A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

VÖRÖS István: A szegvár-oromdűlői császárkori telep állatcsontleletei

A település állatcsontleleteinek több mint a fele (51,4%, 812 db, 1. táblázat) az ún. II. korcsoportba tartozó embriók és újszülöttek maradványa. Ide sorolhatók a juhcsontok 74,6%>-a (645 db) - az egyedek 40,8%o-a (22 egyed), a sertéscsontok 46%-a (91 db) - az egyedek 23,4%)-a (7 egyed) és végül a szarvasmarhacsontok 16,7%-a (76 db) és az egyedek 5,6%-a (3 egyed) (4. táblázat). Mivel a szopós állatoknak nem teljes csontvázai kerültek elő, ezért az a föltételezés, amely szerint valamilyen betegség, esetleg járvány következtében elhullott állatok tetemei kerültek volna a gödrökbe, egyértelműen kizárható. Az állatok csontmaradványai (3. táblázat) tipikus — Apicius szakácskönyvéből ismert — „kicsontozott" bárány-malac maradványainak tekinthetők. A gégéjénél kicsontozott bárányokat sütve (APICIUS VIII. könyv VI. 6-11), a kizsigerelt, kicsontozott malacokat (APICIUS VIII. könyv VII. 1-5, 9-16) főzve és sütve készítették el. Egy későbbi — 4-5. században összeállított Vinidarius-féle - Apicius-kivonatban található az „összekötözött lábú" főtt malac leírása is (APICIUS XXI, XXIV). A mediterrán népeknél a főtt és a sült éti csiga közvetlen fogyasztása (APICIUS VII. könyv XVIII. 1-4) vagy töltelékként való alkalmazása (APICIUS VIII. könyv VII. 14) az ókorban is jól ismert ínyenc eledel volt. Míg az I. korcsoportba tartozó állatok levágása az év egész időszakában „eloszlik", addig az újszülöttek, 1-2 hetes állatok levágása kizárólag a tavaszi hónapokra (március/április) korlátozódik. A vemhes anyák leölése pedig a tél végén (január/február) történhetett. VADÁSZAT A római császárkori időszak vademlősei közül Szegváron csak a gímszarvas vetett agancs-töredéke került elő. A barbaricum egész területén vadászták. A nagytestű állatok, mint pl. az őstulok, gímszarvas, őz és a vaddisznó egy-egy csontlelete, ha ritkán is, de előfordul a településeken. A jelenlegi adatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a Csörsz-árkán belül kevesebb, azon kívül pedig több az elejtett vademlősök maradványa (VÖRÖS 1993, 5-6. táblázat; VÖRÖS 2002, 239, Tab. 5). Kérdés, hogy mindez a vadászat eltérő intenzitásával és/vagy a Csörsz-árok belső és külső felén ténylegesen meglevő ökológiai és faunisztikai különbözőséggel függ-e össze? Óvatosságra int, hogy a közép-Tisza-völgyi Tiszaföldvár szarmata településén került elő a Csörsz-árkon belüli vademlős maradványok 77,6%>-a. A szegvár-oromdűlői nagy kiterjedésű császárkori telep feltárt területén az állatcsontok mennyiségi és topográfiai megoszlása — az újszülött állatok nagyszámú maradványait tartalmazó négy gödör (88/1., 88/8., 88/9., 90/2. obj.) kivételével — megegyezik a barbaricumból eddig ismertekkel. Az objektumokban relatíve kis számú, döntően húsos állatcsontleletek maradványai találhatók. A Dél-Alföld római császárkori településein (14. táblázat) az állatfajok előfordulása hasonló, maradványaik gyakorisága lokálisan eltérő (BŐKÖN

YI 1984; VÖRÖS 1993; BARTOSIEWICZ 1996). Az állatcsontanyag topográfiai megoszlására jellemző, hogy Szegváron 42 (37,7 db/objektum), Gyoma-133. lelőhelyen 340 (28,5 db/ objektum) objektumból került elő állatcsontanyag. Gyomán feltűnően magas a lómaradványok száma. Artándon és Gyomán a nagyszámú kutyalelet teljes és részleges csontvázakból származik. Artándon a málhás öszvér és a szamár előfordulása (BÖKÖNYI 1984, 257-258) kereskedelmi tevékenységhez köthető. IRODALOM APICIUS Apicius, M.-G.: De re coquinaria Szakácskönvv a római korból. Szerk.: Orlovszky G. Budapest 1996. BARTOSIEWICZ 1996 Bartosiewicz, L.: Animal exploitation at the Sarmatian site of Gyoma. In: Cultural and landscape changes in South-East Hungary II. Ed.: Bökönvi, S. Archaeolingua 5, Budapest 1996, 365-445. BÖKÖNYI 1984 Bökönyi S.: Szarmata állatcsontleletek Biharkeresztes-Artánd, Nagy- és Kisfarkasdombról. — Animal remains from the sarmatian settlement of Biharkeresztes-Artánd-Kis- and Nagvfarkasdomb. DMÉ 63 (1982) 1984, 251-265. MATOLCSI 1970 Matolcsi, J.: Historische Erforschung der Körpergröße des Rindes auf Grund von ungarischen Knochenmaterial. Zeitschrift für Tierzüchtung, und Züchtungsbiol. 87:2 (1970) 89137. TEICHERT 1969 Teichert, M.: Osteometrische Untersuchungen zur Berechnung der Widerristhöhe bei vor- und frühgeschichtlichen Schweinen. KuhnArchiv 83 (1969) 237-292.