A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

HORVÁTH Ferenc: Újabb kun vezéri sír leletei a Kiskunságból: Kiskunmajsa-Kuklis-tanya

eleji besenyő sírokból" (DIENES 1966, 209-210, 8. j.; KOVÁCS 1986, 279; PÁLÓCZI HORVÁTH 1989, 30). A zabla megítélésével kapcsolatos ellentmondásokat legutóbb Hatházi Gábor foglalta össze (HATHÁZI 1996, 229), aki felhívta a figyelmet Pálóczi Horváth András ezzel kapcsolatos lényeges észrevételére is: „az oldalpálcák formája és az alkotórészek összekapcsolási módja miatt sorolható a X. század végéig földbe került magyar daraboknál későbbi típusba", a gömbfejű ezüst berakásokban pedig a csólyosi kun sír kengyelének díszítési technikájával azonos eljárást ismert föl (PÁLÓCZI-HORVÁTH 1969, 31; PÁLÓCZI HORVÁTH 1989, 31). De ugyanilyen technikával készült ezüst berakás díszítette a csengelei kengyelpár jobb oldali darabját is. A másik kengyelt a függesztőlyuk két oldalán egy-egy, az előbbi technikával azonos módon ezüsttel berakott, függőleges hármas vonal díszítette. Ennek a díszítésnek két pontos párhuzamát ismerjük: az egyiket a moldvai Vitane§ti lelőhelyről származó besenyő sírból, a másik a Kijev melletti Rassaviból, egy 12-13. századra keltezett uz-besenyő (csornüje klobuki) temetkezésből. Az utóbbi kengyelpár másik darabjának díszítése ugyanakkor a csólyosi és csengelei bal oldali kengyelével és a tinódi zabláéval azonos (HORVÁTH 2001, 175-180; LEAHU-TROHANI 1978, Fig 3. 3/a; SPINÉI 1996, Fig. 18; NAGRODZKA-MAJCHRZYK 1985, Ris. 12. 2, Ris. 13. 1). Visszatérve a tinódi zabla korhatározásának vitatott pontjához, meg kell jegyezni, hogy uz-besenyő fekete süveges leletanyagban a 12. században is előfordul a pofarudas, csuklós száj vasú zabla, eltérő formával, de hasonló szerkezettel (PLETNËVA 1958, 10. ábra l). De a pofarudas zabla nem is tűnt el a steppéről a 12. századdal sem. Éppen a szablya párhuzamai során említett aszkízi kultúrában igen gyakran találkozunk — a tinódi példányokkal ha nem is azonos, de hasonlóan gazdagon díszített — hasonló rendszerű példányokkal a 12. századtól folyamatosan a 14. századig (SUNCUGASJEV 1979, 128, Tabl. XXVI; MOGIL'NIKOV 1981, Ris. 73a, 74. 26; KYZLASOV 1980, Ris. 14). A tinódi sír azóta elveszett kengyele pedig a fennmaradt ábrázolások szerint a széles talpalójú, késői típusok közé tartozik (CSALLÁNY 1961, VIII. 1.1). Ugyanilyennek látszik a Hampel által közölt rajzon is (5. kép 5). Erről még egy igen lényeges, időrendi sajátság is egyértelműen leolvasható, ami eddig elkerülte a kutatás figyelmét: a kb. 3-3,5 cm szélesnek becsülhető talpaló alján, a kun sírleletek kengyeleivel egyezően, hosszanti középborda fút végig (HAMPEL 1897, 130, 2. ábra). Ezt a sajátságot Hatházi Gábor is a 11-12. századi, úgynevezett „besenyőuz-csornüje klobuki" típusok késői 12-13. századi, jellegzetesen kun változatának tartotta, amit bőséges keleti és hazai példával támasztott alá (HATHÁZI 1996, 229). Mindezek alapján legalábbis felvethető, hogy a tinódi szablyák is legfeljebb a 12. század végén vagy a 13. század első felében készültek, és a 13. század második felében, illetve a 14. század elején kerültek a földbe. A KISKUNMAJSAI LELETEK TÖRTÉNETI VONATKOZÁSAI A szablya és a kengyelpár tipológiai elemzése tehát arra utal, hogy a besenyőknek tulajdonítható leletekkel közös jegyek nem hozhatók kapcsolatba a korai, 10-11. századi, illetve a 12. század legelején beköltözött besenyők hagyatékával. A mégis meglevő, említett közös vonások inkább az írott forrásokban elsőször 1146-ban megjelent (GOLDEN 1996, 100), a mongol hódításig Kijev szolgálatában álló csornüje klobuki (fekete süvegesek)

13 szövetség besenyő, uz (oguz, guzz, tork) és berendi népességével függhetnek össze. Ezért az új kiskunmajsai leletek tovább fokozzák a gyanút, amit a csengelei sír feldolgozása kapcsán hangsúlyoztunk: — bár erre semmiféle történeti adat nem utal — nem lehetetlen, hogy az 1246 körül másodszor betelepült kunokkal együtt a csornüje klobuki szövetség körébe tartozó néptöredékek is bekerülhettek Magyarországra (HORVÁTH 2001, 260-262). Nyelvészeti megfontolások és a Tázlár, Bodoglár helynevek kiskunsági felbukkanása is megerősíteni látszanak, hogy oguz nyelvű vagy oguzos nyelvjárású törzstöredékek is lehettek a kunok soraiban (RÁSONYI 1957, 129; MÁNDOKY 1993, 113, 135, 151-152; TORMA 1999, 36, 50).

14 Ide kapcsolódik a Csengelével szom13 Az orosz forrásokban Csernií Klobouci, modern orosz nyelven Csornüje Klobuki, ukránul csórni Klobuky. Régészeti hagyatékuk legteljesebb feldolgozását ld. PLETNËVA 1973; NAGRODZKA-MAJCHRZYK1985! 14 Természetesen ezek a nyelvi feltevések nem adhatnak arra választ, vajon az oguzos nyelvjárás mikor és miként került be az egyébként is alig-alig ismert kun nyelvbe.