A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)
Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén
radnai kolostor folyosójára. Ezekből néhányat ma is megtekinthetünk Radnán. A pécskaiak fogadalmi képének témája: „A jó és a gonosz ember halála". A kép alján oktató szöveg figyelmeztet az istenes életre. 22 A már idézett Beke István (1911-2002), pécskai asztalosmester így emlékszik vissza szentemberünkre: - „Ez az Istvány bácsi koporsós vót. Én jól iismertem, mer' a '20-as évekbe'mikor asztalos inas vótam, átjártunk hozzá, tanúni a koporsócsinálást. Szép nagy, díszes koporsókot csinát, nem mind most az onokája. Ez csak dagasztóteknyőt csinál, oszt ráfogja, hogy koporsó. Keskeny is meg lapos is. De az öreg, az értett hozzá! Mikor kész lett egy koporsóval, lefestette feketére, azután üvegport kevert híg enyvbe, és avval lèkenyte mégëgyszër, úgyhogy csak úgy csillogott a napon. Gyönyörűen tudott írni, és olyan szép cifrangos betűkkel festette rá a koporsó ódaiára a halott nevit aranyporral. Akármilyen munka vót: vetés, aratás, kapálás, szénaforgatás, ű elősször meghallgatta a nyóc órási kismisét, aztán ment csak dógozni. Minden áldott reggel baktatott az öreg egy hosszú botra támaszkodva, kézibe egy nagyszemű olvasóval ment a templomba. " Budai Jánosné Rieger Margit közlése szerint azoknál a halottaknál, akiket az ő vállalata temetett el, maga virrasztott: - „Még a tanyára is kivitték, mikor Szénási Panna néni feküdt halva, ott énekelt, imádkozott egész hajnalig. Vót egy nagybetűs, kézzel írt énekeskönyve, abbú énekelt a halott mellett egész éccaka. " Beke István szerint élete vége felé el akarta készíteni Noé bárkájának kicsinyített mását, hogy az kompként szolgáljon a Maroson. A bárka díszes orrát ki is faragta, azonban 1955-ben bekövetkezett halála meggátolta müve befejezésében. Kuruncziné Bartha Erzsébet utolsó emléke István bácsiról: - „Sosefelejtem el: '55-be' Kisasszony napján mentünk gyalog Radnára. Pista bácsi épp előző este halt meg. Úgyhogy mikor a processzióval a háza elé értünk, mindnyájan bementünk megnézni a koporsóba', még meg is pusziltuk a kézit, mer' egy igazi szent ember vót! Mondta is a menye ott a koporsó mellett: „Elment apuka is Radnára". Mire harmadnap hazagyüttünk Radnárú, mán el vót temetve szegény. " István bácsi után több előénekes volt és van. Handula Mária, Ordódi Jánosné, Trubint Mária, Hegyes Mária - „Hegyes ángyi", Török Istvánné már meghaltak. Még él Farsang Klára, Tóth Mátyás, Tajcs Ilona, Hajas Mária, de ők korántsem olyan híres személyiségek Pécska vallási életében, mint Irha Nagy István. A temetés napja A temetés rendszerint a halál beállta után a harmadik napon, délután szokott lenni. Nyáron a hőség miatt délelőtt is temetnek. Régebben íratlan törvény volt, hogy a temetés délután 3 órakor legyen, mert Jézus is háromkor halt meg. 23 A temetés napjára a rokonságba tartozó férfiak rendbe teszik az udvart: felsöprik, leszórják száraz homokkal, az aprómajorságot a hátsó udvarba csukják. A szobákból kihozzák a koszorúkat, és vaskampók segítségével az udvaron körbe a kerítésekre akasztgatják. A koporsófedelet a bejárati ajtó mellé támasztják, hogy a temetésre érkezők leolvashassák róla a halott életkorát. A nagykaput kinyitják, és ez így marad, míg a Nagy István fogadalmi képeiről Id. Barna Gábor 2002. 84-85. A katalógusban: 762. MR 1/750. 108-109. Tótok Erzsébet ( 1925) közlése.
