A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

BALOGH Csilla: Martinovka-típusú övgarnitúra Kecelről. A Kárpát-medencei maszkos veretek tipokronológiája

lékszíjjas övet viselt, melyet áttört, öntött maszkos veretek (15. kép 1-3), áttört, lemezes nagyszíj vég (15. kép 15) és bronzlemezből kinyírt, ívelt oldalú, kétlapú kisszíjvégek (15. kép 4-14) díszítettek. A jutási sírból a préselt ezüst összetett halfarkas véreteken (RHÉ-FETT1CH 1931, Taf. VIII. 3-5) és egy pajzs alakú vereten (RHÉ-FETTICH 1931, Taf. VIII. 6) kívül egyéb övdísz nem maradt meg, mert a sírt kavicsbányászok szétdúlták, és adatait csak bemondásuk alapján rögzítették (RHÉ-FETTICH 1931, 32). Bóna István szerint a sírban ezekből a véretekből legalább 9-10 db lehetett (BÓNA 1983, 119). Felvetését valószínűleg a keszthely-fenékpusztai I. sírra alapozta, amelyben a jutásiakhoz formailag nagyon közel álló véretekből (BÓNA 1983, 12. kép 2 15) 14 db volt. A két sír összetett halfarkas véreiéinek rokonsága alapján azt gondolom, hogy nagy valószínűséggel a jutási veretek egy szerkezetében a keszthelyi I. sír övéhez hasonlót díszíthettek, azaz mellékszíj nélküli övet. A jutási és klárafalvai temetkezés több szempontból is párhuzamba állítható, de talán a legszembetűnőbb, hogy egyikből sem kerültek elő préselőmagok. A jutási sírhoz hasonlóan a Dunántúlról több sírból is ismerünk bizánci mérleget (Pókaszepetk 360. sír (CS. SÓS 1995, Pl. XXII. 360:13), Kölked-Feketekapu-A 373. sír (KISS 1996, Taf. 73. A 373:2-3), azonban préselőmagok csak Adonyból (FETTICFI 1926, VI. t. 1-13) és egy-egy szórvány Niederösterreichből (WINTER 1997, Taf. 50. 48:3) és Ringelsdorfból (WINTER 1997, Taf. 19. 12:1) kerültek elő. Itt a bizánci préselőminták hiánya nem is annyira meglepő, hiszen az itteni lakosság igényeit részben nem helyben készített, hanem eredeti bizánci áruval elégíthették ki. Ezzel ellentétben a préselőmagok többsége a Dunától keletre került elő (Fonlak (FETTICH 1926, IV. t. 1-21), Gátér 11. SÍr (KADA 1905, 369, ll/a sír), Kiskunhalas (FETTICH 1926, VII. t. 6), Kunszentmárton (CSALLÁNY 1933,

1—II. t), viszont innen csak a kunszentmártoni ötvössírban volt bizánci mérleg és súlyok (CSALLÁNY 1933, II. t. 21-25, III. t. 7, IV-V. t. 6-10). A legkorábbra keltezhető bizánci eredetű tárgyak elhelyezkedésének súlypontja kétségtelenül a Dunántúlra esik (GARAM 2001, 194). Valószínűleg az ötvösök (és kereskedők) először itt találtak felvevőkört, majd a piac „telítődése" után olyan terület felé kezdtek érdeklődni (pl. Duna-Tisza köze, Tiszántúl), ahol számosabb volt az avar lakosság, és az eredeti bizánci áruk hiányában a lakosság igényeit az általuk készített darabokkal akarták kielégíteni. Itt haltak meg és kerültek eltemetésre, ezért nem meglepő, ha itt találjuk a préselőtövek nagyobb részét. Vagyis az ötvösök tevékenysége és eltemetésük helye nem feltétlenül kell, hogy egybeessen. Az ötvösök tevékenysége és az ötvössírok sok egyéb problémája sem megoldott, további kutatásokat igényel. Az ötvössírok keltezése máig nem jutott nyugvópontra. A hazai kutatás — elfogadva Csallány Dezső véleményét, miszerint az adonyi és a fönlaki ötvössírok a 7. század első felére datálhatok (CSALLÁNY 1939, 147) — abban alapvetően egységesnek látszik, hogy a Kárpát-medencei ötvössírokat és préselőmagokat az avar kor első felére keltezi. Az ötvösleletek abszolút kronológiai helyzetét illetően azonban már különbségek vannak. Csallány munkája után csak jóval később hívta fel arra a figyelmet Kovrig Ilona, hogy egyes ötvöskészletekben (Adony, Fonlak, Kunszentmárton) több olyan verőtő is van, amelynek díszítő elemei gyakran még a 7. század 2. felének övgarnitúráin is megfigyelhetők. Véleménye szerint ezek alapján az ötvöskészletek földbekerülése a 7. század közepén történhetett (KOVRIG 1963, 231). Szabó János Győző az adonyi préselőmagok készítését és használatát a sírban talált bizánci súlyok alapján a 6. század végére/7, század első évtizedeire keltezte, míg az ötvöslelet földbekerülését Kovrighoz hasonlóan a 7. század közepe tájára tette (SZABÓ 1965, 45). A gátéri 11. sír ötvösének tevékenységét ugyancsak a 7. század közepe tájára helyezte a gerinceit, csúcsosodó pajzs alakú préselőtő alapján, melyet a késői lemezes övdíszek közé sorolt (SZABÓ 1965, 45). Ezzel szemben Bóna István a sírt „minden ízében" kora avar sírnak és kora avar ötvösleletnek tartja (BÓNA 1983, 128, 18. j.). A jutási 166. sír keltezése már korán tévútra került azzal, hogy Csallány Dezső a sírt nem a bizánci exagiummal, hanem a 116. gazdag női síregyüttesben lévő éremmel (Phocastól felülveretett bronzpénz (BÓNA 1983, 133, 44. j.) keltezte a 7. század első felére (CSALLÁNY 1933, 42).

8 Bóna István a sír datálásakor a sírból előkerült bizánci mérleget és annak párhuzamait tekintette, és ez alapján az ötvös tevékenységét a 6. század utolsó harmadára tette, eltemetését a 6. század végére/7, század elejére tette (BÓNA 1983,119). 8 A jutási ötvössír keltezést problémáinak alapos összefoglalását végkövetkeztetés nélkül ld. NÉMETH 1969, 252!