Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

PROHÁSZKA Péter: Észrevételek Pannónia I és Valeria késő római és kora népvándorlás kori aranyérem forgalmához

PROHÁSZKA Péter sei voltak, és amelyeket medaillonoknak, multipláknak neveznek (BURSCHE 1998; BURSCHE 1999). A medaillonokat a római császárok különleges alkalmakkor — mint nagyobb győzelem, a császári család tagjainak születése, házassága, vallási ünnepek, uralkodói jubileumok — verették és kiválasztott személyeknek adományozták a határokon belül és azon kívül. Ugyan a medaillonok egyaránt készültek aranyból, ezüstből és bronzból, mégis az arany példányokból csupán nagyon szük társadalmi csoport részesült (DEMBSKI 1999, 31). Tehát ezek ugyan a solidusok többszörösei voltak, mégsem számítanak az aranypénz-forgalom részeinek, hanem inkább az eziistedényekhez, aranyfibulákhoz hasonlóan ajándékok voltak, melyben a császár katona és polgár hívei, szövetségesei részesültek. Több nyugati tartomány között Pannónia aranyérem-forgalmát is vizsgálta kutatásai során X. Loriot (LORIOT 1988, 61; BRENET-LORIOT 1992, 26-27). Az aranyérmek száma Pannónia Superior és Inferior területén a 3. századra csökken a legalacsonyabb szintre. Loriot mindössze három aureuszszal számol, amit az újabb anyaggyűjtések további öt darabbal egészítettek ki. Újabb fellendülés figyelhető meg a tetrarchia (6 db), majd a Constantinus-dinasztia uralkodása alatt (4 db), melyekhez még két kincslelet is társul a limes mentéről, pl. Brigetioból (BRENET-LORIOT 1992, 26-27). I. Valentinianus, Valens és Gratianus idején a számuk 1 l-re nő, amit I. Theodosius alatti visszaesés (2 db) követ (BRENET-LORIOT 1992,26-27). Ha Loriot nyomán Pannoniával összevetjük négy nyugati — a két kisebb Duna mellett fekvő Raetia és Noricum, illetve a nagyobb Gallia és a határmenti Germaniák és Belgica — provinciák anyagát, akkor hasonló eredményre jutunk (LORIOT 1988, 61). Ezt annak ellenére állíthatjuk, hogy egyes időszakokban kisebbnagyobb eltérések figyelhetők meg, amely különösen igaz Gallia és a Germán tartományok esetében. Ezen a területen ugyanis a galliai ellencsászárok idején megugrik az aranyak száma, melynek magyarázatát a hatalmi legitimizácíójukban kereshetjük. A 2. és 3. században az aureusok száma mindegyik tartományban jelentős mértékben csökken: Raetia 21 és 5 db, Noricum 9 és 12 db, Gallia 308 és 128 db és Germania-Belgica 143 és 63 db (LORIOT 1988, 61). Gallia és Germania-Belgica 3. századi aranyérmei között — mint arra már utaltam — kimagaslóan nagy számban fordulnak elő a galliai usurpatorok aureusai (Gallia: 55 és Germania-Belgica 28 db). Fokozatosan emelkedik a solidusok száma a 4. századi éremforgalomban, melynek magyarázatát Gallia és Germania esetében a területek politikai és gazdasági jelentőségében kereshetjük (BRENET-LORIOT 1992, 26-27). Az aranyak egy részét azonban a fokozatosan egyre nagyobb teret nyerő germán katonai csoportokkal is kapcsolatba lehet hozni, akik szolgálataikért aranyban kapták fizetségüket. Ezt a tendenciát jól jelzi, hogy Libius Severus uralkodásáig folyamatosan megtalálhatóak a nyugatrómai császárok érmei (LORIOT 1988, 61). A tanulmányban vizsgált két tartomány Diocletianus császár igazgatási reformjai során született, amikor Pannónia Inferior és Superior provinciákat négy kisebb tartományra osztották. A Dunántúlon, a Drávától északra Pannónia I és Valeria tartományokat alakították ki, amelyre 293 körül kerülhetett sor (MÓCSY 1962, 588; MÓCSY 1974, 273). Prima északi, valamint Valeria északi és keleti határát a Duna jelentette (MÓCSY 1962, 584; MÓCSY 1974,273), ugyanakkor mindkettő déli határaként az antik forrásaink kifejezetten a Dravust, Drávát említik, míg a Nagy Tibor által megfigyelt határmódosítás, a kiskőszegi erőd Valériához csatolása is csak kis határkiigazítás volt, amely azonban a Drávától északra történt (NAGY 1964. 274; ILJ 1072; Not. Dig. Occ. XXXIII. 45.).

2 Ezt támasztja alá Rufius Festus, akit Jordanes (Rom. 217) is követ/ A források hiányában sokkal nagyobb problémát jelent Pannónia I nyugati, illetve a két tartomány között futó határ meghatározása. Pannónia I nyugati határa Superior és Noricum korábbi határa volt, amely Klosterneuburgtól nyugatra indult Scarbantia és Savaria territóriumát határolva futott dél felé a Dráváig (MÓCSY 1962, 588; TÓTH 1998, 20), úgy, hogy a Bécsi-medence még Pannónia I része volt (ALFÖLDY 1974, 60, 199-200). Innen a mai Burgenland nyugati határát követhette. A két tartomány közötti határ megállapításánál kérdéses, hogy mennyiben változott a 4. századi állapot a korábbi Inferior és Superior közötti határához képest. A 3. században e határ Brigetio és Arrabona között indult és innen nagyjából észak-déli irányban futott délre a Balatonig. A Balaton és a Dráva között ugyanakkor bizonytalanok az adatok, mégha Ságvár (Tricciana) még Inferiorhoz tarto2 Itt szeretném megköszönni Kovács Péternek a segítségét, aki az említett forráshelyekre a figyelmemet felhívta. 3 Jordanes, Rom 217, 8,1: Marcomanni et Quadi de locis Valeriae, quae sunt inter Danuvium et Dravum, pulsisunt... in illa Valeria, que inter Drawn Danubiumque interiacet. 156