A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Fás vegetáció

getén és a Maros mentén magas törzsű fákból álló füzes tenyészett (Országleírás: Tápé, 1784 Coll. XIX. Sect. 29.). A leírás fűzbozótokat szinte minden Maros menti településről említ. Apátfalván a Szilvás Szigeth-en a mező rett-en és Tárnok Ligeth-en közepes törzsű füzek találhatók fűzbozót társaságában. (Magyar) Csanádon a Vatta Mada és a Vrannyas szigeteken magas törzsű füzek nőttek és fűzbozót is előfordult. Makón a már említett zugolyi erdőn kivül Fejér Haza és a Nagy Mikocsai Halom magas törzsű füzállománya érdemel említést. Bozótosok több helyen előfordultak. A Vertics-féle (1779) összesítés az erdők nagyságát is megadja. „11. Uraság erdejei Sz. Lőrintzen Jug. 62, Halastónál Jug. 94, Nagykákásnál Jug. 5,... Jug. 140, 12. Uraság két erdeje a Maroson túl 13. Város erdeji: Sz. Lőrmtzen Jug. 70, Zugolyban, kivévén azon lévő kaszáló helyeket, Jug. 98," A füz ártéri elterjedéséhez fontos adatot jelent, hogy a Károlyiak Csongrád vásárhelyi uradalmában a XVIII. század utolsó harmadában az erdők kizárólag füzesek voltak. Kiterjedésük szintén fontos adaléknak tekinthető. Csongrád város határában 56 (1200-ölös) hold, Hódmezőásárhely határában 71/8 (1100 — ölös) kishold a füzesek összterülete. Ebben az időben még nincs erdő az uradalom Csany, Derekegyház, és Szegvár környéki részein (Herczeg 1980). A fűzfa a folyamszabályozások előtt kiemelkedő szerepet kapott a tápai házépítésben is. Az un. „csömpölyegfar alapját a sűrű vesszőfonat képezte, melyet agyaggal tapasztottak be. Az áradások gyakorta kimosták ugyan a tapasztást, de a fonatolt falak ellenálltak a víznek (Juhász 1971). A folyóhoz való alkalmazkodás a megmaradást jelentette az. itt élők számára, hiszen , mint ahogy azt az I. katonai felmérés országleírásában olvashatjuk (A falu Coll. XVIII., Sect. 30., de a Tápai-rét leírása Coll. XIX. Sect 29.) :"Ez a falu minden tavasszal július közepéig vízben áll." Az, hogy a füz felhasználása ennyire részévé vált az itteni emberek életének arra utal, hogy folyamatosan és viszonylag könnyen hozzá lehetett jutni. A szabályozások előtt a folyók menti füzesek sorsát az időjárás szabályozta. A megtelepedés alapmechanizmusát Kiss Ferenc /1939/ tárta fel a Szeged erdészetében: „Feltűnő a leltár (Kivonat Szabad királyi Szeged városának ingatlanairól 1855/56 évre szóló leltára) szerint az, hogy a Tisza és Maros árterében erdő igen kevés volt. Csak a 219. tételszám tüntet fel 102 hold tiszamenti legelőt és erdőt. A Tápé község határában fekvő 216. tételszámú 4593 hold területet nádasnak minősítették, míg a Bodomrétet vízjárásos területnek, holott ezeken a területeken amint az 1886. évi adatokból, vagyis 30 év múlva látjuk- több, mint 340 kat. hold füzfaerdőt találtak. Ez a különös állapot nem magyarázható másból, mint hogy az 1862-1869 évig tartó talajvíz apály idején a zöldár olyan alacsonyan fedte az árteret, s olyan kedvező időben vonult le róla, hogy a szél által oda lerakott füzmag