A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Kondorosy Szabolcs: A szegedi vár pipái 1

indulnak a fej felé vízszintesen. 19 századi datálását nagy szárnyílása (12 mm) támogatja, de előkerülése a Vártemplom 4. rétegéből legfeljebb annak legelejére. A Szl74 és Szl75 a hengerfejű tömegpipák fémmodellben készült, kisméretű, gyári megformálású darabja. Az átalakulás a nyakgyürün a legszembeötlőbb. Az előgyűrűs, szögletes nyakgyűrűs, kettős párkányú Szl74 fejének elülső oldalán a bizonyára már dúccal nyomott rajzolat a tömegpipákról még karcolt ábraként ismerős. A Szl75 ferdén rovátkolt, középen övesen szűkített nyakgyürűje a rézkupakoláshoz igazodik. A fej frontális oldalán alul rombuszráccsal kitöltött körök pecsétéi. A selmeci pipákat két műhely egy-egy bélyegzős darabja képviseli (Szl76: M HONIG SOHN / IN SCHEMNITZ és Sz 177: J. SCHMIDT / SCHEMNITZ). A Sz 177 űrmérete 12 ml (kieg.), a Szl76-é 17,4 ml (kieg.). Egy pápai gyár pecsétje (L:SCHLI / SINGER) olvasható egy vörös, galléros nyaktöredéken (Szl78), mely 1882 előtt került szemétre.

62 Egy fekete nyak KOHN[...l pecsétet viseli (Szl79). Elképzelhető, hogy e pipa készítője azonos azzal a Kohn Józseffel, aki Óbudán tartott fenn műhelyt 1848-ban.

6i Összefoglalás A szegedi várból eddig előkerült 178 cserép- és 1 tajtékpipa számánál fogva is jelentős súlyt képvisel a közzétett hazai pipák közt. Talán még ennél is fontosabb az a tény, hogy ezzel az ország délkeleti, végváraktól messze eső, így vélhetően a török kulturális hatásoknak jobban kitett terület leletanyagáról kapunk képet. Bár az anyag túlnyomó többsége a 18. századnál nem korábbi és kevert feltöltésből került elő, formai, díszítésbeni alapon kronológiailag jól szétválasztható volt. Az anyag nagyrészét a török pipák teszik ki, bár egyes típusok hódoltság korán túlnyúló behozatala sem kizárt. Ahogy pl. Esztergomban is, a példányok mintegy harmada nagy típusokba nem sorolható, egyedi. Előkerült azonban több, egy modellben készült példány is, bizonyítva helyi török kori műhely működését (Szl-Sz4). Egyértelmű földrajzi különbség rajzolódik ki a főbb pipatípusok tekintetében: a végvári vonalban uralkodó egyszerű, masszív, félgömbös csészéjü forma (Szl 5Sz35) itt háttérbe szorul, helyét egy vékonyfalú, tetszetős, tagolatlan alak veszi át (Sz43-Sz95), melynek aránya viszont északon csappan meg. Ennek okát a pipákkal szemben támasztott eltérő igényben látjuk, a végvári katonaélet mordsága nem kedvezett e törékeny alaknak. E több formai fázist megélt, a szegedi törökkori példányok több mint felét kitevő típusnak balkáni, elsősorban szófiai kapcsolatai vannak, de származási és fejlődési helye(i) kérdésesek, melyek közt Szeged súllyal szerepelhet. Északkelet-Bulgáriából (főképp Várnából) eredeztethető egy tagolatlan, nyugati pipaformákra még inkább támaszkodó típus, ami szintén itt éri el hazai megjelenésének legnagyobb számát (Sz99-Szl03). A török (balkáni) kulturális(-kereskedelmi?) hatásnak tűnik a végvári területekhez képest a mázazás arányának csökkenése is (a máz alkalmazása a pipák esetében a Balkánon minimális). Mindezek érzékelhetően mutat62 Nagy Z. 2001. 38. LXV. tábla, VI, V2, P7. Az ott közölt pecsétektől eltérően itt Schlisinger olvasható, (talán hibás pecsétlő miatt). Példányunk típusa nem szerepel. rtJ

Levárdy F. 1994. 127. 289. Íj.