A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Kováts Lajos: Az Érmellék madarai, különös tekintettel az Ér mocsarai lecsapolásának ökológiai következményeire

A fészkelő madárpopulációk eltűnésének az alábbi fokozatait sorolhatjuk fel: - Csökken a faj népessége /egyedszámnak mennyisége/, fokozatosan szűkül annak helyi elterjedése. - Az eredetileg széleskörűen vagy éppen általánosan elterjedt populációjú fészkelő faj alkalmi, szórványos fészkelővé válik. - A faj egyedi csak átvonuló, kóborló példányokként jelennek meg, egy-egy pár alkalmi költése vagy feltűnése már újszerűség. Megpillantani a „felfedezés" erejével hat, holott ezek a példányok a faj korábbi széleskörű elterjedésének utolsó tanúi /pl. a Gallinago galligano, Platalea leucorodia, Limosa limosa, Acrocephalus paludicola, Luscinia svecicacyanecula stb. esetében/. - Végül a faj és példányai véglegesen eltűnnek az adott területről, mint pl. a Lyrurus tetrix, Otis tarda stb. Az Ermelleken 1966-1977 között, az irodalmi adatok alapján pedig a múlt század közepe óta a populációk eltűnésének minden fokozatával találkoztunk, és ez jelenleg is létező folyamat, éppen az általános antropogén hatások térhódítása, illetve legutóbb, a hirtelen és gyökeres változást előidéző mocsárlecsapolás következményeként. Végső és általános következtetésképpen az alábbiakat állapíthatjuk meg: - A mocsári életközösség madárpopulációinak pusztulása, a vonuló, kóborló fajok számának és populációik egyedszámának csökkenése a mocsárvidék lecsapolásának egyenes következménye. Az egész Érmellék madárnépességének elszegényedéséhez, illetve eltűnéséhez azonban jelentős tényezőként járul hozzá, nem csak a hajdani mocsárerdők, facsoportok, fasorok, hanem a peremvidék erdőinek a fokozott méretű eltűnése, a régi vegyes típusú szőlős-gyümölcsösök felszámolása és a nagyüzemi gazdálkodás általános elterjedése. Ehhez járul a természettel szemben kedvezőtlen irányban megváltozott emberi magatartás is. - Az Érmellék mocsárlakó madárvilágának csupán az 1970-es évek elején, főleg az Érvölgye jobb és bal peremvidékén kialakított víztároló-halastavak nyújthatnak némi menedéket. Az erdő madarai számára ugyancsak a peremvidéken létező Székelyhídi-erdő, illetve a román-magyar államhatár övezetében található akácerdők biztosíthatják a fennmaradásuk valamelyes lehetőségét. Dolgozatomat az Érmellékre is vonatkoztatható két idézettel szeretném befejezni: „... utódaink útja és a mi eddigi utunk egymással homlokegyenest ellenkeznek: míg mi, folyóink szabályozásával azok vizét gyorsan levezetni törekedtünk, addig unokáink gátakkal fogják azokat torlasztani és az országban visszatartani..." /Kvassay Jenő vízügyi szakmérnök, 1875/ „Az Ecsedi-láp ... a Sárrét stb. már mind a múlt emlékei közé tartoznak, s ami kevés még megmaradt, azt is már erősen fenyegeti a lecsapolás veszedelme. ... Ez ősterületek közül néhányat már régen „természeti emléknek" kellett volna nyilvá-