A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)
Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén
pedig a harangszó hallatára keresztet vetnek, és rövid fohászt mondanak a halottért: , Adj neki, Uram, örök nyugodalmat, boldog föltámadást!" Amíg a halott a főd hátán, azaz temetetlenül fekszik, addig kétóránként harangoznak neki, egyházi személy halála esetén pedig óránként. A trianoni változások óta Tornyán nemcsak a katolikus templomban harangoztamak, hanem a román ortodox és a szerb ortodox templomban is, és ugyanígy tesznek a szerbek és a románok is. Ez a szokás azonban csak Tornyán él, a környező falvakban nem szokásos más felekezetek templomában is harangoztatni. Az Arad megyei román többségű, de kevés katolikus sváb lakosságú Székesúton az a szokás, hogy ha sváb halottat visznek el a román templom előtt, akkor tiszteletből ott is harangoznak egy verset, román halott esetén pedig a kis katolikus kápolnában harangoznak, míg a menet elvonul előtte. Régebben szokás volt az is, hogy a halál beálltakor a ház utcára néző ablakába égő gyertyát tettek, így adva jelét, hogy abban a házban haláleset történt. Egy bögrébe búzát vagy szemes kukoricát tettek, és ebbe szúrták bele a gyertyát. A szokás még él Németszentpéteren, Munáron, Perjámoson, Székesúton, de Pécskán, Tornyán, Nagyiratoson már nem, itt már csak az idősebbek emlékeznek rá. Perjámoson azt tartják, hogy azt a gabonát, amibe ezt a gyertyát állították, később jó a jószágok eledelébe keverni, mintegy szentelménynek tartják. A holttest előkészítése. Mosdatás, öltöztetés A halál beállta után rögtön nekifognak a halott mosdatásához. Régen úgy tartották, hogy a házbelieknek nem szabad a halottat mosni, hanem áthívtak két-három szomszédasszonyt, és ezek végezték el a halottmosást. Székesúton, Nagyfalun általában egy szegényebb asszony vagy koldus mosdatta a halottat, és ezért megkapta a halott ágyneműjét és néhány ruháját, esetleg pénzt. (Ennek valószínűleg bibliai gyökere van, hisz az ószövetségi zsidó törvények tisztátalannak tartották azt, aki holttesthez nyúl.) Pécskán volt/van olyan öreg, aki még életében megkért egy szomszédaszszonyt, utcabelit, hogy halálakor mossa le és öltöztesse fel. Ezért már előre adott egy rend szebb ruhát, esetleg emlékbe egy szentképet, imakönyvet. Manapság azonban már nem szokás idegeneket hívni, hanem a családtagok mosdatják a halottat. Van aki azt mondja: - „Ha nem a sajátja a halott, úgy bánik vele, hogy rossz nézni. Ne undorodjon senki az én halottamtú!" Más pedig egyszerűen csak ezért: - „Minek híjjak én idegent? Hogy szétnézzen, mi van a házba? Egy beteg után úgyis fölfordulás, rendetlenség van, oszt aztán kibeszéjjen?" Langyos vízzel, szappannal lemossák a holttestet, vagy egyszerűen csak megtörölgetik nedves ruhával, majd szárazra törölik. A mosdatást régen a földre terített lepedőn végezték, manapság jobbára az ágyon. A halottmosó vizet vagy trágyadombra öntik vagy elássák, mert a hiedelem szerint ha valaki belelép, sárgaságos lesz. Ha a beteg megfürdetése után hamarosan meghal, akkor nem mossák le, csak arcát, kezeit törölgetik meg nedves ruhával vagy szeszes vattával. A holttest lemosása után következik az öltöztetés. A halottra ráadják ünneplő ruháját, amit általában még életében elkészített vagy külön kijelölt erre a célra.