A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Kőhegyi Mihály – Rékási József: Adatok Észak-Bácska madarainak vonulásához, különös tekintettel a fehér gólya (Ciconia ciconia) ökológiai vizsgálatára

repülnek ősszel a telelőterületekre, s más irányban tavasszal visszafelé a költőhelyre. Ennek az ún. „hurokvonulásnak" ökológiai okai vannak: a faj számára az evolúció során táplálkozási, időjárási szempontból kedvezőbb az eltérő útvonal. Pl. a tövisszúró gébics (Lanius collurio) tavaszi visszaútja az őszitől jóval keletebbre, az Arábiai-félszigeten át vezet. Verheyen belga ornithológus szerint a „hurok" déli csücske valahol Szudán déli felén van, de onnan a madarak még tovább húzódhatnak a földrész déli feléig. Véleménye szerint az útvonalválasztásnál az uralkodó széljárásnak igen fontos szerepe van. Adatokat kapunk a tollruha időszakos változásáról, a testsúlyról (pl. kotláskor a testsúly 10 %-át is elvesztheti a madár). Nagy jelentőségű a madárgyürüzés parazitológiai szempontból is, mert a különböző helyeken gyűrűzött, egy fajhoz tartozó gazdamadarak tolltetveit (Mallophaga) összehasonlíthatjuk. E módszer különös előnye, hogy teljesen fertőzésmentesen engedjük el a meggyűrűzött madarat, s egy újabb befogáskor megállapíthatjuk a fertőzési arányt, s mivel ismerjük az elengedés pontos helyét, a további fertőzésre kaphatunk adatokat. így vizsgálható lesz, hogy pl. a sergély afrikai szálláshelyén milyen tolltetű fajokkal, milyen mennyiségben fertőződött. A madárvonulásra vonatkozóan nyitott kérdések is maradtak, de ezek vizsgálatához immáron számos pozitív adat szolgáltat alapot. Ilyen következett be a II. világháború alatt. Ekkor találták fel a radart a közelgő repülőgépek felderítésére. Csakhogy az angol légvédelem hamar zavarba jutott, s számos felesleges riadóztatást kellett elszenvedniük. Okát alig sejtették, ezért néhány évi titkolódzás után David Lack intézetéhez fordultak, ahol kimutatták, hogy a madártoll éppúgy visszaveri a radarsugarakat, mint a fémtárgyak, a repülőgépek, és csak a jelekben mutatkoznak különbségek. Ettől kezdve kétféle madárvonulást különböztettek meg, a „visible", azaz a látható, és az „invisible" láthatatlan vonulást. Míg az elsőt a hagyományos módszerekkel is meg tudjuk figyelni, addig az „invisible" vonulás kutatásához radarra van szükség, mert az emberi szem látótávolságán kívül zajlik. Ma már sok helyen végeznek ilyen kutatásokat, sőt Svájcban az Alpok hágóin Schifferli (1950) irányítása alatt kombinálták a két módszert, amire azért van szükség, mert a radartükrön mutatkozó jelekből a fajra következtetni nem lehet. Svédországban pl. előfordult, hogy daruvonulást sejtettek. Erre a svéd légierő parancsnoka, maga is amatőr madarász lévén helikoptert küldött radar irányításával a madárcsapat után, s kiderült, hogy egy népes bíbiccsapatról volt szó. A radar ad választ a madárvonulás magasságáról is. Forradalmasította a madárvonulás vizsgálatát a nejlon felfedezése. A nejlonfonalból készült japánhálók egy másik, szinte láthatatlan madárvonulásra adnak választ, amely a bozótok, nádasok sűrűjében folyik. A hazai fajok vonulását is a gyűrűzések igazolták. A seregély hazánkból Olaszországon keresztül Algírig vonul. A sárgarigó főleg Afrika keleti részén telel, magyar gyűrűs példányokat jórészt Görögországban találtak, de nyugatabbra is egészen Tuniszig. Gébicsek szép számmal kerültek befogásra a görög szigeteken