A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)
F. LAJKÓ Orsolya: Kora újkori kerámiaegyüttes Óföldeákról
kan fel az írott forrásokban, majd 1580-ban 110 adózójának neve szerepel a defterben (BLAZOVICH 1996,108). A ma is álló templom elődje a sokszög szentélyzáródású, támpillérekkel megerősített, gótikus templom, melynek építése — az építészettörténeti adatok és a természettudományos vizsgálatok szerint — a 15. század első felére tehető (BÉRES 1995, 20-24). A 15. századra már biztosan befejezett gótikus templomot legkésőbb a 16. század első harmadában tornyokkal megerősített fallal és teknőszerű árokkal vették körül. A templom barokk kori bővítésére 1730-1759 között került sor Návay György földbirtokos megbízásából. Ekkor bontották le az erődített templom falait és temették be a templom körüli sáncárkot (BÉRES 1994, 477^179). A falu már az Árpád-korban lakott volt, de népessége nem tekinthető kontinuusnak. Az írott forrásokból tudjuk, hogy a település — többek között — a 16. század végén, a 15 éves háború állandó dúlásai következtében szinte teljesen elnéptelenedik, majd 1686ban, Szeged visszavétele után a Temesvár felé vonuló katonai csapatok, Makóval és Apátfalvával együtt, ezt a települést is tönkretették (OLTVÁNYI 1866, 111; GILICZE 1989, 175). A pusztulás mértékére jellemző, hogy 1715-ben Csongrád megyében nyolc (Szeged, Tápé, Győ, Hódmezővásárhely, Mindszent, Szentes, Csongrád, Újfalu), míg Csanád megyében mindössze egy (Makó) lakott települést írtak össze (JUHÁSZ 1990, 10). A táj településtörténete és népesség-összetétele szempontjából a hódoltság korának két fontos következményét emelhetjük ki. Egyrészt erre az időszakra tehető a városok nagy határának kialakulása, másrészt a török alatt elnéptelenedett vidékek benépesítésének megindulása. A mai Óföldeák újratelepítésére 1720 körül került sor, a betelepülők többsége Szegedről, Makóról és Hódmezővásárhelyről érkezett, kisebb részben az elmenekült földeáki lakosok tértek vissza. A templom már 1723-ban biztosan működött, 1729-től a terület pedig Návay-birtok lett (GILICZE 1989, 175). 1845. május 28-án árvíz pusztította el a település jelentős részét, a helyben maradtak száma 400-500 főre tehető, 1871-ben pedig már 861 lakosa volt (GILICZE 1989, 175; RÁCZ 1984, 9). A település önálló községként, Óföldeák néven 1950 óta szerepel. A LELŐHELY KRONOLÓGIÁJA A középkori Fyldeak templomát a 16. század óta több kéziratos térképen is megjelenítették. A legkorábbi ábrázolás Lázár deák 1528 körüli Magyarország térképe. 1753-ban, a Návay-család birtokperei során két térképet is készítettek, melyek a kastélyparki kora újkori anyag régészeti feldolgozása szempontjából is szolgálnak fontos információval. Az egyik térképen déli oldalról, a másikon északnyugati irányból jelenítették meg a templomot és közvetlen környékét (1. kép 2). 3 Ha összevetjük a 18. századi térképet a mai településszerkezettel, jelentős mértékű hasonlóságot fedezhetünk fel, bár az utcahálózat némileg módosult a 19. századi betelepülésekkel. A megkutatott régészeti lelőhely (C felület) tulajdonképpen a 18. századi faluszéli keleti utca templomtól vett első házával, pontosabban annak környezetével azonosítható. 4 Figyelembe véve a leletmentés eredményeit, valamint az ekkor készült településszerkezeti felmérés eredményeit megállapítható, hogy az innen származó leletanyag az egykori ház telkéről származhat. Az ásatási terület korlátozott megfigyelési lehetőségeket nyújtott. A vízvezeték kiépítése során húzott árkokban és a metszetfalakban jelentkező régészeti objektumokból megállapítható volt, hogy a 18-19. századi tereprendezések 0,4-1,4 m vastag kevert humuszos és újkori réteget eredményeztek. A 17-18. századi települési viszonyok vizsgálatára legtöbb adatot a C felület jelenségeinek értelmezése szolgáltatott. A szelvény K-Ny irányú átvágásával nyilvánvalóvá vált, hogy két félig földbe mélyített objektum került elő, melyek az Árpád-kori altalajig, a barna agyagig mélyedtek, betöltésük erősen pernyés és hamus volt. Az innen előkerült 1. számú kemence sütőfelülete alatti edénytöredékek 14-15. századiak. A kemencét egy méhkas alakú verem vágta, amely a sárga agyagig mélyedt le, betöltéséből jelentős mennyiségű 17-18. századi kerámia került felszínre. A 18. századi réteget 3 A térképeket és a településszerkezeti felmérés eredményeit Béres Mária bocsátotta rendelkezésemre, amit szintén köszönök. 4 A templomdombon végzett feltárások során előkerült a templomtól délre mintegy 10-15 m távolságra egy út, amely a település alatt haladó, térképen is jelölt dűlőúttal azonosítható.