A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)
MIKLÓS Zsuzsa – VÍZI Márta: Ete – egy elpusztult középkori mezőváros a Sárközben
ásatást. A feltárásokat ismertető két rövid közlemény szerint (CSALOGOVITS 1935, 1-10; CSALOGOVITS 1937, 321-332) több lakóházat, illetve házrészletet, a templom kis részletét, több sírt és két fazekaskemencét tárt fel. Ásatási dokumentációja a II. világháború végén sajnos megsemmisült, 4 így nem tudhatjuk, hogy az általa feltárt objektumok a mezőváros mely részein helyezkedtek el. 5 Mészáros Gyula 1963-ban és 1966-ban részletes terepbejárást végzett Ete területén. Megállapította, hogy a legelőt 1962-ben törték fel. Az őszi búzában helyenként gyér kelésű foltokat figyelt meg. Ezek szerinte az elpusztult házakra utalnak. Felszínükön tégla- és paticstöredékeket talált. A lelőhelyen 14-16. századi leleteket gyűjtött. Csalog után első ízben 1967-ben Mészáros Gyula végzett rövid tájékozódó ásatást a lelőhely legmagasabb pontján, a lelőhely keleti kiterjedésének tisztázására. Az ásatás során Árpád-kori és késő középkori kemencepadozatokat, házalapok maradványait figyelték meg; egyúttal meghatározták a lelőhely legkorábbi magyar településű szakaszát. 1986-ban Gaál Attila és Szabó Géza végzett helyszíni megfigyelést, illetve leletmentést, amikor betonutat (Szőlőhegyi út) építettek a lelőhelyen keresztül. Ekkor az úttükörben a templom körüli fal két rövid szakaszát rögzítették és két melléklet nélküli SÍrt bontottak ki (RégFüz 1 (40) 1987, 93). Miklós Zsuzsa 1992 óta több alkalommal végzett itt terepbejárást. Házakra utaló elszíneződések nem látszottak, csupán az eke által széthúzott paticsos foltok, szétszántott tűzhelyek. A templom helyét 1995-ben találta meg: a közvetlen környezetéből kissé kiemelkedő dombon tégla- és kődarabok, embercsonttöredékek voltak. 1996 óta együtt kutatjuk a mezővárost. 6 Komplex kutatási tervet dolgoztunk ki a mezőváros kutatására: rendszeres légifotózás, intenzív terepbejárás, természettudományos vizsgálatok, ásatások. A légifotózást Miklós Zsuzsa 1992 óta folyamatosan végzi, különböző időjárási és megfigyelési körülmények között. Ete a régészeti lelőhelyek azon ritka csoportjába tartozik, ahol a — 400 m feletti magasságból készített — légifotókon kirajzolódik az egész településszerkezet: a házak utcák, időnként a telekhatárok, egyéb objektumok is (1. kép). 7 LELETEK A MEZŐVÁROSBÓL Az 1996 óta végzett kutatásaink során a feltárt házakból, gödrökből jelentős mennyiségű, jó minőségű leletanyag került elő. 8 A mezőváros templomának kutatása során előkerült körmeneti keresztet, valamint a temető sírjainak mellékleteit már közöltük (MIKLÓS-VIZI 1999, 207-269). A leletanyag feldolgozását tárgycsoportonként kezdtük meg, az 1996 előtti kutatások anyagával együtt (Vízi 2000, 177252). Kályhák, kályhacsempék és kályhaszemek Különleges csoportját képezik a leletanyagnak a lakóházak fűtőberendezéseit alkotó tárgyak. Csalog József 1935-ben igen nagy szerencsével egy olyan lakóház maradványait tárta fel, amelyben a helyén találta az összeroskadt kályha maradványait (CSALOGOVITS 1937, 326-328, 8. ábra). A kályhaomladékban alul pohár alakú kályhaszemek, felettük négy4 Csalog Zsolt levele a szerzőknek: 1997. április 10. 5 Az ásatások hozzávetőleges helyére utal Mészáros Gyula: „A dombvonulat keleti végében és a nyugatfelőli szántóföldön a 30-as években Csalog József ásatást végzett... ". (WMM Adattára 203-75). Az ásatási helyszínekkel kapcsolatban Csalog publikációiból csupán annyi derül ki, hogy a legelőn és a szántóterületen egyaránt ásott. A legelőn kijelölt szelvények helyét pontosan nem jelölte meg. A szántóknál a két tulajdonos, Pörnyi Pál és Cseh Sándor nevét említi. Ennek alapján — a régi térképek és telekkönyvi adatok segítségével — tudtuk azonosítani ezt a két földdarabot, amelyek a lelőhely DNy-i szélén helyezkedtek el. 6 Az eddigi kutatásokat az OTKA (T 025385), a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az OKTK, Tolna megye Közgyűlése és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum anyagi támogatásával végeztük. 7 Az eddigi eredmények részletes leírását ld. MIKLÓS-VIZI 1999, 207-269; MIKLÓS-VIZI 2002a, 195-253! 8 Az eddigi feltárások során előkerült leletanyag restaurálása folyamatban van. A nagy mennyiség miatt egyelőre néhány egység készült el (gödrök anyaga, intenzív terepbejárás fémleletei, a templomkutatás leletei: körmeneti kereszt, sírleletek). Ezeken kívül néhány kiemelkedő jelentőségű leletcsoport vizsgálatát kezdtük meg. A restaurálást az MTA Régészeti Intézetében végzik.