A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

SOMOGYI Péter: Újabb gondolatok a bizánci érmék avarföldi elterjedéséről. Numizmatikai megjegyzések Bálint Csanád közép avar kor kezdetére vonatkozó vizsgálataihoz

134). Az első és az utolsó érmék verési ideje közti távolság a rézérmekincseknél (112, 110, 64 és 80 év) lényegesen hosszabb, mint a két sol iduskincs esetében (8 illetve 9 év). Erre a szignifikáns eltérésre az magyarázat, hogy a rézérméket más körülmények és okok miatt tezaurálták, mint a solidusokat. Nem kétséges viszont, hogy jó néhányat a perzsa betörések idején rejtettek el. Ez a feltevés mindenekelőtt a 133. sz. kincs esetében kézenfekvő, melyet 610 után ástak el a jeruzsálemi fellegvárban. Köztudott ugyanis, hogy Jeruzsálemet 614-ben foglalták el és fosztották ki a perzsák. A második csoporthoz tartozó három rézérme- és hét soliduskincs, 630 és 695 közötti záróérmékkel, egy teljesen más történeti korszak emlékei. Míg az első négy, a 630-as évekből származó záróérmék alapján, még az arab hódítás idején kerülhetett földbe (2a csoport), a többit a 7. század 2. felében, azaz már a palesztinai arab uralom konszolidálódásának idején, rejtették el (2b csoport) (WANER-SAFRAI 2001, 326-331, no. 56, 61, 62, 134, no. 55, 74, 115, 117, 151 és az 1998-as Bet She'an-i kincs: BIJOVSKY 2002).

96 A kora iszlám kori Palesztina területéről minden várakozással ellentétben meglepően nagy számban előkerülő bizánci aranyleleteket a helyi szociális és gazdasági viszonyok numizmatikai lecsapódásaként értékelik. Az elmélet képviselői abból indulnak ki, hogy a mezőgazdasági termelés, lassú fejlődés eredményeként, ekkoriban már Egyiptomban, Szíriában és Palesztinában is túlnyomóan nagyüzemekben folyt. Míg a bérlővé vált kisparasztok elszegényedtek, a nagybirtokosok kezén roppant vagyonok halmozódtak fel (WANER-SAFRAI 2001, 320-321). Másrészt hivatkoznak arra a jól ismert tényre, hogy a bizánci solidusok és rézérmék Abd-al-Malik kalifa reformjáig (693/4 és 696/7 között) akadálytalanul forgalomban voltak az Omajjád-kori Szíriában és Palesztinában. Csak azután tiltották be őket büntetés terhe mellett. A hatóságok által felkutatott bizánci érméket lefoglalták, a központi pénzverdében beolvasztották, hogy az így nyert fémből immár arab érméket verjenek (MORRISSON 2002, 963; BIJOVSKY 2002, 181-185; SION-SAID 2002, 361).

97 A nagybirtokosok és nagykereskedők, amíg ezt tehették, üzleteiket természetesen bizánci pénzben bonyolították le, és a nyereség egy részét is nyilván solidusok formájában realizálták. Egyesek felhalmozott aranyaik egy részét már Palesztina arab kézre kerülésekor eláshatták (2a csoport), megint mások a solidusban fekvő vagyonukat csak az Omajjád-kori pénzreform után rejthették el (2b csoport), hogy elkerüljék a ti ltott aranypénzek birtoklásáért járó büntetést és vagyonuk elkobzását. Emiatt rejthették el a rehovi I. sz. (695) és az awarthai (685) soliduskincseket, amelyek a palesztinai bizánci éremkincsek sorát zárják, valamint a Bet She'an-i hatalmas solidusleletet (Focas, Heraclius, Constans II és IV. Constantinus 751 solidusa 674-681-es évek közötti záróérmékkel), amelyre egy főúri lakóház raktárhelyiségének feltárásakor bukkantak rá (WANER-SAFRAI 2001, 326-331, no. 55, 74; BIJOVSKY2002, 161-163, Photo la-b, Fig. I, 185; SION-SAID 2002, 361, 13. j.). Palesztinában tehát egy egyértelműen helyi politikai esemény vetett véget a bizánci arany- és rézérmék korábban folyamatos beáramlásának és forgalmának. Nyilvánvaló, hogy a bizánci valuta arab részről való betiltása csak véletlenül esik egybe a kb. 140 évig elhúzódó bizánci pénzügyi válság kezdetével, s módszertani hiba lenne, a palesztinai bizánci pénzforgalom végét a bizánci gazdaság és társadalom általános válságával magyarázni. Mint a fenti példák mutatják, a hivatalos állami juttatások, így a szövetségeseknek (a kazároknak, időnként a bolgároknak) járó ajándék vagy zsold, illetve a katonai fölényben lévő ellenség (az arabok, időnként a bolgárok) által kicsikart évpénzek előteremtése nem álltak közvetlen összefüggésben a gazdasági helyzettel. Az utóbbi válságából hiba lenne az előbbiek automatikus beszüntetésére következtetni. Bizánc melyik szövetségese vagy melyik ellenfele mikor és mennyi ideig kapott ajándékba vagy évjáradékként aranyat, selymet és más luxusjavakat, azt egyes egyedül a mindenkori katonapolitikai helyzet határozta meg. Magától értetődő, ha az állami bevételek csökkentek, az adott lehetőségeken belül a bizánci kormányzat is megkísérelte a hivatalos juttatások számát és mértékét csökkenteni vagy azok összetételén változtatni.

98 Az 96 Ld. még BIJOVSKY2002, 180 183, Fig. 11 összeállítását! Ezek a hasonló összetételű szíriai, jordániai és izraeli soliduskincsek szerinte is három különböző időszak, a perzsa betörések, az arab hódítás és az arab uralom konszolidálódása (Abd-alMalik pénzreformja) korának emlékei lennének. 97 Ebben az összefüggésben fontos BÁLINT2004, 34-36 megjegyzése, hogy a kora iszlám időben nemcsak az éremverés, hanem az építészet és a fazekasság is bizánci előképekre megy vissza. 98 így pl. a 716. évi bizánci-bolgár békeszerződés keretében az évi adót 30font arany értékű ruhában és bőrökben állapították meg (FIEDLER 1992. 27. 279. j.)