A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

SZATMÁRI Imre: A mezőberényi Árpád-kori kereszt

ros-Körös közötti műhely termékeinek jellemzőit a fent felsorolt négy tárgy közös ismertetőjegyei ad­ják meg. A további részletek vizsgálata a jövő kutatásá­nak feladata, mint ahogy a limoges-i áruk, illetve a hatásukra helyi műhelyekben készített termékek magyarországi, alföldi megjelenésének és haszná­latának, másrészről pedig a tárgyak lelőhelyének keltezései között érezhető ellentmondások felül­vizsgálata is. A kardosi, szegedi, ellesi, szentesi le­letek keltezésével kapcsolatos hasonló fölvetések (MRT 8, 367; BÉRES 1998, 269; PÁVAI 1999, 469; TÜRK 2003, 323) után ugyanis a sort most már növeli a mezőberényi és a kardoskúti lelet 13. század köze­pére, második felére meghatározott, és a lelőhelyük Árpád-kori — esetleg a tatárjáráshoz köthető pusz­tulásának — keltezése (MRT 10, 546-548; MÉRI 1964, 6-9) közötti ellentmondás is. 14 IRODALOM BÁLINT 1937 Bálint A.: A hódmezővásárhelyi ref. gimnázium régiséggyűjteménye. VI—XI. rész. Dolg 13(1937)181-194. BÉRES 1998 Béres M.: Az Árpád-kori liturgia újabb tárgyi emlékei a Móra Ferenc Múzeum régészeti gyűjteményéből. — Neuentdeckte gegenständliche Denkmäler der arpadenzeitlichen Liturgie in der archäologischen Sammlung des Möra-Ferenc-Mu­seums. MFMÉ - StudArch 4 (1998) 265-273. CSÉFALVAY 1984 Cséfalvay P.: Az esztergomi fő­székesegyházi kincstár. Budapest 1984. HÁROM FOLYÓ MENTÉN 2001 Három Folyó Mentén. Csongrád megye millenniumi albuma. Szerk.: Blazovich L. és Marosvári A. Szeged 2001. IMRE 1984 Imre M.: A város művelődéstörténete 1848-ig. In: Hódmezővásárhely története I. Szerk.: Szigeti J. Hódmezővásárhely 1984, 577-700. JANKOVICH 1984 Jankovich B.D.: Középkori kör­meneti kereszt Békés megyéből. Békési Elet 19 (1984) 378-382. KÓBOR 2003 Kóbor B.: A Szentes-Kaján, Temető­halom lelőhelyen feltárt limoges-i típusú zománco­zott ötvöstárgy anyagvizsgálata. — Die Analyse der am Fundort Szentes-Kaján, Temetőhalom freige­legten emaillierten Goldschmiedearbeit Limoges­Typs. MFMÉ - StudArch 9 (2003) 329-332. KOVÁCS 1962 Kovács É.: Limoges-i keresztek Ma­gyarországon. MüvÉrt 11 (1962) 97-124. KOVÁCS 1968 Kovács É.: Limoges-i zománcok Ma­gyarországon. Budapest 1968. KOVALOVSZKI 1965 Kovalovszki J.: Orosháza és környéke a magyar középkorban. In: Orosháza tör­ténete I. Szerk.: Nagy Gy. Orosháza 1965, 175203. LOVAG 1978 Lovag Zs.: A kalocsai román kori fe­szület és köre. — Das romanische Kruzifix von Ka­locsa und sein Kreis. Fol Arch 29 (1978) 183-204. LOVAG 1983 Lovag Zs.: Limoges-i mintára készült magyarországi körmeneti keresztek. — Prozes­sionskreuze nach Limoges-Vorbildern in Ungarn. FolArch 34(1983) 167-178. LOVAG 1999 Lovag, Zs.: Mittelalterliche Bronzege­genstände des Ungarischen Nationalmus ems. Bu­dapest 1999. MÉRI 1954 Méri F: Árpád-kori pénzváltó mérleg. FolArch 6 (1954) 106^114. MÉRI 1964 Méri F: Árpád-kori népi építkezésünk feltárt emlékei Orosháza határában. — Bericht über die Ausgrabungen in Kardoskút. Budapest 1964. MRT 8 Jankovich B. D. - Makkay J. - Szőke B. M.: Magyarország régészeti topográfiája 8. Békés me­gye régészeti topográfiája IV/2. A szarvasi járás. Szerk.: Makkay J. Budapest 1989. MRT 10 Jankovich B.D.- Medgyesi P. - Nikolin E. - Szatmári I. - Torma L: Magyarország régészeti topográfiája 10. Békés megye régészeti topográfiá­ja IV/3. Békés és Békéscsaba környéke. Szerk.: Jan­kovich B. D. Budapest 1998. PARADISUM 2001 Paradisum plantavit. Bencés monostorok a középkori Magyarországon. — Bene­dictine Monasteries in Medieval Hungary. Szcrk.: Takács I. Pannonhalma 2001. PÁVAI 1999 Pávai É.: Templomi kegytárgyak tarto­zékai az ellesi monostor területéről. — Zubehörteile von kirchlichen Devotionalien im Fundmaterial des Monasteriums Elles. MFMÉ - StudArch 5 (1999) 467^487. PAVAI 2000 Pávai É.: Ellésmonostor kutatása. In: A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk.: Kollár T. Sze­ged 2000, 219-232. SZATMÁRI 1995 Szatmári F: Bizánci típusú erek­lyetartó mellkeresztek Békés és Csongrád megyé­ben. — Die Pektorales byzantinischen Typs als Reli­14 A hódmezővásárhelyi kereszt lelőhelyén késő középkori leletek is előfordultak; itt Árpád-kori előzményű, késő középkori falu létezett (SZEREMLEI 1901, 369-370; SZATMÁRI 1995, 235). — A 2-3. kép; 4. kép 2-4; 9. kép 3-4 Dabasi András, a 4. kép I; 9. kép 5 Hutai Gábor, a 4. kép 5; 6. kép 1; 7. kép 1; 8. kép 1, 3-4; 10. kép 1-2; 11. kép 1, 3-4; 12. kép 1-2, 4-6 Latorcai Já­nos fölvétele, az I. kép; 5. kép; 6. kép 2; 7. kép 2; 8. kép 2; 11. kép 5-6 Gábor Gabriella, a 10. kép 3-4 Kékegyi Dorottya rajza. Külön köszönöm Lovag Zsuzsa segítségét, értékes lektori megjegyzéseit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom