A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

HEINRICH-TAMÁSKA Orsolya: Sebastian Brather: Ethnische Interpretationen in der frühgeschichtlichen Archäologie

illetve dunántúli áttelepítésükről. A feltevés azon alapul, hogy a ruházatból régészetileg még megfogható viseleti tárgyak, valamint egyes fegyverek és eszközök haszná­lata az etnikai hovatartozást tükrözi vissza (KISS 1987). Több Brather által bemutatott példán azonban nyilván­valóvá válik, hogy a kora középkorban nem az etnikai, hanem a szociális szerep demonstrációja a meghatározó (pl. BRATHER 2004). Az ehhez kapcsolódó strukturális alternatívákkal fog­lalkozik a könyv következő nagy egysége. Ez tekinthető a tanulmány legfontosabb részének, hisz az eddig kimutatott módszertani zsákutcákkal szemben kutatási lehetősége­ket állít fel, elsősorban a New Archaeology és a L'Ecole dAnnales eredményeire támaszkodva. A szerző elsőként a régészeti forrásanyagjellemzőit és értelmezését tárgyalja az etnikai identitás szempontjából. Ehhez hozzátartozik a régészeti leletanyag összehasonlítása más történelmi forrásanyaggal, mint pl. az írásos emlékekkel. A L'Ecole d'Annales megalapítójának, Braudelnek az elméletére alapozva a szerző három idősíkot, illetve -ritmust külön­böztet meg: legfelül a történések (politikai eseménytörté­net), középen a konjunktúrák (társadalmi rend) és legalul a struktúrák (a földrajzi időhorizont). Az egyes idősíkok nem különíthetők el erősen egymástól, hanem egymásba folynak (ld. Abb. 49). Ennek a felépítésnek régészetileg az a következménye, hogy minél hosszabban, illetve minél las­sabban tart egy-egy fejlődés, annál határozottabb nyomo­kat hagy a leletanyagban és annál könnyebben megfogható régészetileg. Ez azt jelenti, hogy a struktúrák síkja az, ami régészetileg leginkább elemezhető. Ide a szerző három ka­tegóriát sorol: a kulturális, a gazdasági és a szociáltörténeti perspektívákat, amik mint alternatívák értetendők az et­nikai értelmezéssel szemben. A továbbiakban Brather az egyes csoportokba öt-öt témát sorolva tárgyalja e lehetősé­gek strukturális módszertani eszközeit. Az első részben, A régészet mint kultúrtörténet cím­mel a tipológia és a stílus, a képzeletvilág, a ruha és meg­jelenés, az akkulturáció, valamint az evés és ivás témáira tér ki a szerző, és mutatja fel a bennük rejlő strukturális értelmezési lehetőségeket. így pl. tipológiai és stilisztikai vizsgálatokból funkcionális és divatváltozások meghatá­rozása, valamint az egyes motívumok szimbolikus karak­terének megjelölése lehetséges. A sírleletek, a kincs- és áldozati leletek alapvetően a múlt képzeletvilágára utal­nak, azonban kizárólag régészeti módszerekkel csak ne­hezen vagy egyáltalán nem megfejthető szellemi hátteret takarnak. A ruha és a megjelenés rekonstrukciójánál tu­datosítani kell, hogy a régészetileg megfogható tárgycso­portok az eredeti viseletnek csupán egy részét képviselik. A ruha színe, formája mellett pl. többnyire nem ismerjük a haj- és szakállviseletet, továbbá nem tudjuk, hogy az eltemetett melyik öltözetét kapta a temetéskor (pl. min­dennapi viseletet, valamilyen ünnepi viseletet vagy mun­karuhát), így pl. a 12. századi szláv környezetben Pollex — néprajzi előképekre támaszkodva — az ún. halotti es­küvő (Totenhochzeit) szokását rekonstruálta, ahol a még meg nem házasított, de eladósorban lévő leányt az esküvői viseletben temették el (POLLEX 2003). Az akkulturáció folyamata, amely többnyire a viseletből levont etnikai kü­lönbségek kidolgozásán alapul, főleg a késő antik és kora középkor átmenete közti időszakban kétoldalú, de nem dichotóm befolyást tükröz. Végül az evés és az ivás az an­tik és kora középkori világ fontos tényezője. Az étkezés, a lakoma az összetartozás és a reprezentáció eszköze, mint ezt az írott források bizonyítják (HARDT 1996). Sajnos az ide tartozó szokásokról igen kevés adat ismert; a régészeti anyag csupán a szociális és regionális különbségek kimu­tatására alkalmas. A második nagy csoport a régészetnek a gazdaság­történet, a környezet, a mezőgazdaság, a kézművesség és technológia, a cserekapcsolatok, valamint a település­formák kapcsán felmerülő strukturális értelmezési lehe­tőségeit vizsgálja. Itt leginkább a New Archaeology által felállított elméletekkel találkozhatunk. A környezet, a gazdasági lehetőségek és formák (mezőgazdaság, állattar­tás), valamint a társadalmi alkalmazkodási készség ösz­szefüggéseinek elemzése az emberi mindennapok elemi struktúráit világítja meg, és lehetővé teszi az emberi cse­lekvés határainak és alternatíváinak megítélését. Szintén strukturális következtetések vonhatók le a kézművesség és a technológia területén. Az előállítási technika spektruma, a produkció formája és megszervezése fontos információ­kat nyújt a korábbi társadalmi struktúrák rekonstrukció­jához, mint azt több ilyen irányú tanulmány is megerősíti (pl. HEINRICH-TAMASKA 2005, 13-21, 131-135). A következő kategória, a csere, illetve a kereskedelem a strukturális következtetések levonásának klasszikus példáit kínálja. Adott környezetben az idegen tárgyak és azok elterjedési térképe, a területi struktúrák és a kommu­nikációs kapcsolatok nagyságrendjét mutatja. Ezen belül a luxusáruk koncentrációja a helyi vezető elit létezését jelöl­heti. Utolsó pontként a településformákra tér ki a szerző. Ezen belül a település- és gazdasági struktúrák közti szo­ros kapcsolatok elemzési alternatíváit tárgyalja. A harmadik fejezet a régészetet mint szociáltörténel met elemzi, a települések és sírok sokoldalú kiértékelési lehe­tőségeit bemutatva. A települések hierarchikus felosztása nem feltétlenül csak a társadalmi elittel, hanem annak a gazdasági, adminisztrációs és/vagy vallási téren betöltött központi szerepével is összeköthető. A kora középkor leg­fontosabb forrásanyagát a sírok és azok mellékletei adják. A szerző a sírok horizontális, diagonal is és vertikális ta­golási alternatíváira tér ki. A vízszintes elhatárolás a szo­ciális különbségek kimutatását jelenti, aminek azonban a sírokban nem kell feltétlenül jelentkeznie. Ezzel ellentét­ben a diagonal is struktúrák, mint az eltemetett kora és a mellékletek gazdagságának arányos összefüggése, sokkal tisztábban kivehető. Elsősorban tehát az elhunyt kora és neme határozta meg a Meroving-korszakban a mellékle­tek, illetve a viselet sokoldalúságát. Példaként Brather a közelmúltban egy délnémet temető kiértékelését végezte el ilyen szempontból (BRATHER 2004). A GtWer-kutatás a nemek közti szociális szerepmeghatározással és ennek a társadalmi következményeivel foglalkozik. A vertikális osztályozás érdekes módon nem egyezik feltétlenül a bi­ológiai nemfelosztással. A nők és férfiak szétválasztása

Next

/
Oldalképek
Tartalom