arra törekedett, hogy a Rosenfeld Richárd-féle anyagot a a Hidasitól beszerzett példányokkal „kiállításkész" állapotba hozza. (A megszaporodott dermoplasztikákból készült többek között a „Repülő drágakövek" c. időszaki kiállítás.) Ha Szeged nem is tekinthet nagy mecénásként Hidasira, a megyei múzeumi szervezet igen. Az 1980-as évek elején (több alkalommal) közel félezer preparátumot ajándékozott szülővárosának. Mivel Makón nincs természettudományos gyűjtemény, a szóban forgó tárgyanyag Szegedre került. A véletlenek szerencsés egybeesésének köszönhető, hogy a Szegedi Vadaspark szintén kiemelt feladatként kezeli a dél-amerikai állatvilág bemutatását. Ettől kezdve már csak a preparáltatási költségek korlátozhatják lehetőségeinket. MFM természettudományi leltárkönyve 2. ,os A MFM nyugtázó levele a Külügyminisztérium Emigrációs Politikai Osztályának -in.: MFM Adattára isz.: 674/25/86 109 Deák Á. F. 1986. évi küldeményeinek összegzése. -in.:MFM Adattára isz.: 674/25/86 110 1988. évi természettudományi munkajclentés 111 MFM természettudományi leltárkönyve 2.