A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

HORVÁTH Ciprián: Láncékszerek a honfoglalás kori leletanyagban

biztos, hogy a mellen elől voltak. Valószínűbb tehát, hogy a lánccal a copfokat inkább összefoghatták, mintsem leszorították. A láncok többször gömbsorcsüngős fülbevalókkal együtt kerülnek napvilágra. A hitelesen feltárt sírokban megfigyelhető, hogy a láncokat a gömbsorcsüngős fülbevaló karikájának alsó hajlásába vagy a karika felső hajlásánál lévő hurokba akasztva viselték. Ahol a fülbevalókat lánccal kötötték össze, ott azokat valószínűleg valamilyen módon a fejfedőbe akasztották, amit a néha előkerülő fejfedő/pártadíszek is alátámasztanak. A gömbsorcsüngős fülbevalókat összekötő láncok ezüstből készültek, legtöbbször U alakú, egymásba hurkolt szemekből állnak. Többségük egyszeres szerkezetű,

14 csupán 2 db megosztott található köztük.

15 Az előbbiek egyszerű, nyitott láncok, melyek a fülbevalóhoz az utolsó szem vagy a lánc végén lévő nagyobb átmérőjű huzalkarika beakasztásával csatlakoznak. Kivétel a kistokaji és a szentesi lánc, melyeket a fülbevalóval egy-egy sodrott ezüstdrót kapcsolt össze. A láncot — általában középen — egy vagy több karika szakítja meg, melyekhez levél/szív alakú csüngők kapcsolódnak. Kettős szerkezetű láncok esetében a fülbevalók összekötésénél egy zárt láncot alkalmaztak, melyet a fülbevalókhoz a láncszemek közé iktatott nagyobb huzalkarikákkal kapcsoltak. A karikák közül kettő úgy helyezkedett el, hogy a fülbevalókba akasztva a láncot egy hosszabb és egy rövidebb részre osztották, míg a többi karika általában a hosszabb lánc közepén, vagy azt megközelítőleg egyforma részekre osztva helyezkedett el, egykor bizonyára ugyancsak függőt tartva. A karikák száma 1-3-4 vagy 5 db lehet.

16 Az elmondottak alapján az alábbi viseleti mód rekonstruálható: a fejfedőhöz kapcsolódó gömbsorcsüngős fülbevalók karikájába akasztották azt a változó számú csüngővel ellátott láncot, mely így vagy a mellen elől, vagy a tarkón hátul helyezkedett el, a mellet vagy a tarkót díszítve, utóbbi esetében talán a varkocsokat is összefogva. Fülbevalókat összekötő láncot tartalmazó sírból két helyen került elő pénz. A győri 47. sírból I. Berengar (888-924), Provence-i Hugo (926-931), Provence-i Hugo és II. Lothar (931-945) valamint II. Lothar (945-950) átfúrt veretei, a sóshartyánhosszútetői 30. sírból Jámbor Lajos (814-840) érme. A temetőnek nem a láncot tartalmazó sírjából került elő a sóshartyán-hosszútetői temetőben I. István (1000-1038) érme, a kistokaj-homokbányai temetőben Ismail ibn Ahmed 906/907-ben vert dirheme, a tiszaeszlár-dióskerti temetőben pedig II. Nicephorus (963-969) vereté. A sóshartyán-hoszszútetői 30. sírból előkerült érem, 895-öt megelőző kibocsátási éve miatt, a temetkezés terminus post quem időpontjának meghatározására nem alkalmas. A győri 47. sír záró vereté II. Lothar (945- 950) érme, ami legkorábban valószínűleg a 947-es kalandozó hadjárat után kerülhetett tulajdonosához, így a sír megásásának ideje sem eshet ezen időpont elé. Az érem azonban több helyen is átfúrt, így azt tulajdonosa még évekig vagy akár évtizedekig is viselhette. A sírokból előkerült B típusú gömbsorcsüngős fülbevalók használata a 895-900-as évektől Szent István uralkodásának végéig terjed (RÉVÉSZ 1988, 149). A galántai 13. sírból előkerült rombusz alakú ingnyakdíszek főként a 10. század első kétharmadára jellemzőek (SZŐKE 1962, 77; RÉVÉSZ 1996, 94). A mindkét végükön spirálissal kitöltött hurkos kialakítású, sodrott karpereceket a 920-as évektől használták, míg a hurkos-kampós végződésű karperecek a 10. század második felében váltak általánossá (LANGÓ 2000,43^15). A sóshartyán-hosszútetői 30. sírból előkerült pödrött végű, díszített lemezkarperecek típusának elterjedése a 10. század második felére tehető, a hajfonatkorong pedig a 10. század középső harmadára datálható (RÉVÉSZ 1996, 92). A szentesi 5. sírból előkerült csüngős kaftándíszek a 920-as évektől voltak használatban, egészen a 11. század első negyedéig (MESTERHÁZY 1990, 249-250). A kistokaj-homokbányai 5. sírból előkerült pödrött végű, díszített pántkarperec típusának elterjedése a 10. század második felére tehető (RÉVÉSZ 1996, 92), a rombusz alakú ingnyakdíszek használata pedig főként a 10. század első kétharmadára jellemző (SZŐKE 1962, 77; RÉVÉSZ 1996, 94). A várpalotai 1. sírból származó díszítetlen, pödrött végű lemezkarperecek használatával a 920-as évektől számolhatunk (RÉVÉSZ 1996, 92). A tiszaeszlár-dióskerti 14 Győr-Téglavető-dűlő 47. sír; Gyula-Téglagyár 31. sír; Kistokaj-Homokbánya 5. sír; Sóshartyán-Hosszútető 30. sír; Szentes-Derekegyházi-oldal 5. sír; Tiszaeszlár-Dióskert 7. sír. 15 Galánta-PapfŐld/Galanta (Sk) 13. sír; Várpalota-Semmelweis u. 1. sír. 16 1 db volt a láncon a tiszaeszlár-dióskerti 7. sírban, a Szentes-Derekegyházi-oldali 5. sírban és valószínűleg a győri 47. sírban is, Sóshartyán-Hosszútetőn a 30. sírban 3 db, Kistokajon az 5. sírban lévő láncon 4 db, 5 db volta láncon Gyulán a 31. sírban, Galántán a 13. sírban, valamint Várpalotán az 1. sírban.