A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Természetvédelmi vonatkozással is bíró alapkutatások

Mint az a címéből is kitűnik, az alapvető forrásmunkának számító katalógus a Csongrád megyéhez tartozó Vetyehátra vonatkozó utalásokat nem tartalmaz. A korai irodalmi, herbáriumi és felvételezésekből származó adatokat először Soó és Máté (1938) összegezte a „Tiszántúl flórája" c. flóramüben. Az átvett lelőhelyek részben Soó Rezső (1966, 1973) későbbi munkáiban is megtalálhatók. Tímár Lajos 1947 és 1950 között részletesen feltérképezte a Maros meder növényzetét (Timár 1948, 1950). A virágtalan növények közül Győrffy (1930) a makói Nagylegelöről a gímpáfrány (Phyllitis scolopendrium) előfordulását említi. Csongor (1981) Újszegeden, valószínűleg a hullámtéri erdőben egy fűzfa odvában édesgyökerü páfrányt (Polypodium vulgare) látott, és az újszegedi csemetekert ásott kútjában rábukkant a Győrffy (1930) által Makóról közölt gímpáfrányra. (A csemetekert a marostői kertek előtt a mentetett részen volt, nem túl messze a védtöltéstől.) Annyi talán megkockáztatható, hogy a védettségre javasolt területen ezen párányfajok hiányát elsősorban a kutatások hézagossága magyarázza. Csongor Győző (1981) a rucaörömöt /Salvinia natans) a Tisza-menti mocsarakban mindenütt gyakorinak találta, így többek között a Vetyeháttól északra fekvő Porgány-érben is. A Tisza Maros szög zuzmóit és zuzmótársulásait Gallé László (senior) vizsgálta. Összegző jellegű munkája 1967-ben jelent meg (Gallé-sen. 1967). A Maros folyó hazai hullámterein élő virágos növények egyik legteljesebb feldolgozása Tóth Mária nevéhez fűződik, aki 1964 és 1966 között végzete cönológiai felméréseit. Doktori disszertációja (ami sajnos mind a mai napig kéziratban maradt) megtalálható a makói József Attila Múzeum adattárában. Címe: „A Maros hullámterének fitocönológiai jellemzése" (Tóth 1967). Mint írta a vizsgált időszak mindhárom éve „...nagyrészt csapadékos, magas vízállású esztendő volt." A Tápé monográfiában közölt adatok (Bodrogközy 1971) bár a torkolatvidékre vonatkoznak gyakorlatilag a Tisza visszaduzzasztási területének határáig támpontul szolgálhatnak. Az 1990-es években a Körös-Maros Nemzeti Park illetékességi területén indult meg az intenzívebb kutatás. Margóczi Katalin (1993) állapotfelmérésnek is beillő jelentést készített a Makó-Landori Védett Terület növényzetéről. Az 1995-ben megjelent a Maros monográfia (Hamar, J.-Sárkány-Kiss, A. 1995). florisztikai fejezetét Dragulescu (1995) írta. Az alsó szakasz nála a torkolattól Lippáig terjed, ami túl nagy léptékű. A rendkívül alapos munka bő irodalmi áttekintést ad, de néhány részadatokat tartalmazó forrásmű kivételével ezek sem vonatkoztathatók a torkolatvidék vegetációjára. 1998-ban Penksza Károly és munkatársai (Penksza-Kapocsi 1998) irodalmi adatok, továbbá saját felméréseik alapján Vetyehát kivételével összegezték a Maros folyó hazai hullámtereire vonatkozó növény előfordulásokat.