A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

BALOGH Csilla: Martinovka-típusú övgarnitúra Kecelről. A Kárpát-medencei maszkos veretek tipokronológiája

lú szíjvégektől. A veretek felső széle egyenes, alul lekerekítettek, oldaluk felső harmaduknál kétszeresen tagolt. Áttört díszítésük apró, geometrikus elemekből áll össze, mindig kettős arcábrázolás. Gyakran az áttörést vésett vonalak egészítik ki. Valamennyi ilyen típusú veret közös jellemzője, hogy az ún. bizánci csatokhoz hasonló, egybeöntött, szögletes fülekkel voltak felszerelve, melyek a szíjvégek hossztengelyében vannak elhelyezve, és vízszintesen állnak. Felerősítésük módja Bizánc felé mutat. A szíj végtípushoz jelen ismereteim szerint a szentesi darabon kívül mindössze három másik darab (5. kép 11-13) tartozik: a Verchnaja Esera-i jól ismert sírleletből (BÁLINT 1995, 51. kép), Prahovoból (GAVRITUHIN-OBLOMSKY 1996, Ris. 43. 45) és Sardisből (GAVRITUHIN-OBLOMSKY 1996, Ris 43. 47). A négyből kettő nem nomád jellegű temetkezés. Itt is az egyetlen Kárpát-medencei darab egyben a verettípus legnyugatibb előfordulása, ami a Tiszát jelöli ki elterjedési határként. A. 2. Pajzs alakú veretek A. 2.1. Egyszerű pajzs alakú veret Subotica/Szabadka (Yu) (5. kép 15) (BIBÓ-BIGE 1903, 2. ábra 4) A verettípus klasszikus megjelenési formája egy jellegzetes, fordított pajzsforma, melynek alsó széle egyenes, felül csúcsosan végződik, oldalai pedig erősen profíláltak. Felerősítésük a hátoldalon lévő, a véretekkel egybeöntött szegecsekkel történt. A szabadkai veret esetében az elnagyolt leírásból és a nem túl jó rajzokból is erre lehet következtetni (BIBÓ-BIGE 1903, 277, 2. ábra 4). A hasonló véreteken az arcábrázolás egyszerű geometrikus elemek kombinációjából áll össze: fél- vagy kettős félhold alakú áttörések a szemöldököt, alattuk két kis kerek lyuk a szemeket jelképezik. Általában az orr ábrázolása hiányzik. A veretek egyenes oldala mentén elhelyezett nagyobb kerek áttörések a szájat imitálják. Az arcábrázolás ilyen teljes formában jelenik meg pl. az areybasevoi sír veretén (MONGAJT 1951, Ris. 43. 8). A legtöbb esetben azonban ezeknek az ismertetőjegyeknek valamelyike hiányzik a véretekről. A típus sajátos variánsát alkotják azok a darabok, melyeken csak a kerek áttörés van meg és ez leggyakrabban egészen a veretek szélére esik. E típus előfordulása leginkább a Krím-félszigetre korlátozódik (Kerc, Skalistoje). A Kárpát-medencében csak ez a krími variáns adatolt. Egyes hazai kutatók ez utóbbi véreteket megjelenési formájuk alapján lyukvédőként értelmezték (GARAM 1976, 138; ERDÉLYI 1982, 126), Somogyi Péter azonban a sivasovkai 3. kurgán 2. sírjában való helyzetük alapján rekonstruálta a verettípus elhelyezését az övön (SOMOGYI 1987, 126). Délorosz steppei előfordulásuk alapján egy garnitúrában 2-4 között váltakozik az ilyen veretek száma. A.2.2. összetett pajzs alakú veret Klárafalva-B 60. sír (5. kép 31) (BÁLINT 1995, 56. kép 1-11), Szentes-Lapistó (5. kép 28) (CSALLÁNY 1934, Taf. LVIIl. 5-6) A verettípus formai sajátossága, hogy két, szimmetrikus részből áll, melyek találkozásánál két oldalt kör alakú bevágás található, valamint ívelt végük tagolt. Egyes kutatók a verettípust a szimmetrikus pajzs alakú veretek között tárgyalják, mint krími-tiszai csoportot (BÁLINT 1995,42. kép 8 11 ), de mivel kialakításuk szerintem alapvetően különbözik azoktól, indokolt külön tipológiai csoportba sorolásuk. A típus általam eddig ismert darabjai kivétel nélkül ezüstből készültek. Díszítésük részben egyszerű geometrikus elemekből, részben pedig ezek kombinációjából áll, amely a két veretrészen egymásnak szimmetrikusan megfeleltethető. További közös jellemzőjük, hogy áttört díszítésük véséssel kiegészített. Felerősítésük szempontjából már nem ilyen egységes a csoport: az ilovatkai 3. kurgán 2. sírjából előkerült darabok (RASEV 2000, Tab. 23. 6) egybeöntött szegecsekkel voltak felerősítve, a többinél utólag felforrasztott szalagfülek szolgáltak a rögzítésre. A klárafalvi véreteket is ez utóbbi módon, hurokfülekkel rögzítették egykor. Sajnos a lapistói sírlelet a habom során elveszett, így a veretek felerősítéséről nincs adatunk. Ezek a típusú veretek kivétel nélkül övveretként fordulnak elő. A legteljesebb garnitúrát a Pjâtra Frekecej-ből származó példányok alkotják (AURELIAN 1962, Ris. 13b). Az öntött, maszkos veretek között ritka típusnak számítanak, alig több mint tucatnyi lelőhelyről adatolhatok, melyek többsége a Krím-félszigeten és a Kaukázusban került elő. Legdélebbi előfordulása Sardisből (BÁLINT 1995, 42. kép il), a legnyugatibb a Tiszántúlról ismert, Szentes-Lapistóról (CSALLÁNY 1934, Taf. LVIIL 5-6) és Klárafalváról (15. kép 1-3).