A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

BALOGH Csilla: Martinovka-típusú övgarnitúra Kecelről. A Kárpát-medencei maszkos veretek tipokronológiája

észak-itáliai langobard temetőből, Nocera Umbrából származnak. A keszthelyi és a szegvári sírok hasonlóak abból a szempontból, hogy mindkettő női temetkezés (a szíjvégek keleti párhuzamai kivétel nélkül férfisírokból kerültek elő), és bennük az egy-egy maszkos szíjvégen kívül csak egy-egy csat (szögletes karikájú, pajzstestü) utalt övre. Különösen a magyarcsanádi és a keszthelyi darabok és párhuzamaik alapján úgy látszik, hogy ezek a szerkezetükben a többi Kárpát-medencei maszkos szíj végtől eltérő darabok sem az avarokkal, sem a keleti-európai steppe nomád leleteivel nincsenek összefüggésben (formailag, díszítésben és felerősítésük módjában is eltérnek), és a Kárpát-medencében germán környezetben jelennek meg. A szegvári sír lóg ki valamelyest ebből a szempontból. Bár a temetkezés rítusa (K-Ny tájolás, részleges állattemetkezés, az emberi váz és az állat elválasztása) egyértelműen 6. századi steppei kapcsolatokat mutat (LŐRINCZY 1998, 351), de a sírból előkerült edény (LŐRINCZY 1998, 15. kép 7) már a gepida fémművesség körébe sorolható. A suuk-sui és callatisi darabok alapján valószínű, hogy ez a hüvely formájú, maszkos díszítésű szíjvégtípus, amelynek a tárgyalt Kárpát-medencei darabok inkább már csak utánzatai, az Észak-Kaukázusban kialakult maszkos véreteknek (SOMOGYI 1987, 136) a krími vagy az al-dunai bizánci provinciákban kifejlődött variánsa, és onnan került el Itáliába is, ahonnan langobard sírokból ismerjük (Nocera Umbra, Castel Trosino). Szórványos Kárpát-medencei előfordulásuk arra enged következtetni, hogy kereskedelmi úton kerültek ide. A szentes-nagyhegyi 29. sírból (19. kép 3) előkerült öntött, áttört maszkos szíjvég mellett csak egy Sucidava-típusú brorrzcsat volt. E csattípust Csallány genetikailag és kronológiailag is a maszkos véretekkel hozta kapcsolatba (CSALLÁNY 1962). A szentesivel teljesen megegyező csat szintén csak egyetlen áttört, öntött maszkos szíjvég társaságában került elő az egyik Pjâtra Frekécej-i sírból (AURELIAN 1962, Ris. lib). A nagyhegyi maszkos veret legjobb analógiája Verchnaja Eseraból (VORONOV-BGAZBA 1979, 69. 6-8), Prahovóból, Sardisből (GAVRITUHIN-OBLOMSKY 1996, Ris. 43. 45, 47) ismert. E szíjvég készítéstechnikailag (nem peremes) és formájában is, de leginkább felerősítési módjában tér el a Kárpát-medence többi maszkos veretétől. A veret hossztengelyére merőlegesen elhelyezett, a verettél egybe öntött, szögletes fülek alkalmazása és az erősen tagolt oldalú szíjvégforma idegen az avar és a nomád leletektől. A verettípus bizánci eredete valószínű. A nagyhegyi 29. sír áttört, öntött maszkos vereté nem az egyetlen olyan tárgy, amely a gepida temető közösségének Bizánc felé mutató kereskedelmi kapcsolataira utal. A Veker déli partján, a szentes-nagyhegyi magasparton 1930-1941 között Csallány Gábor szarmata, gepida és avar temetőt tárt fel. A 79 sírból és több szórvány leletből álló gepida temetőnek, melyet a 6. század 2. harmadában is használtak (NAGY 1993, 97), a leletanyag alapján szerteágazó kapcsolatai vannak (Skandinávia, Fekete-tenger parti városok), melyek többek között a bizánci birodalom felé mutatnak. A kereskedelmi kapcsolatra utalnak a sírokból előkerült késő antik birodalmi áruk, mint pl. a 84. sír aranygyöngyei (CSALLÁNY 1961, Taf. CCIV. 4-7), de a leggyakoribbak mégis az ariánus kereszténység elterjedésére utaló, kereszttel díszített tárgyak, mint az ugyancsak a 84. sírból származó négyszögletes ereklyetartó szelence, aminek elő- és hátlapja is poncolt kereszttel díszített (CSALLÁNY 1961, Taf. XXXIX. 4). Ezek közé tartoznak az áttört kereszttel (és általában félholddal) díszített testű — J. Werner által Sucidava-típusnak nevezett (WERNER 1955, 39) — csatok, amilyen a 29. sírból is adatolt (CSALLÁNY 1961, Taf. XXV. 13). Formai párhuzamai alapján — Suuk-Su 54. sír (AJBABIN 1990, Ris. 49. 2, 4, 6, 14), Sadovec (WELKOV 1935, Abb. 2. 8), Vilhovcik (PRIHODNÛK 1980, Ris. 61. 11-12), Pjâtra Frekècej (AURELIAN 1962, Ris. 13. 7-8) - szintén a nomád ízléstől idegennek látszik az öntött, szögletes felső részű, összetett veretek csoportjába tartozó, ismeretlen lelőhelyű, valahonnan Dél-Magyarországról a Magyar Nemzeti Múzeumba került veret (6. kép 15). Ezek alapján jelenleg úgy gondolom, hogy a Keszthely-Bazilika 3. sírból, a Magyarcsanád-Bökényből és a Szegvár-Oromdűlő 165. sírból származó lemezes darabok, valamint a szentes-nagyhegyi és a Dél-Magyarországról, ismeretlen helyről előkerült áttört, öntött darabok megjelenése a Kárpát-medencében nem az avarokkal hozható kapcsolatba. Bizánci eredetű készítmények (mind formájuk, mind felerősítésük ezt sugallja), melyek kereskedelmi úton kerültek ide. Egyidejűnek tarthatók a keleti párhuzamaikkal, vagyis a 6. század középső harmadára keltezhetök. A leletösszefüggéseik (a magyarcsanádi és a dél-magyarországi szórvány, a keszthelyi egy erősen feldúlt sírból származik) közelebbi fogódzót nem nyújtanak, de nem is mondanak e datálásnak ellent, sőt inkább tovább erősíti ezt a szentes-nagyhegyi darabot kísérő Sucidava-típusú csat, mivel ezek a Kárpát-medencé-