A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)
Vetyehát - Fás vegetáció
ugyan, de mindvégig példás ügybuzgalommal folytatódott. Az utóbbi 30 esztendőben történik mindez a speciális élőhelyekért aggódó ökológusok és civil szerveződésű környezetvédő csoportok hol félénkebb, hol hangosabb tiltakozása mellett. Nézzünk egy újabb, de ma már szintén történetinek számító adatot. 1938-ban Scherg Károly arról tudósított, hogy a Körös-Tisza-Maros Armentesítő Társulatnak a porgányi szivattyútelep mellett 30 éves kanadai nyárfa erdeje van. A fák ágai (szerinte) éppúgy alkalmasak hullámtörő vesszőnek, mint a füzrőzse. Ezt az elképzelést azóta is többen hangoztatták. A kanadai nyarak ültetését századunk első harmadában maga az igazgató főmérnök, Becker Mihály is támogatta (Scherg 1938). Szerencsére a vízügyesek csakhamar (ismét) rájöttek arra, hogy a nyárfaés a fűzfavessző azért mégsem egyenértékű. Kényszerhelyzetben mindkettő megteszi, de a fűz lényegesen szívósabb. A Tápai-rétet (továbbá megyénk mély fekvésű Tisza-menti hullámtereinek jelentős részét) több, mint egy évszázadon keresztül a gyakori áradások és a rendezetlen birtokviszonyok mellett ez a felismerés óvta meg a nagyobb mértékű nyarasítástól. A torkolatvidéken a védekezéshez szükséges rőzsét helyben termelték ki. Kezdetben a város, ezután a Körös-Tisza-Maros- és a Szegedi Armentesítő Társulat, majd (megalakulása, 1954 után) a Vízügyi Igazgatóság erdei számítottak a legfontosabb beszerzési területnek. Az 1980-as évek végére általánossá váló fóliás árvízi védekezés szükségtelenné tette a rőzsézést. Ezzel egy időben a torkolatvidék hullámterein felgyorsult, helyenként kizárólagossá vált a cellulóznyarasok telepítése. Különösen az új fásításoknál (pl. a vetyeháti védett szürkenyártól a torkolatig tartó hajdani legelő, ill. szántóföld területén) szembetűnő a fenti jelenség. A szabályozás után egy botoló füzes ültetvény vágásérettségi korát alapul véve (ami hosszabb, mint a gazdasági célú erdőké) megnéztük, hogy az 1880-as években milyen volt az általunk védettségre javasolt hullámtér vegetációja. Erős kettősséget tapasztaltunk. A torkolatvidéktől Orlovácsig, kizárólag a Maros mentén húzódó, esetenként nyárral elegyes fűz sávok jelentették az erdőt. A töltések mellett 1882-ben indultak meg az első, nem túlzottan nagy kiterjedésű erdősítések: 6 „A balparti illetve a Tápéi kompjárótól a Porgányig terjedő 325 — , 20 o •—öl ártéri területnek a társulati töltés részen jelenleg folyamatban lévő erdősítési munkálatokhoz megkívántató földmennyiség kihordásával ..." A Nagyhajlás és a torkolat között még az 1880-as években is szinte kizárólag a rőzsevágatás jelentette az egyedüli erdőhasznosítási forrást 34 ' 5 . Mindössze Orlovácson emlitenek egy természetes módon megtelepedett füzekből és nyarakból álló erdöfoltot, melynek kiterjedése 1200 négyszögöles holdakban számolva 34 hold és 700 négyszögöl 6 . „Az Orlovácsi csőszház közelében fekvő 34 —[200 •—öl porondos területből nagyrészt erdős fűz és nyárfa kolások M
