A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

járó lélektől. A virrasztáson nem imádkoznak, hanem siratóasszonyokat fogadnak pénzért, akik hangosan jajgatnak, siratóznak, simogatják a halottat. „Irha" Nagy István, az énekesember Pécskán, ha halott mellett virrasztó énekesekről érdeklődtem, a legtöbben „Irha" Pista bácsit említették legelsőként.

21 1886. június 12-én született Pécskán, és ott is halt meg 1955. szeptember 7-én. Azt a Nagy családot, melyből István bácsi is származott, emberemlékezet óta „Irha" családnak hívják a pécskaiak, és sokan már nem is tudják, hogy miért. Ezért az Irhák nem haragszanak, sőt hivatalos helyeket kivéve ők is így nevezik magukat. (Ugyanígy vannak ezzel a Nagygyörgy nevűek /„Lityó"-k/, a Kocsik nevűek /„Maczó"-k/, a Nagy nevűek /„Miklácz"-ok/, a Kiss nevűek /"Sze'gvári"-ak/ stb.) István bácsi a századfordulón temetkezési vállalatot alapított, teljes felszereléssel. Nemcsak koporsókat készített a cég, de volt üveges halottas kocsija, ravatali nyújtópadja és gyertyatartói, fekete kapudísze és drapériái, amelyekkel a halottas ház tisztaszobáját körbevonták. Mivel a mai napig az Irha család tulajdonában van a vállalat, ezek a felszerelések felújítva ma is megvannak. Mivel napjainkban is háznál történik a ravatalozás, szükség is van rájuk. A vállalat tulajdonosa az egykori szentember unokája, akit szintén Nagy Istvánnak hívtak (1932-2002). Öt nagyapja a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Római Katolikus Gimnáziumban iskoláztatta ki, majd később rábízta a vállalatot. Az unoka így emlékszik vissza: - „Nagyapám nagyon szentéletű ember volt, aki életét az Istenek és az Egyháznak szentelte. Búcsújárást vezetett Radnára, egy pünkösdi vagy Kisasszony napi búcsú sem múlhatott el nélküle. A radnai búcsúsok számára egy külön imádságoskönyvet is írt a Pécskán használatos énekekkel. Ezt 1931-ben ki is nyomtatták. A káromkodástól, csúf beszédtől, pletykaságtól mindig óvakodott, sőt másokat is megfeddett ezért. Gyönyörűen tudott festeni is, pedig senki sem tanította rá, - ez olyan adottság volt a Jóistentől. Festett tájképet, arcképet, csendéletet, de legszívesebben szentképeket. Gazdag ember volt, sok földje volt, de nem volt fösvény, s különösen sokat áldozott vagyonából a templomra. Egy tavaszon eladott egy lánc földet, és árából hat társa kíséretében elzarándokolt Rómába, az 1925-ös szentévre, hogy a szent helyeket meglátogassa. Volt egy kis nyomdája is, ahol énekes és imádságos füzeteket nyomtatott, de 1950-ben elkobozták a nyomdagépet. Vagyonából sokat segítette a szegényeket, alamizsnálkodott. Legboldogabb napja talán akkor volt, amikor Olajos József esperes úr egy bérmálás alkalmával az ebéd után elhozta hozzánk Pacha Ágoston püspök atyát, hogy bemutassa neki nagyapámat. Ma is emlékszem, az öreg könnyekre fakadt, hogy házunkat ilyen nagy megtiszteltetés érte. Idős korában gyakran emlegette, hogy egy szép Mária-ünnepen szeretne meghalni. 1955. szeptember 7-én halt meg, és másnap, Kisasszony napján temettük el, amikor a pécskai nép épp odavolt a radnai búcsún. Úgyhogy valóra vált a kérése." Irha István festményeiből sok pécskai házban láthatunk, de a Bánság minden részéről felkeresték, hogy bánáti szokás szerint fogadalmi képeket festessenek vele a 21 „Irha" Nagy Pista bácsi máig Pécska legemlegetettebb szentembere.