A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

Gyakran emlegetik, hogy a halál percében megreccsennek a bútorok, leesik egy kép a falról, eldől a sarokba támasztott seprű, leesik egy ruha a fogasról. Szabadul a lelke! - mondogatják ilyenkor. Arra is ügyelnek, hogy a halál beálltakor a legközelebbi hozzátartozót kivezessék a szobából nehogy fölsírja, visszasírja, mert a visszasírt, fölrázott haldokló még napokig kínlódik. Volt rá eset, hogy maga a nagybeteg tett szemrehányást jajgató lányainak, feleségének: - „Mér ordítottatok vissza? Pedig mán olyan szép helyen jártam. " A halál beállta. Első készületek, híradás A halál beálltát legtöbbször úgy állapítják meg, hogy a halott szájához tükröt vagy tollat tartanak. Ha a tükör nem homályosul meg, vagy a toll nem rezdül, akkor biztosra veszik, hogy a lélek örökre eltávozott a testből. A betegágyat ezután hidegágynak nevezik. Ilyenkor újból meggyújtják a szentelt gyertyát, és a halott kezébe illesztik, vagy az egész testet körbesimítják a gyertya végével, miközben a miatyánkot imádkozzák. 1 Leginkább az égő gyertyának a halott kezébe való illesztését ismerik errefelé. Ez szokás Tornyán, Iratoson, Simonyifalván is. De nem egy középkori Szűz Mária halálát, elszenderülését ábrázoló táblaképet, szárnyasoltárt ismerünk, amelyen a halálos ágyat körbeálló apostolok egyike égő gyertyát tesz a halott Szűz kezébe. Tehát a szokás valószínűleg középkori egyházi szertartás maradványa. A halál tényleges beállta, és az első érte végzett ima, gyertyagyújtás után kezdődhet meg a halott siratása: a családtagok az élettelen testre borulva fönnhangon jajgatnak. Valaki megállítja az órát, mondván, a halott már úgysem méri többé az időt, és az óra ketyegése csak zavarná a halott nyugalmát. A kilincset meghintik szenteltvízzel, hogy a halott lelkére leselkedő gonosz lélek ne juthasson be. A kályhában égő tüzet kioltják, és amíg a halott a házban van, nem is gyújtanak a házban tüzet a gyertyán kívül, nehogy a halott lelke az örök tűzre jusson! A tükröt letakarják, hogy a halott ne lássa meg magát benne, mert akkor vissza fog járni kísérteni. Nagyiratoson, Tornyán egy fehér lepellel takarják le a tükröket, Pécskán azonban van egy külön csak erre a célra használt fekete tükörtakaró, amelyre fehér kereszt van ráhímezve. Valaki elsiet a harangozóhoz, hogy az húzza meg a lélekharangot, azaz csendítsen. A csendítésből tudja meg a falu a halott nemét is: férfinak három verset húznak a haranggal, nőnek kettőt, gyermeknek egyet. Régebben az elhunyt anyagi állapotára is utalt a harang, hiszen a gazdagoknak a nagyharanggal, a szegényeknek a kisharanggal csendítettek. Tornyán úgy tartották, hogy a gazdagot sirató nagyharang ezt zúgta: Bíbor, bársony! Bí-bor, bár-sony! De a szegény felett csak ezt csilingeli a kisharang: Ringy-rongy! Ringy-rongy! Amikor a templomban megkondul a lélekharang, a halottas háznál minden ajtót és ablakot kinyitnak, hogy a szabaduló lélek nyugodtan távozhasson. A falubeliek " Balázs Lajos a székelyföldi Csíkszentdomonkoson jegyezte le a szentelt gyertyával való „megkerítés" szertartását. Az ottani imádságos asszonyok ismerik azt az őseiktől örökölt imádságot, amit ilyenkor kell mondani. Pécskán már nem ismerik ezt az imát, sőt a megkerítést is kevesen. Balázs Lajos: Menj ki én lelkem a testből. Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 1995.