A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)
HEINRICH-TAMÁSKA Orsolya: További adatok a fogazással díszített leletek készítési módjához: a konstrukció
forrasztást. 14 Ide sorolhatunk azonban, mozgatható belső csuklós szerkezete alapján, egy préselt lemezből készült csatot is. A kölkedi A276. sírból előkerült övgarnitúra csatja — az egyező formájú négyszög alakú véretekhez hasonlóan —, ólomtartalmú anyaggal van hátulról kitöltve. Ebben rögzítették az öntött csatoknál bemutatott csuklós szerkezetet. Míg az öntött csatoknál a szíjra való felvitel mindig szegecsekkel történt, itt az ólomágyba egy u alakú fémrudat is rögzítettek, ami, mint a szíj végeknél alkalmazott rúd, a tárgy stabilitását és rögzítését tette lehetővé (Köl/A276/1: 13. kép 3). Legutóbb a közép és késő avar kori leletek kapcsán Anton Distelberger és Josef Zábojník foglalkoztak a csatok konstrukciójával, az említett belső és külső csuklós szerkezet megkülönböztetésével. A külső csuklós szerkezet a csatveret két felső, szélső végén, többnyire ezzel együtt öntött és a csatfej és -tüske közéjük illesztett kampóiból áll. Ez a változat elsősorban késő avar kori leleteknél volt megfigyelhető és eredetét Zábojník a közép avar kori lemezes csatok körében keresi (ZÁBOJNÍK 2000, 335 ff; DISTELBERGER 1996, 42 ff). Ezzel ellentétben a belső csuklós szerkezetnél a kampók, mint a fenti példák is mutatták, középen ülnek. Az általunk vizsgált anyagban azonban nem volt példa egy itt megfigyelt variációra, miszerint a csatkarikára a csukós szerkezet felőli oldalán kampókat rögzítettek. E konstrukció alapvetően abban különbözik a fogazással díszített leletektől, hogy az utóbbinál a tengelyt mindig a csatfej maga adja, a Distelberger és Zábojník által vizsgált közép és késő avar kori leleteknél azonban mindig egy külön fémrudat toltak át a csatfejen és -testen ülő csuklókon. Mint már rámutattunk, a csuklós szerkezetek ilyen csoportosítása nem fedi teljesen az ismert avar kori variációs lehetőségeket (HEINRICH-TAMÁSKA 2002a). A csuklós szerkezetek ötvöstechnikai analízise alapján három változatot lehet megkülönböztetni. Az első csoportba az öntött kampós csuklós szerkezetet sorolhatjuk, ami részben Distelberger és Zábojník külső változatának felel meg (DISTELBERGER 1996, 42 ff; ZÁBOJNÍK 2000, 335 ff). Erre nemcsak a késő avar kori csatok között találunk példákat (pl. ZÁBOJNÍK 2000, Taf. 4/2/2; MADARAS 1995, Pl. I. 1, Pl. II. 1, 9, Pl. IV. 6, Pl. VII. 4, 8), hanem nagy számban a 6. és 7. századra keltezhető bizánci csatok között is (pl. CSALLÁNY 1954, I. t. 1-7, II. t. 1-3, 5-6; GARAM 2001, Taf. 54. 2-5, Taf. 55. 1-4, Taf. 62. 1, Taf. 63. 8, Taf. 67. 1, Taf. 73. 1). A verettél együtt öntött kampók minden esetben a külső szélen helyezkednek el, és a egy külön fémrúd — nem a csatfej — képezi a tengelyt. Ezt a megoldást a csuklós szerkezetű szíjvégeknél is megfigyeltük (Nos/14/1: 15. kép 5). A második típushoz a forrasztott kampók tartoznak. Készítésükre két mód van: vagy a kész kampókat forrasztották fel a veretre, vagy a verettél együtt öntött és henger alakúan visszahajtott kampót a hátoldalon rögzítették forrasztással a veretlaphoz. Az első variáció igen ritka, így pl. a kunbábonyi arany övgarnitúra csatján látni ezt a megoldást (H. TÓTH-HORVÁTH 1992, Taf. 2. 1), a másodikra azonban több példát lehet találni a késő avar kori anyagban (pl. ZÁBOJNÍK 2000, Abb. 14). Ezt a megoldást láthatjuk a fogazással díszített, öntött csuklós szíjvégeknél (pl. Bud. 691/1: 3. kép 4-4a) és a széles csuklós karkötőknél is (Unb/0/1: 17. kép 1; Zam/517-18/2-3: 20. kép 1). Az e csoportba tartozó csatok túlnyomó többsége belső csuklós szerkezetű. A csatfej, vagy mint az előző típusnál, saját kampókkal illeszkedik a csukló tengelye köré, vagy maga képezi a tengelyt, mint a harmadik változatnál. Ebbe az utolsó csoportba tartoznak többek között a fent tárgyalt, fogazással díszített csatok. A csuklós szerkezet olyan formáit sorolhatjuk ide, ahol a kampók egy középen nyitott fémlap visszahajtásával készültek, minden esetben forrasztás nélkül (1. kép 2; 2. táblázat). Ez a konstrukció igen gyakori a kora avar kori (pl. SALAMON-ERDÉLYI 1971, Taf. 6. 6, Taf. 14. 20; KISS 1996, Taf. 42/A156.1; DAIM-LIPPERT 1984, Taf. 108/2/5, 2/4/1; PÊKARSKAJA-KIDD 1994, Taf. 38. 4-6) és az egyidejű germán csatoknál (pl. REISS 1994, Taf. 64. 4; NEUFFER-MÜLLER 1966, Taf. 26. D; FIEDLER 1962, Taf. 37/75.4; PAULSEN 1967, Taf. 10. 9, Taf. 6. 21. 25, Taf. 1. 2-4; LADENBAU ER-OREL 1960, Taf. 5/67.2; MUTINELLI 1961, Taf. 54-55), valamint a négyszögű, lemezes veretes csatoknál (GARAM 1995, Abb. 99. 13/406-18/790). Időben és formában korábbi változatait a bizánci típusú (SCHULZE-DÖRRLAMM 2002, 36 ff), valamint a Kelet-Európából származtatott ún. madárfejes csatoknál láthatjuk (ÓDOR 2000, 182-183, 3. kép 2.7, 4. kép 1-11, 5. kép 2). A fogazással díszített csatok második nagy csoportja merev testű, tehát a csatveret és -fej egy részből áll. Ezeknél a csatoknál csupán a csattüske mozgatható, amelyet kampójával a csattesten lévő lyukon keresztül átvezetve rögzítettek (ld. 1. táblázat, 24. kép). A csatok szíjra erősítésének három lehetőségét figyelhetjük meg. Az elsőnél a csatveret 14 Érdekes, hogy a Jankovich-gyüjtemény aranycsatján a kampót nem rögzítették külön. Ld. JankG/O/l: 9. kép!
