A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)
V. SZABÓ Gábor: A tiszacsegei edénydepó. Újabb adatok a Tisza-vidéki késő bronzkori edénydeponálás szokásához
Az általunk vizsgált vidéken az összes ilyen kerámiából készült edénykészlet (3. depótípus) egy szűk időintervallumba, a BD és a HA periódusokra datálható. 49 A késő bronzkor HB1 periódusából nemcsak a Dunántúlon és a Tisza-vidéken, hanem Szlovákia, Morvaország és Kelet-Ausztria területén is megszűnni látszik az edénydeponálásnak ez a típusa (PALÁTOVÁ-SALAS 2002, 137). Ennek a deponálási módnak az eltűnése párhuzamosan jelentkezik egy olyan folyamattal, melynek során a Kárpát-medence térségében az elit egy rövid időre szinte elveszik a kutatás szeme elől. Nem emelnek többé olyan síremlékeket, mint a csekei/cakai, ocskói/Ockov, oláhláposi/Lapus és bégaszuszányi/Cusani - - A. Vulpe kifejezésével élve (STRATANVULPE 1977, 59) „megalomán" — halmok voltak, visszaesik a fémdepók száma (KEMENCZEI 1996, Abb. 36), és új temetkezési módok terjednek el. A HA periódus végén kezdődő változás társadalmi háttere nem tisztázott, van aki instabil politikai viszonyokat és a társadalom egalitárius irányba való időszakos visszarendeződését látja az események mögött (CLAUSING 1999, 396), de vannak, akik csak egy ideológiaváltást látnak abban, hogy a vezetők rejtve maradnak egy ideig a régészek szeme elől (TERZAN 1995, 340, PARE 1999, 424). A változások nem korlátozódnak az elithez kapcsolható emlékanyagra. A HA2 periódustól megváltozik a kerámiaművesség is: a Tiszától keletre a Gáva-kultúra hatalmas térségben homogén jegyeket mutató kerámiája terjed el. A HA2 és HB1 időszakban a Tisza-vidéki kerámiatípusok kapcsolatrendszere a pre-Gáva periódusban tapasztaltaktól eltérően már nem a dunántúli urnamezős kör és Bánát felé mutat, hanem egy zártabb — a Tiszántúlt, Erdélyt és a Kárpátok keleti előterének térségét magába foglaló — kommunikációs zónát rajzol ki. Befejezésül az alföldi vidékek szociális elitjéről szeretnék még néhány gondolatot leírni. A Tisza-vidéken a településtörténeti adatok tanulsága és a bronzkincsekből ismert fegyverek és presztízstárgyak széles szóródása arra utal, hogy a HA periódus elitjét alkotó szociális réteg nem kötődik erődített vagy méretük és intenzitásuk alapján központi helyzetűnek ítélhető telepekhez, hanem gyakran csak néhány települési egységből álló, tanyaszerü településtípusokon él szétszórva, feltehetőleg presztízsük elsődleges hordozójaként értelmezhető nyájaik, állatállományuk mellett (V. SZABÓ 2004, 148-149, 151). 50 A közép- és nyugat-európai területen megismert példákhoz hasonlóan, a viszonylag nagy létszámú fegyverviselő réteg kisebb csoportjait helyi szinten a Tisza-vidéken is katonai főnökök foghatták össze. A katonai arisztokraták által vezetett klánok és regionális szövetségeik fölött alkalmanként kiemelkedhettek az átlagosnál nagyobb státusszal rendelkező egyének vagy családok, de ezek nem válnak ki hangsúlyosan a kortárs régészeti anyagból. Státuszukat minden bizonnyal nem látványosan gazdag temetkezésekkel vagy építményekkel, hanem állatállományuk méretével 51 és bronztárgyakból álló depók/áldozatok ismétlődő felajánlásával hangsúlyozzák (HANSEN 1994, 125; HANSEL 1997, 14). A kisebb régiókat uraló közösségeken belüli kohézió fenntartásában, illetve az egyes közösségek közti kommunikációban, kapcsolattartásban jelentős szerepet játszhatnak ekkoriban az áldozatok, a vetségkötések, esetleg távolról érkezett vezetők vendégül látása után kerültek elásásra. A közép- és nyugat-európai bronz edénykészleteket rejtő kincsek értelmezéséhez id.: HANSEL 1997a; HANSEN 1994, 117-123! 49 Hasonlóan csak egy bizonyos időszakra specifikus edénydepófajtát alkotnak azok a kora bronzkor 2-3. periódusában elterjedt leletegyüttesek, amelyek kisméretű, kerámiából készült ivóedényeket tartalmaznak. A nagyszámú, átlagosan 20-40, általában azonos típusú, kisméretű ivóedényből álló együttesekben csak ritkán fordul elő egy-egy tál vagy más nagyobb edényforma, feltehető tehát, hogy valamilyen ivással összekapcsolódó szertartás részeiként kerültek a földbe A korszakban mind nyugatfelé, mind déli irányban hasonló összetételű edénydepók bizonyítják egy nagy területen elterjedt, hasonló gyökerű, közös italozással összefonódó rituálé meglétét (KULCSÁR 2000, 60-61). 50 Erre nyújthat szemléletes példát, hogy a dél-alföldi térségben az elitet alkotó fegyverhordozó réteg az árterületekhez képest kevésbé intenzíven betelepült, marginális zónának tekinthető löszhátsági térségekben (V. SZABÓ 2004, 149-150) is jelen van az itt előkerült fegyvereket (Hódmezővásárhely-Kútvölgy: BANNER 1945, Taf. 11; Orosháza-Gyopáros: GAZDAPUSZTAI 1959; KEMENCZEI 1991a, Taf 23. 102, 35. 143) és lószerszámokat (Hódmezővásárhely-Fehértó: BANNER 1945, 40-42, Taf. 13-14; MOZSOLICS1985, Taf. 255-256) tartalmazó, HA periódusra datálható depók tanúsága szerint. 51 Több adat szól amellett, hogy a késő bronzkor folyamán az Alföldön az állattenyésztésből és növénytermesztésből összetevődő „ vegyes gazdaságban " a legeltető nagyállattartás egyre nagyobb súllyal bírt a földművelés rovására (GYULAI 1993, 30; METZNER-NEBELS1CK1998, 408; V. SZABÓ 2004, 150-151). Ezzel párhuzamosan válhatott a — főként marhákból álló — állatállomány a társadalmi presztízs egyre fontosabb hordozójává.
