A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

SOMOGYI Péter: Újabb gondolatok a bizánci érmék avarföldi elterjedéséről. Numizmatikai megjegyzések Bálint Csanád közép avar kor kezdetére vonatkozó vizsgálataihoz

lembe vevő fejtegetéseim iránt Bálint Csanád láthatóan nem tanúsított nagy érdeklődést. Ehelyett azzal az eredeti javaslattal állt elő, hogy az érmék Kárpátmedencébe kerülésének dinamikáját a 7. század első kétharmadában a régészeti-történeti elmélettől függetlenül kellene megállapítani. A javaslatot tett követte, ugyanis Bálint az avar kori bizánci éremleletek általam összeállított katalógusára támaszkodva listába rendezte valamennyi eredeti veretet és veretutánzatot, amelyeket vagy amelyek előképeit 625 után verték (BÁLINT 2004a, 49). Ez a lista pedig valóban azt mutatja, hogy ezek a kétségkívül avar kori és lehetőség szerint pontosan meghatározott darabok a verési idejük sorrendjében 681/5-ig szinte folyamatosan követik egymást! Minthogy azonban a Bálint Csanád által alkalmazott vizsgálati módszer — amint erre az alábbiakban részletesen kitérek — több szempontból is vitatható, az általa elért eredmény is kétségessé válik! AZEREMANYAG ÖSSZETÉTELE, dELLEGE Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az avar kori bizánci éremanyag összetétele messze nem egységes. Ugyanis az eredeti véreteken kívül, amelyek között még hamis pénzek is akadnak, jelentős a veretutánzatok és éremlenyomatok száma. Az eredeti bizánci érmék túlnyomó többsége solidus. Hozzájuk képest lényegesen kevesebb a semissisek, illetve tremissisek, ezüst- vagy rézérmék aránya. Az arany- és ezüstérmék, kevés kivételtől eltekintve, a konstantinápolyi verdéből kerültek ki. Feltűnő az ún. könnyű solidusok magas aránya, különösen Heraclius 616 és 625 között vert solidusai között. A veretutánzatok készítésük módja és anyaguk alapján három csoportot alkotnak. A jó minőségű arany éremutánzatok mintái solidusok, elsősorban Heraclius 616 és 625 között vert solidusai voltak. A Kiskőrös-típusú ezüst éremutánzatoknak II. Constans és IV. Constantinus solidusai és miliarensisei szolgálhattak előképül. Végül van néhány olyan éremutánzat is, amelyek itáliai veretek után, esetleg nem is Avarföldön, hanem egyenest Itáliában készülhettek (SOMOGYI 1997, 127). Az éremlenyomatok vékony aranylemezek egy eredeti bizánci veret vagy veretutánzat elő- vagy hátlapjának lenyomatával. A valódi solidusverőtővel vert két aranyozott rézérme (31. és 80. kat. sz.)

14 egyértelműen hamis pénz volt. Bálint Csanád az érmebeáramlás vizsgálatánál hallgatólagosan abból indult ki, hogy a helyi veretutánzatokkal az éppen forgalomban lévő eredeti bizánci érméket utánozták, és így elterjedésük közvetve bizonyítja az általuk utánzott típusok elterjedését is (BÁLINT 2004a, 49). Az avar kori veretutánzatok vizsgálata azonban arra figyelmeztet, hogy ez az alapvetően helyes következtetés nem mindig érvényes. A Kiskörös-típusú ezüst éremutánzatok sajátos készítési módja ugyanis arra enged következtetni, hogy a készítésükhöz felhasznált verőtövek jórészt konkrét minta nélkül, emlékezetből készültek (SOMOGYI 1997, 126). Ellentétben a jó minőségű arany veretutánzatokkal, amelyek nagyjából egykorúak lehetnek a mintaként szolgáló solidusokkal, a Kiskőrös-típusú éremutánzatok esetében egyáltalán nem biztos, hogy a sok esetben nem is egyértelműen meghatározható előképeket képviselő típusok egyáltalán forgalomban voltak-e, vagy ha igen, akkor azok az utánzatok készítésekor már biztos nem forogtak közkézen. Továbbá arról sem szabad elfeledkezni, hogy az éremutánzatok „verési idejére" nézve az előképül használt típusok verési ideje csupán terminus post quem-et ad! A helyi veretutánzatok körüli bizonytalanságok miatt, valamint mert az érmebeáramlás rekonstrukciójához tulajdonképpen mégis csak az eredeti bizánci veretek a mérvadók, célszerűnek tűnik, hogy elsőként az utóbbiakat vizsgáljuk. A 625 után vert avar kori bizánci aranyérmék csoportja szinte kizárólag solidusokból áll, amelyek Heraclius egy ravennai solidusa kivételével (91. kat. sz.) a konstantinápolyi pénzverdéből származnak. A Zemiansky Vrbovok-i depotlelet ezüstérméin kívül (88. kat. sz.) csak egyetlen ezüstérmét ismerünk, II. Constans egy miliarensisét a stejanovci sírból (68. kat. sz.). A rézérméket három, ismert lelőhelyü szórvány képviseli, kettő Avarföld ausztriai részéről és egy a Bánátból.

15 Az ezüstérmék verése a Bizánci Birodalom keleti felében 615-ig, a nehéz ezüstpénz, a hexagramm bevezetése előtt tudvalevően jelentéktelen volt(GRIERSON 1968, 17; FIALA 1986, 16-15, 9-10. j.; MORRISSON 2002, 928). Nem különösen meglepő tehát, ha a 625 előtti avar kori bizánci veretek között csak egyetlenegy 14 lit és a továbbiakban ez a jelölés mindig SOMOGYI 1997, 23-110 katalógusára vonatkozik. 15 WINTER 2000, 30. 35. Nr. 5: Neulengbach, IL Constans fél fol Ii sa, Konstantinápoly, 655-658, MIB 183; WINTER 2000, 56. Nr. 9/1: Wiener Neustadt, II. Constans follisa, Szicília, (6597)662-668, MIB 210; CURTA 2005, 127, no. 37: Bánát, II. Constans follisa (643-655).