A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

I. fejezet A természettudományi gyűjtemény - Az 1974-től napjainkig tartó időszak eseményei - Személyi és szervezeti változások 1974 és 2000 között

Az 1974-től napjainkig tartó időszak eseményei Személyi és szervezeti változások 1974 és 2000 között Az 1970-es évek elején a természettudományi osztályon belül alapvető személyi változások történtek Az elmúlt évtizedek 3 meghatározó személyisége szinte egyszerre vált meg intézményünktől. 1973-ban elhunyt gyűjteményünk második megalapítója, Beretzk Péter. Marián Miklós 1974. július 31-én, Csongor Győző 1975. február 20-án vonul nyugállományba. A váltás - mint az egy hosszú és sikeres korszak után általában lenni szokott egyáltalán nem bizonyult zökkenőmentesnek. A hogyan tovább kérdésében két, egymástól alapvetően eltérő szemlélet csapott össze. Dr. Trogmayer Ottó megyei múzeumigazgató - felismerve az új idők tudományos trendjeit - a régészet szakmai vertikumát ki akarta terjeszteni az alkalmazott természettudományos kutatások irányában is. Erre a lépésre tulajdonképp már Móra korában szükség lett volna. A (szakember híján) esetenként ballasztként kezelt csontok, növényi és állati maradványok ugyanis, a hajdani emberek mindennapjairól meghatározó jelentőségű háttér információkat rejtegetnek. E nem elhanyagolható jelentőségű határterületek kutatása szervezett csoportmunkát feltételez. Egymaga még a xylotomia hazai atyamesterének tartott Greguss Pál professzor sem tudott csodát tenni. A lehetőségekhez képest, a szegedi egyetem embertani tanszékének kutatói kapacitása sem tekinthető optimálisnak. Az intézmény megalakulása óta egyike a legkisebb létszámú tanszékeknek, ráadásul nem minden antropológus foglalkozik történeti csontanyaggal. A profilváltás idején (tehát az 1970-es években) a Csongrád megyei múzeumi szervezet ásatásain előkerült csontanyag feldolgozása akár több főállású antropológust is elláthatott volna munkával. (Egyet, amennyit a megyei múzeumigazgató javasolt, mindenképp.) Más kérdés, hogy a régészeti ásatásokra épülő háttérkutatásokat az egyetemek keretein belül lehet(ne) leghatékonyabban művelni. Egy humánbiológiai, archeobotanikai és archeozoológiai kutatóintézet (vagy akár múzeum) gyakorlatilag minden problémát megoldana. így a hagyományos természettudományi profil sem sorvadna el, és a régészek is hozzájuthatnának a szükséges információkhoz. Kovács István (Endre) vezető szakfelügyelő ügyesen felállított csapdát sejtett az utódlási tervezetben. Nem kellett különösebb jóstehetség ahhoz a felismeréshez, hogy amennyiben az ország legdinamikusabban fejlődő vidéki régészcentrumában a „klaszszikus" zoológia és botanika helyét az archeológiához kapcsolódó interdiscip-linális kutatások veszik át, rövidesen azok jelentik az egyedüli természettudományt. Az imént vázolt, nem túl biztató jövőképet Kovács a Beretzk Péter és Marián Miklós nevével fémjelzett madártani kutatások folytatásával kívánta megakadá-