A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

BALOGH Csilla: Martinovka-típusú övgarnitúra Kecelről. A Kárpát-medencei maszkos veretek tipokronológiája

lehet, amit az támaszt alá, hogy a legtöbb esetben velük együtt a klasszikus T alakú veretek is előkerülnek, általában egyesével. Áttört díszítésük kivétel nélkül kis körökből áll, melyek egyaránt előfordulnak a felső veretrészen vagy az alsó akasztórészen. Felerősítésükben egyformák, a hátoldalukon a véretekkel egybeöntött szegecsek találhatók. Áttört díszítésű darabot mindössze öt lelőhelyről ismerek, de a díszítetlenek száma ennek többszöröse. Bóna István ázsiai eredetűnek (BÓNA 1983, 120), Somogyi Péter és Bálint Csanád pedig Kárpát-medencei készítményeknek, avar ötvösök találmányainak tartotta ezeket (SOMOGYI 1987,134, BÁLINT 1995, 272). A Kubán-vidéki Epifánovából (6. kép 27) (BEZUGLOV 1985, Ris. 1. 19), a Kaukázus északi oldaláról, Gudermesből (6. kép 23) (GAVRITUHIN-OBLOMSKY 1996. Ris. 38. 25) és az Aral-tótól kissé keletre található Altyn-Asarból (GAVRITUHIN-OBLOMSKY 1996, Ris. 38. 1) is ismerünk áttört, öntött, hosszú szárú akasztóveretet. Bár előfordulásuk Eurázsiában szórványos, mégis eredetük kérdése nem egyértelműen eldönthető, mindenképpen további kutatásokat igényel. B csoport: lemezveretek kinyírt díszítéssel Bronz- vagy ezüstlemezből vannak kinyírva, a magyarcsanádi darab ismereteim szerint az egyetlen ólomlemezes példány. Előfordul közöttük egylapú, peremes és kétlapú, oldalpálcás változat. Somogyi Péter a lemezből készült szíjvégeken belül külön csoportként kezelte a hüvely formájú szíjvégeket (SOMOGYI 1987, 129-130), amelyekhez az oldalpálcás példányok, különösen a magyarcsanádbökényi kétség kívül közel állnak, de a Kárpát-medencéből hasonlót nem ismerek. Felerősítésük szempontjából egységesek, hiszen valamennyit egy vagy két, átütött bronzszegeccsel erősítették fel. Jelen ismereteim szerint csak szíjvég formájában jelennek meg, közöttük egyaránt vannak kis- és nagyszíjvégek is. A szegvár-oromdűlői temető 165. sírjában fekvő idős nő jobb lapockája felett előkerült szíjvég másodlagos felhasználású lehetett, talán gyöngyök közé volt fűzve. Díszítésük különböző kivágott, geometrikus és/vagy ívelt vonalú minta, illetve ezek kombinációja, valamint néha bevésett vagy bekarcolt vonalak. Kétséget kizáróan az öntött véreteken jelentkező arcábrázolásokkal azonosak. A maszkos veretek elterjedési területén belül nagyobb részt a Kárpát-medencére jellemző veretcsoport. Itt eddig 7 lelőhelyről adatolt, melyek közül 4 a Tiszántúlon, a Körösöktől délre található, 2 lelőhely a Balatontól északra, 1 pedig a Duna-Tisza közén helyezkedik el (26. kép 2). B.l. Szíj végek B.l.l. Párhuzamos hosszoldalú szíjvég Klárafalva-B 60. sir (5. kép 4), Keszthely-Bazilika 3. sír (4. kép 8) (SÁGI 1961, Taf. xin. 4) Környe 78. sír (4. kép 4) (ERDÉLYI-SALAMON 1971, Taf. 12. 78:7), Magyarcsanád-Bökény, szórvány (4. kép 2) (CSALLÁNY 1961, Taf. CCLVTII. 3), Mokrin/Homokrév (Yu)-Vodoplav-dűlő 67. sír (4. kép 16) (MRKOBRAD 1980, SI. LXVI. 2-3), Szegvár-Oromdülő 165. sír (4. kép 7) (LŐRINCZY 1998, 15. kép I 1) A veretek formailag megegyeznek az öntött, párhuzamos hosszoldalú szíjvégekkel. A klárafalvi és a szegvári nagyszíjvégek kivételével valamennyi darabnak Keletről, sőt a mokrininak a Kárpát-medencéből is ismert öntött előképe: a magyarcsanádi szíjvégnek többek között a Suuk-Su 54. sírból (AJBABIN 1990, Ris. 49. 22), a skalistojei temető 449. sírjából (VEIMARN-AJBABIN 1993, Ris. 59. 449. 3), a környeinek Martinovkáról (PEKARSKAÂKIDD 1994, Taf. 37. 5) ismert pontos analógiája, természetesen öntött kivitelben, a mokrini és a keszthelyi, felkiáltójel alakú áttöréssel díszített szíjvég a tolnanémedi, leobersdorfi és a szentes-lapistói, valamint az ezekhez hasonló, öntött darabok utánzata. A Keszthely-Bazilika 3. sírból származó veret ismereteim szerint jelenleg az egyetlen darab, amelyen haj ábrázolás is van: a veret felső, egyenes szélénél rövid, függőleges, bekarcolt vonalak láthatók (SÁGI 1961, Taf. XIII. 4). A szegvár-oromdülői 165. sírból származó szíj végnek nemcsak a kelet-európai steppei környezetből, de Nocera Umbra sírjaiból is vannak párhuzamai, mint pl. a 109. sírból (PICENO 1902, 274, Fig. 150).