A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

LANGÓ Péter - TÜRK Attila: Honfoglalás kori sírok Mindszent-Koszorús-dűlőn (Adatok a szíjbefűzős bizánci csatok és a délkelet-európai kapcsolatú egyszerű mellkeresztek tipológiájához)

az az evidenciaként elfogadott régészeti megállapítás, hogy a honfoglaló magyarok a kalandozó hadjáratokból származó ennék

76 másodlagos feldolgozásával készítették lószerszámaik és ruházatuk díSZÍtményeit (DIENES 1969, 118-119; BÁLINT 1976, 144-145; RÉVÉSZ 1996, 188). A vizsgálat eredményeként megállapítható, hogy a két tárgytípus alapanyaga megegyezik, így a lemezkéket az érmék beolvasztásával készíthették, ezüsttartalmuk „felhígításával".

77 Érdekes megfigyelés, hogy a két kantárdísz nem egy öntés alkalmával készült. Valószínűnek látszik továbbá az is, hogy a 10. század első felében, az egymást követő észak-itáliai uralkodók pénzei hasonló alapanyagból, talán azonos bányát használó műhelyekben készültek. A nyitott végű hajkarika A lelet sírban megfigyelt viseleti helyzete alapján fülbevaló és hajkarika egyaránt lehetett. Ezt az ékszertípust Szőke Béla a 10. század utolsó harmadától keltezte az S végű karikák általánossá válásáig (SZŐKE 1962, 35). Valószínűbb azonban, hogy ennek az igen egyszerűen elkészíthető ékszernek a használata átnyúlik még a 11-12. századra is, amint azt Bakay Kornél felvetette (BAKAY 1978. 174). Ezzel egyetértve fejtette ki véleményét Kulcsár Mihály a tárgytípus reális keltezésének korlátaival kapcsolatban (KULCSÁR 1995, 229). Közvetett támpont lehet a tárgytípus keltezését illetően a nyitott és az S végű karikák divatváltásának időpontja, amely Szőke Béla véleménye szerint a 960-970-es évekre tehető (SZŐKE 1962, 87). Az Alföldön azonban ez a folyamat csak a 10-11. század fordulóján zajlott le, a Kárpát-medence egészét tekintve itt a legkésőbb (MESTERHÁZY 1964, 99-102, 104). Legutóbb Vályi Katalin az Opusztaszer, Kiszner-tanya mellett előkerült 1. sír nyitott végű karikája kapcsán tekintette át — az érmékkel keltezett sírok alapján — ezen átmeneti folyamat dél-alföldi vonatkozásait, és arra a megállapításra jutott, hogy az S végű karikák dominanciája csupán all. század közepétől keltezhető (VÁLYI 1994, 390). Kovács László lektori véleményében hívta fel figyelmünket több olyan síregyüttesre, ahol sima, nyitott végű hajkarikák 11. század végi, I. (Szent) László-érmékkel kerültek elő (vö. KOVÁCS 1994a, 152. j.!). A mindszenti nyitott végű karika pontosabb keltező értékkel nem bír, azonban a fenti megállapításokat figyelembe véve, a tárgytípus divatjának megszűnési időpontjaként korábban általánosan elfogadott dátum így nem jelent felső időhatárt a sír kormeghatározásában. ADATOK A SZIJBEFUZOS BIZÁNCI CSATOK TIPOLÓGIÁJÁHOZ A 2. sírban, a jobb medencelapát fölött, csatkarikával a váz bal oldalának irányában feküdt egy bronzból öntött, állatalakos díszítésű bizánci csat. A leletnek számos 10-11. századi Kárpát-medencei, illetve délkelet-európai párhuzama ismert, amelyeket a mindszenti lelet kapcsán és azzal öszszevetve az alábbiakban bemutatunk (3. táblázat). A tárgytípus felgyűjtése kapcsán kísérletet teszünk — a csattestek díszítése alapján — tipológiájuk összefoglalására és időrendjük meghatározására is. A tárgytípus sajátosságai A szíjbefűzős bizánci csatok könnyen elkülöníthetőek a 10-11. század régészeti emlékanyagában. Általános jellemzőjük — a csontból

78 faragott néhány 76 Az Almásneszmélyről származó két rex Berengar-érmén elvégzett anyagvizsgálatok (KURUNCZI-LANGÓ 2000, 212, 1. táblázat 2-3) eredményeivel összevetve a mindszenti adatokat, hasonlóság figyelhető meg az ezüst tisztaságát illetően. Érdemes lenne egy-egy hasonló típusú, eredeti észak-itáliai pénzzel összevetni ezeket az értékeket, és akkor talán kiszürhetőek lennének azok az érmék, amelyek azzal — a történeti forrásban (Liutprand V. 33) is megörökített eseménnyel (MEH1975, 233) — állnak kapcsolatban, hogy II. Berengar rézzel kevert ezüstpénzeket adott a magyaroknak (GYÖRFFY1958, 176; BÁLINT 1968, 76; KOVÁCS 1989, 529.).). 77 A nagyobb, teljesnek tekinthető ezüstlemezke súlyát (0,29 g) összevetve az érmék (1,05-1,13 g) súlyával megállapítható, hogy az összesen 22 db ezüstlemez készítéséhez kb. 6 db ezüstérmére volt szükség. 78 A csontból készült darabok (vö. 3. táblázat 96. tétel!) mind kialakításuk részletessége, mind az elkészítéséhez szükséges munkamennyiség alapján egyértelműen a tárgytípus igényesebb, drágább kivitelét jelentették, A hivatkozott lelet és más, korabeli, hasonló kidolgozottságéi bizánci csontfaragványok (SCHULZE-DÖRRLAMM 1992a) is arra utalnak, hogy ezek a darabok az előkelőbb, gazdagabb személyek, míg az olcsóbb, sorozatgyártásban készülő öntött példányok a kevésbé tehetősek viseletéhez tartozhattak.