Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

VÁLYI Katalin: „Barátokfokja". Szermonostor ártéri gazdálkodásának régészeti emlékei

VÁLYI Katalin magyar név latin név előfordulása felhasználása cseresznye Cerasus avium szórványos gyümölcs dió, közönséges Juglans regia ritka táplálkozás, olajpréselés galagonya Crataegus sp. szórványos gyógyászat gyékény Typha ritka textil vagy tömedékanyag kökény Prunus spinosa szórványos gyógyászat, gyümölcs mogyoró, közönséges Coryllus avellana ritka táplálkozás, olajpréselés őszibarack Persica vulgaris több tucat gyümölcs sárgadinnye Cucumis melo szórványos gyümölcs súlyom, termés Rapa natans több tucat táplálkozás szilva Prunus domestica szórványos gyümölcs 1. tábla zat: Növénvi magvak a kútból Tab. 1: Überreste von Kern- und Steinfrüchten aus dem Brunnen amikor az összegyűlt fiatalok nagy üstökben főzték a sulymot (ANDRÁSFALVY 2007, 215). De nemcsak főve fogyasztották, hanem sütve is, sőt, télire is tettek el belőle a padlásokon. A nádasok közötti kisebb-nagyobb szabad vízfelületekről lehetett a súlyom termését begyűjteni a ladikokba, csónakokba, meglehetősen keserves munkával, mivel a termés szúrós volt. A kútban talált több tucatnyi sulyomtermés arra utal, hogy már a középkorban is kedvelt csemege lehetett. Elnevezése bizonyítja, hogy éppen a „Barátok fokja" alatti Sulymos tó lehetett a monostor közelében az egyik leggazdagabb súlyom termőhely. Gyümölcsfáink közül a szilva, a dió és a körte kimondottan jól termett az árterekben. Feljegyzések szerint a Tisza és a Maros mentén valóságos erdőket alkottak. Az említett vizsgálatok során azonosított fafajták többsége bizonyára szintén a gazdag ártéri erdőkből származott, az ártéri gazdálkodás egyik klasszikus haszonvételét jelentve. Legelők, ártéri legeltetés: Az ártéri vegyes erdők tisztásain, a ritkásabb erdőkben, legelőkön állattartással is számolnunk kell. A mocsaras, vizenyős területek réteket alkottak, melyeken az erdő nem élt meg. Viszont a legeltetésnek kiváló színtere volt, különösen a téli hónapokban. Az állattartás szinte az ártér legértékesebb haszonvételének számított. Különösen igaz ez az istállózó, belterjes állattartás elterjedése előtti, tehát a 18. század derekát megelőző századokra. Akárcsak a paraszti gazdaságokban, a monostorban is csak kisszámú, a mindennapi élethez és munkákhoz szükséges állatot tarthatták istállókban, vagy karámokban, a település határain belül. A jószágok döntően nagy része télen-nyáron ridegen tartva, főleg az ártérben élhetett. Az árvíz levonulása után bőven termő legelők ideális feltételeket biztosítottak a külterjes állattartás számára. Különösen alkalmas volt ez a terep a jószág teleltetése szempontjából, hiszen itt az élelmen kívül a természetes növényzet menedéket is biztosított az állatoknak a zord időjárás ellen. A lehullott gyümölcstől kezdve a tölgyfa termésén keresztül (makkoltatás) a lehullott lombig bezárólag minden, mi ehető volt, az állatok telelését szolgálta. Az egyetlen dolog, amire figyelni kellett az ártéri állattartás során, a tavasszal érkező áradás volt, ami elől időben magasabb, vízmentes területre kellett hajtaniuk a jószágot. Valamint a fokok gondos karbantartását kellett még rendszeresen elvégezniük, hiszen ha a jól kitisztított fok nem vezette vissza a főmederbe időben az ártérre kivezetett nagy vizet, a gyümölcsfák kipusztultak és a réteken nem termett jó széna. A monostor állattartására nézve két fontos objektumból nyertünk adatokat a tatárjárást megelőző időszakból. Az egyik a 13. század elején használt harangöntő gödör betöltése, a másik pedig ismét a már többször említett kolostorkút. A két objektumban előkerült állatok aránya nem teljesen azonos, de a két adatsor együttesen elég megbízhatóan jeleníti meg a monostor állattartását (2. táblázat). 646